Középkori Spanyol

Hallgatnivaló

2012-01-10T14:57:00.002+01:00

Pelyhes magzatjaim! (Ahogy a gimnáziumi hittanárom mondaná.)

Itt van Nektek egy kis hallgatnivaló, ajánlom Mindannyiótoknak nagy szeretettel:

Mozgalom Rádió - A hungarizmus hangja!

Krisztus Urunk megkeresztelkedésének ünnepén, Nemzetvezetőnk születésének 115. évfordulóján útjára indul a Mozgalom Rádió!

Havi egy, 2 órás adással fogunk jelentkezni, melyben komolyabb politikai, törénelmi, vallási kérdésekről beszélgetünk hungarista szemszögből.

Az első adásban Domokos Endre Jánossal, a Pax Hungarica Mozgalom vezetőjével hallható interjú olyan témákban, mint "Alakul-e hungarista párt?", "Mi a hungarista álláspont Trianonnal kapcsolatban?", "Hogy állnak a hungaristák az államforma kérdéséhez?" vagy éppen hogy "Miért csak keresztények lehetnek tagok?".

BŰN-E? - Vétkek a tisztaság ellen (2. rész)

2012-01-05T15:09:00.000+01:00

Első rész - katt ide!

FONTOS! Ennek a bejegyzésnek egyes részei kiskorúak számára még nem ajánlott olvasásra!

Ne felejtsük el, mi a szexualitás Isten terve szerint: teljes testi-lelki önátadás.

Az egyesülés a test által ezt az elhatározást fejezi ki, újítja, erősíti meg:

"A tied vagyok és te az enyém, mert te elfogadsz engem, és én elfogadlak téged - teljes mértékben és mindörökre!"

Tulajdonképpen a szeretkezés a házassági fogadalom, elhatározás (mely a fenti mondatban van kifejtve) testi megerősítése. Christopher West a könyvében - mely szerintem a legjobb házasságot és szexualitást katolikus módon bemutató könyv -, azt írja, hogy a házasság szentségének, a benső elhatározásnak a szexualitás a látható formája.

Épp ezért nem léphet házasságra olyan ember, aki pszichológiai vagy testi okok miatt nem képes rá. Viszont a házasság nem bomlik fel, ha képtelenné lesz olyan a szeretkezésre, aki előtte az volt (pl. baleset vagy a megöregedés folyománya által), mivel ha létrejöhetett a házasság, bármi is történjék, az nem bomlik fel, csak az egyik fél halála által.

Ez után a kis gondolatsor után szeretnék rátérni arra a problémakörre, hogy mit lehet és mit nem egy házasságra készülő pár számára.

Fontos leszögezni: házasságon kívül halálos bűn a teljes testi önátadás, valamint az, hogyha a teljes testi önátadást megkerülve juttatják egymást a gyönyör legmagasabb fokára.

Az első azért halálos bűn házasságon kívül, mert teljes, örökre szóló és biztos elköteleződést fejez ki valaki a testével, mikor ez valójában nincs meg, tehát hazugság.

A másik azért bűn, mert egyrészt kizárja a teljes önátadottságot, a teljes egyesülést, másrészt megkerüli a termékenységet. Ergo mélyebb lelki és komolyabb testi közösség nélkül akar élvezetekhez jutni vagy juttatni az illető, aki ezzel él, vagyis mindenféle felelősség nélkül akar élvezkedni. Persze ez csak akkor igaz minderre, ha nem követi teljes egyesülés, mert ez annek az előkészítése is lehet.

Mi következik ebből?

***

-- HALÁLOS BŰN --

Egy házasságra készülő párnak mindenképpen kerülni kell:

1.) a teljes testi-lelki önátadást

2.) minden olyan tettet, amely valószínűsíthetően a másikat a csúcsra juttatja

Az egyes pont elég egyértelmű, a kettesről viszont bővebben is tárgyalni kell.

A csúcsra jutás = orgazmus. Addig, amíg valaki nem jutott el vagy juttatta el (ill. akarta eljuttatni) szánt szándékkal a kedvesét idáig, nem követett halálos bűnt.

Viszont azt se csinálhatjuk nyugodt lelkiismerettel, hogy csókoljuk, öleljük, simogatjuk a társunkat bárhogy és bármilyen intenzitással, majd csodálkozunk, hogy megtörtént a baj, pedig mi "nem is akartuk".

Minden ember testén vannak érzékeny pontok. Nyilvánvalóan az elsődleges érzékeny pont a nemi szerve, amit minden tiszta lelkiismeretű, tisztán élő pár kerül, de ezen kívül lehet még néhány (nyak, fül, ajak, tenyér...). Ez utóbbi, "másodlagos" érzékeny pontoknak a helye általában egyénenként változik.

A párnak azt kell jól az agyába vésnie, hogy a tisztaság nem a pengén való táncolással egyenlő. Fontos a kommunikáció és a buta prüdéria leküzdése. Ezek természetes dolgok, és nem a beszéd róluk, hanem a beszéd célja és milyensége lehet bűnös.

Az erény mindig középen van. Kerüljük a másik érzékeny pontjait. Például ne csókolgassuk agyon a fülét, amikor a másik mondta, hogy úgy érzi, veszélyes. De ha adunk rá egy csókot tiszta szándékkal, attól még nem estünk halálos bűnbe.

Az ugyanis az a halálos bűn - példánknál maradva -, ha agyoncsókolgatjuk a másik fülét: vagy azért, mert direkte el akarjuk juttatni a csúcsra, vagy pedig fütyülünk a veszélyre, vakmerően bízunk benne, hogy úgyse lesz baj.

Persze az is előfordulhat - és itt a nőkre gondolok -, hogy egy hevesebb csók vagy ölelés is eljuttatja őket az orgazmusig. Ez főleg akkor lehetséges, ha termékeny időszakában van a nő, akkor nagyon érzékeny. Ennél sem gondolom, hogy bűn történt, kivéve, ha mindez direkt volt. És még valami: ilyenkor a nő szakítsa meg a közeledést, ne "élvezkedjen".

Azért is veszélyes még a penge élén táncolni, mert nagy kísértést okoz. Zaklatottságot, estlegesen erős vágyat az önkielégítésre.

Kerülni kell tehát a direktséget és a vakmerőséget, felelőtlenséget. Akkor nem követünk el halálos bűnt!

***

-- BOCSÁNATOS BŰN --

Leírtam, mi halálos bűn egy kapcsolatban, mi az, ami nagyon súlyos dolog. Viszont lehet vétkezni bocsánatosan is. Itt általában azzal van probléma, hogy valaki bár nem lépi át azt a határt, amit az előzőekben leírtam, de mégis, amit tesz, azt túl korán teszi.

Fontos dolog, hogy a testünkkel a bensőnk állapotát és a valóságot kell kifejeznünk. Például ha valakik már egy éve járnak és világos előttük, hogy egymással akarnak összeházasodni, akkor teljesen normális, ha egymást ölelve, egymáshoz simulva csókolóznak (kivéve persze, ha ezt rossz szándékkal és vakmerően teszik).

Ma nagyon alulértékelik nem csak a szeretkezést, de a kézfogást, az ölelést és a csókot is. Vagy azt, ha valakinek azt mondjuk: szeretlek. Szerintem minden ilyen szóbeli vagy testi közeledést nagyon át kell gondolni, hogy már érett-e rá a kapcsolatunk. Ezt viszont mindenkinek magának kell eldöntenie. Nem mondhatom, hogy kézfogás csak két hét járás után, csók csak három hónap után...

Ezt a férfiak annyira nem értik, mert az ő szerelmük olyan, mint egy villámcsapás. Meglátják a nőt, feltámad bennük a "kell", elkezdenek udvarolni, és legszívesebben azonnal meg is kapnák.

A nő ellenben ennek az udvarlásnak a hatására lágyul, és minden apró testi közeledés és talán alig jelentős szó is felértékelődik a szemében.

Épp ezért nagyon fontos, hogy az, hol tart egy pár a testiség terén, főleg a nőtől függ. Nekünk kell észnél lennünk, mert a férfi a "támadó", mi pedig a "befogadók" vagyunk.

Nem jó érzés, mikor bűntudatunk van: "Megengedtem, hogy megcsókoljon, pedig még nem is vagyok biztos benne, hogy szeretem..."

Lányok! Merjük visszafogni a Vad Orkánt. Nem azért, hogy cicáccunk vele vagy hogy igazi kihívás legyünk. Nem! Hanem azért, hogy ne csapjuk be őt, és ne érezzük úgy, hogy kiraboltak minket és nem mi, magunk adtuk oda kezünket, ajkunkat, szerelmünket, jól átgondolva és szabad akarattal.

És az is fontos, hogyha túl korán történik meg a csók vagy a "szeretlek" kimondása, akkor érzéseinket próbáljuk felnagyítani ezekhez a gesztusokhoz kényszeresen is. Nem pedig valós érzéseinkből születnek ezek a szóbeli vagy tett általi vallomások.

(Folyt. köv.)

BŰN-E? - Vétkek a tisztaság ellen (1. rész)

2012-01-05T01:37:00.001+01:00

FONTOS! Ennek a bejegyzésnek egyes részei kiskorúak számára még nem ajánlott olvasásra!

Rengeteget lehet malmozni azon, hogy vétkeztünk-e a tisztaság ellen. Valahogy ezt senki se fejti ki elég világosan... Ebben szeretnék segíteni.

***

Azt tanultam az iskolámban, hogy kétféle bűn van: halálos és bocsánatos. A bocsánatos tulajdonképpen nem is bűn. A halálos bűn a bűn, a bocsánatos bűn csak affajta kilengés, "majdnem"-helyzet, mint amikor kihajolsz a korláton, megszédülsz, de végül is nem zuhansz a szakadékba, hanem visszahúzod magad.

Vagy egy másik kép: megyünk az úton az Atya felé. Ha bocsánatos bűnt követünk el, akkor csak egy kicsit lelépünk az útról, majd visszatérünk rá. Ha halálosat, akkor elindulunk az ellenkező irányba...

Mit okoz a halálos bűn? A kegyelmi állapotból kiszakít minket. Nem áldozhatunk, míg nem gyónjuk meg. S ha megbánatlanul marad1, akkor a pokolra visz. A halálos bűn egy rossz gyakorlat igenlése és elkövetése, valami nagyon súlyos dolog legitimizálása. Amit ha többet nem is követünk el, de ha ez az egy tett is megbánatlanul marad, akkor igent mondunk rá, és nem mondjuk azt, soha többé nem tennénk.

Egyébként is, ha valaki elkövet egy halálos bűnt, és nem bánja meg, akkor általában elköveti többször is vagy másokat is buzdít rá, mert elfogadható dolognak tartja.

Ebből láthatjuk, nem mindegy, hogy halálos bűnt követtünk-e el, vagy csak egy kisebb fajta vétket, sőt, talán semmit!

De a bocsánatos bűnöket is jó és üdvös kerülni, mert ezek a kis vétkek rárakódnak a lelkünkre, lehúznak minket és előkészítik a valódi bűn, a halálos bűn útját.

***

Okos emberek azt mondják, az Egyház azért tiltja a házasságon kívüli szexet, mert becsúszhat a baba. És hogy ideje lenne már haladni a korral, hiszen föltalálták a tutibiztos fogamzásgátló szereket, csak a hülye kerül már olyan helyzetbe, hogy nem kívánt babája lesz.

Az ilyen emberek nem értik, mi a szexualitás.2

Minden testi cselekedet hatására lejátszódik bennünk egy lelki folyamat, illetve lelki folyamatok hatására cselekszünk meg valamit. Ha kiabálnak velünk, fájdalmasan zokogunk, ha kedveskedni akarunk a másiknak, megsimogatjuk, ha valakit utálunk, rondán nézünk rá, ha bántani akarjuk, jól behúzunk neki egyet, stb... Testi-lelki lények vagyunk, ez csak egy Isten által (és Általa is csak időlegesen) szétválasztható dolog. Igen, mi test és lélek egysége vagyunk. Az "én", a személy nem csak a lélek, se nem csak a test, hanem a kettő együtt!3

Mi a szeretkezés?

Teljes testi-lelki önátadás.

A lélek ezt akarja kifejezni a szeretkezés által:
"A tied vagyok és te az enyém, mert te elfogadsz engem, és én elfogadlak téged - teljes mértékben és mindörökre!"

Vagyis ez az akarati elhatározás, amit egy mondatban megfogalmaztam, a szeretkezés lelki oldala, a testi pedig maga az, ami történik.

Minden egyes szó fontos, mert kiemelt jelentéstartalommal bír.

a) Örökre szóló és nem csak testi, de lelki önátadás is.
Emiatt bűn a házasságon kívüli szeretkezés.

Nagyon fontos a testiség terén, hogy a tetteink kifejezzék érzéseinket, gondolatainkat és a valós helyzetet. Azért is lehet halálos bűn a házasságon kívüli szeretkezés, mert Isten terve szerint, ha két ember lefekszik egymással, akkor azt mondja egymásnak a testével: "Teljesen a tied vagyok és te az enyém. Elfogadlak téged mindörökre!" Bár ma sokan nem így látják, a szexualitás ezt fejezi ki. Teljes testi-lelki önátadást jelent. Hogyha viszont nem holtomiglan-holtodiglanban történik meg az egyesülés, akkor az egyszerűen hazug, olyan, mintha megkérnénk a másik kezét, holott nem vagyunk biztosak benne, hogy elvennénk...

Az igen kimondása előtt semmi sem biztos. Épp ezért a házasság előtt nem teljesedhet be a pár szerelme, mert ezzel azt hazudnák egymásnak, hogy biztosan kellenek egymásnak örökre. Még ha így is éreznek, az sem mentség! Még a házasságkötés napjának reggelén is nemet lehet mondani, vagy az igen kimondása előtt 1 másodperccel.

Rendben, hogy azt gondolod, ilyen nem történhet meg. Én is ezt gondolom. De olyan sok mindent gondoltam már! A sejtések - nos mindez csak egy dolog. Biztosra csak akkor mehetsz, ha kimondtátok az igent.

Egyébként pedig szubjektíven nem döntheted el, hogy mikor tart ott a kapcsolatotok, hogy ez megtörténjen. Én sokszor gondoltam már azt, hogy na most már ott tartunk, de egy következő alkalommal rájöttem, hogy most már sokkal többet érzek a Kedvesem iránt, mint ez előtt, jobban bízom benne, stb. Így tehát sok alkalmunk lett volna elsietni a dolgot, örülök, hogy nem történt így, mert utólag visszanézve semmiségnek tűnik az a bizalom és szeretet, mint a mostani.

Summa summarum: ha testileg meg is történik a teljes önátadás, mivel a feleket nem köti házassági fogadalom, a lelki elköteleződés nem történt meg, így a lelki önátadás sem!

b) Teljes önátadás.
Emiatt bűn a fogamzásgátló használata és az egyesülés megkerülése.

Két módja lehet annak, hogy valakinek nem adjuk át magunkat teljesen.

Elsőnek nézzük a fogamzásgátló szerek használatát. Azzal, ha valaki például fogamzásgátló tablettát szed, a termékenységét nem adja oda és nem fogadja el a másik fogamzóképességét. Így nem teljes az önátadás.

Viszont a szexualitás nem csak akkor erkölcsös, ha gyerek származik belőle! Épp ezért érvényes a meddő párok házassága is. A célja ugyanis elsősorban a teljes testi-lelki önátadás. A gyermek nemzésének elmaradás pedig, ha nem mi okozzuk a meddőséget, nem bűn, hanem természeti folyamatok következménye, melyeket nem befolyásoltunk és nem mi idéztünk elő, tehát tőlünk független történések.

Tudjuk, az Egyház csak a tcst-t (természetes családtervezés) engedélyezi, de azt is csak nagyon ritka esetben (egészségügyi okok, mély szegénység - nem, hidd el, ez téged nem érint!), a házaspárok lelkiismeretére bízva.

Ez arról szól, hogy vannak a nő életében olyan időszakok a ciklusa során, amikor termékeny, és olyanok is, amikor nem az. Vagyis egy nő nem kerülhet áldott állapotba bármikor. Ki lehet találni, hogy mikor termékeny! Egyrészt a naptármódszer alapján, számolással, másrészt az adott napon különböző vizsgálatokkal, pl. a testhőmérséklet mérése. Erről nem szeretnék bővebben írni, mert még élesben nem próbáltam ki a dolgot. Viszont a számolás és a különböző testi jelek vizsgálata, ha figyelünk magunkra, szerintem egész jól meg tudja állapítani valaki, hogy mikor termékeny.

Nos. A tcst abban különbözik a fogamzásgátlástól, hogy hagyja a ciklusunkat a természetes útján menni. Nem borítja fel a biológiánkat, nem akadályozza meg, hogy beteljesüljön a szeretkezés, hanem felismeri, hogy vannak napok, amikor nem vagyunk termékenyek, és ezekre korlátozza a szexualitást. Ezáltal nem művi úton, a mi önző elképzeléseink és kényünk-kedvünk szerint mondjuk ki, hogy ma, ma és ma nem lesz fogantatás, hanem a természet, mindenféle beavatkozás nélkül határoz így.

Másodiknak jöjjön az egyesülés elkerülése. Ugyebár két ember nem csak úgy juttathatja egymást a csúcsra, hogy megtörténik az egyesülés. Ez azért bűnös, mert a szexualitás egymás teljes testi-lelki önátadásáról szól, és ha nincs egyesülés, egyik fajta önátadásról sem beszélhetünk.

Épp ezért ne higgye senki azt, hogy csupán arról szól a házasságon kívüli tisztaság, hogy nem történik meg az egyesülés!

Viszont! Hogyha ez egy házasságban történik és csupán előjátéknak szolgál, akkor nem bűn, mert csak a teljes testi-lelki önátadás előkészítése. Felesleges dolog lenne bűnösnek kikiáltani például egy nőt, aki csókok és simogatás hatására átéli az orgazmust még az egyesülés előtt. Ha akarja a teljes testi-lelki önátadást, és az meg is történik, akkor nem beszélhetünk bűnről.

c) Kölcsönösséget mutat.
Emiatt bűn a nemi erőszak és a pedofília.

A nemi erőszak kizárja a kölcsönösséget, mivel a megerőszakolt fél nem akarja az egyesülést, a pedofília pedig azért zárja ki, mert egy éretlen személyiség - még ha testileg érett is - nem tudja teljesen átgondolni, hogy akarja-e a szeretkezést, vagyis a teljes testi-lelki önátadást, így tulajdonképpen ő sem akarhatja.

Vagyis nem csak azért bűn a pedofília, mert "jaj de hát ez csak egy kislány", vagy mert nem élvezi a kisgyerek, sőt, testi-lelki gondokat is okozhat neki az éretlenségéből fakadóan. A pedofília egy testileg érett, de kiskorú egyénnel is bűn. Elég arra gondolni, sokan vannak, akik 10-11 évesen már annyira érettek testileg, mint más 20 évesen, például a cigányoknál.

A házasságon belüli szexualitás bűnösségének oka a teljes önátadás hiánya mellett a kölcsönösség meg nem léte is lehet. Például ha a férj kényszeríti a feleségét a szeretkezésre, vagy annak olyan módjára, amit ő nem akar csinálni. Vagyis mindenféle másikat megalázó dolog is bűn!4

A pedofília viszont bűn lenne házasságon belül is (vagyis nem csak azért lenne bűn, mert házasságon kívül történik az aktus), azonban nincs pedofil házasság. Azért nincs, mert az Egyház elvárja a házasság megkötésekor ugyanazt, mint amit a testiségnél megkövetel: hogy érett döntés folyománya legyen. Épp ezért a kánonjog tiltja, hogy a házasulandó leány 12 évnél, a fiú pedig 14 évnél fiatalabb legyen. Ez itt alacsonynak tűnhet, de ne felejtsük el, hogy az Egyház egyetemes intézmény, és sok országban ez a korhatár már maga megváltást jelent, és hogy csak a mi jelenlegi liberális kultúránkban ilyen éretlenek a fiatalok lelkileg. (Példa: Árpád-házi Szent Erzsébet 15 évesen már anya lett.)

(Folyt. köv.)

1 A megbánás nem a megbánás érzését, hanem akarását jelenti. Attól, hogy nincs marcangoló bűntudatod mint érzés, még a bánat megvan, mert ez fejben dől el.

2 Ebből is látszik, mennyire fontos a "gyakorlati", vagyis földi élet szempontjából, hogy vallásosak vagyunk-e, illetve ha azok vagyunk, mely vallást követjük - az igazat (kereszténység) vagy a nem igazak valamelyikét. Az egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy tekintünk a szexualitásra, értjük-e, az miről szól. A liberális világ nagyon ferdén mutatja be ugyanis.

3 Vagyis el kell felejteni mind a reinkarnációt, mint azt, hogy a test rossz, börtön. Nem rossz, csak ha rosszra használjuk, és ha túlzottan az egyébként jó ösztönöknek adjuk át a hatalmat. Például szuper dolog a fajfenntartás ösztöne - mi lenne nélküle? -, de ha teljesen átadjuk neki az irányítást, na az lesz rossz, ez az irányításátadás viszont nem az ösztön hibája...

4 Ez is mutatja, hogy a tisztaság (vagyis a nemiség helyes megélése) nem csak a házasságon kívül, de a házasságban is fontos! Attól, hogy megházasodtak a felek, nem "szabad a vásár", mert egymás ellen a testiség által egy házasságon belül is lehet vétkezni, ahogy a példa is mutatja.

AZ új év...

2012-01-02T23:11:00.001+01:00

A 2012-es évet a Csomóoldó Boldogasszonynak ajánlom, mert szeretném, ha a Szűzanya feloldaná az engem és szeretteimet gúzsba kötő, valamint a számomra fontos ügyeket gátló csomókat.

ADVENTI SZÜNET

2011-12-13T18:59:00.002+01:00

PROGRAMAJÁNLÓ

2011-12-06T06:46:00.001+01:00

Az Oroszlán és a Gazella esete a nagykabátban

2011-11-21T04:00:00.001+01:00

Ákosnak van egy dala. A címe: Óda. Fenn van youtube-on is.

Ehhez azt írja egy hozzászóló a dalból idézve:

Ez egy óda a nőhöz
Az örök jelen időhöz
Ez egy óda hozzád
Te legszebb földi ország
Úristen ha ilyet mondana nekem valaki...*.*
galhelga 9 hónappal ezelőtt 42

Hát nekem mondott. Illetve írt. Pont egy évvel ezelőtt. Azóta szeretem.


Magunkról nem rakok fel képet, de valahogy így képzeljetek el minket is...

És persze: DEO GRATIAS!

Megerőszakolva, bemocskolva, megalázva

2011-11-17T21:54:00.001+01:00

Olvasok egy nagyon jó könyvet. Christopher West: Jó hírek a szexualitásról - A katolikus tanítás szerinti válaszok legőszintébb kérdéseidre. És elsírtam magam közben. Hirtelen előtódult, felszínre került bennem mindaz, ami egészen kis koromtól ér engem és csak halmozódik, halmozódik.

A könyv szerzője meséli, milyen benyomások érték: perverz viccek, fiúk pökhendi és megalázó történetei arról, mit csináltak egy lánnyal, képek, ahogy tolakodóan tapogatják egymást az emberek. És előtörtek belőlem a könnyek, mert ahogy belegondoltam, rájöttem, hogy bennem is mennyi és mennyi ilyen emlék él.

Nincs róla szó: senki se közeledett hozzám rossz, megalázó szándékkal. Nem ért erőszak, a közelébe se kerültem ilyesminek. Csupán a mai világ perverzitásának mocska került a felszínre a lelkemben. És most éreztem csak meg igazán, hogy milyen lenyomatokat és hatásokat hagyott bennem a világ!

Minden fiatal lélek vágyik arra, hogy szeressék és szerethessen. A szeretkezés erről szól. Ha valaki tisztán készül a házasságra, akkor a szexualitása gyönyörű lesz. Azért, mert lelki biztonságban történik meg: azzal, akit a legjobban szeretünk, azzal, aki minket a legjobban szeret. És ráadásul a felbonthatatlanság bizonyosságával! Azzal a bizonyossággal, hogy az az ember, akinek most odaadom magam, sosem fog elhagyni. És mivel éveket kellett várnunk a nászéjszakáig, tudjuk, hogy a másik nem csak egy pillanatnyi vágyát elégíti ki rajtunk, hanem az évek során kialakult benne a lelki igény is arra, hogy eképpen is szeressen.

Tulajdonképpen csak tiszta készület után, egy szentségi házasságban lehetünk biztosak abban, hogy a szexualitás valóban szeretkezés lesz.

És akkor... Ahogy növünk fel, ér bennünket mindenféle behatás. Sikamlós poénok. Mindenféle sztori. Egyszerűen egy normális léleknek felfordul a gyomra, ha ezek alapján akarja megítélni a szexualitást. A tízen-huszonéves fiúk, amikor hencegnek, egyszerűen olyan módon tudnak beszélni a szexualitásról, mintha az az ő diadaluk lenne a nő fölött, és mintha a fő célja az lenne, hogy a saját örömükre megalázzák a nőt. És erre ők - bocsáss meg, Uram! - büszkék.

Én, ahogy serdültem és megtértem, éreztem, hogy valami rosszul alakul. Egyszerűen csupa görcs alakult ki bennem a szexualitással kapcsolatban. Például megalázónak és taszítónak képzeltem, ha látna a másik szeretkezés közben. Arra gondoltam, milyen borzasztó lehet fényben szeretkezni, mert a másik ilyen helyzetben látna. Mintha ez valami megalázó és kiszolgáltatott helyzet lenne.


Amerikai pite, avagy hogyan tegyük taszító, nevetséges és perverz dologgá a szeretkezést a tizenévesek szemében (sajnos én is tudom, miért amerikai pite a film címe...)

Ezen kívül kialakult bennem egy olyan görcs is, miszerint az emberek nemi szervei tulajdonképpen piszkos, mocskos dolgok, amikhez hozzáérni bűnös és taszító dolog. Miért? Azért, mert mindezekről úgy beszéltek a felvilágosult fiatalok és a nekik szóló felvilágosult és szókimondó filmek, hogy egyszerűen az undor fogott el.

Érdekes, hogy ma, amikor a szexuális felszabadultság korát hirdetik, ez a nagy felszabadultság ilyen görcsöket okozhat az embernek. Pedig semmiféle ilyen élményem nem volt (se negatív, se pozitív), csupán az alapján alakultak ki bennem ezek, ahogy a korosztályom és a kicsit idősebbek mindezekről a fülem hallatára beszéltek.

Véleményem szerint két szélsőséges reakció lehet ezekre a behatásokra: az egyik, hogy valaki olyan görcsös és szégyenkező lesz, mint én, és a másik - a többségi eset -, hogy a lányok nem akarnak lemaradni, és valóban mocskos, erkölcstelen módon kezdenek el viselkedni, élni meg a szexualitást, és tulajdonképpen tényleg hagyják magukat a nemiségben megalázni, mert azt hiszik, csak akkor belevaló lányok, ha úgy viselkednek, mint egy pornószínésznő. Szembe kerül így a fejekben a hűséges, kedves feleség képe és a vonzó nőé, mert a szexuális vonzerő a rosszlánysággal párosul. És ha ez a kettő különválik, az tragédiákba torkollhat - mint ma is látjuk!

A közeledés mikéntje és szándéka
gyógyulást hozhat

Szó mi szó, akkor kezdtek bennem gyógyulni ezek a görcsök, amikor elkezdett udvarolni a Kedvesem, és ennek nyomán elkezdtem foglalkozni a kérdéssel katolikus szemszögből. Akkor felfedeztem, hogy a nemiség Isten szép terve, és mindaz, amit én mocskosnak, megalázónak és szégyellnivalónak tartottam, keresztény módon szemlélve és megélve pont az ellentétét jelenti.

De nem csak a szemléletváltás, az olvasás, hanem a gyakorlati tiszta készület is gyógyírt jelent.

Emlékszem, sokáig zavart, ha a kedvesem kinyitotta a szemét, miközben megcsókolt. Mintha szégyellnem kellett volna a csók örömének tükröződését az arcomon. De ez lassan elmúlt, azért, mert éreztem, tudtam, hogy a Kedvesem nem mint tárgyhoz, megalázandó, kihasználandó valakihez közelít hozzám, és hogy nem fog arról csámcsogni később a barátainak, hogy hogyan csókolok. Nem, ő tisztán közelített hozzám, nem csak testileg, de lelkileg is, nagy-nagy szeretettel és finomsággal.

Azt is értem már, hogy a másik testének egy szeglete se lehet koszos (kivéve, ha nem fürdik :-) ). A házaséletben teljesen odaadjuk magunkat a másiknak és teljesen elfogadjuk a másikat. Nem csak a lelkére, az egész személyiségére, de az egész testére is igent mondunk.

Érzem ebben a szép, tiszta készületben, hogy egyre nyitottabb leszek a Kedvesem felé, mint az önátadás, mint a befogadás terén. Ez persze csak egy lelki folyamatként jelenik meg bennem, hiszen testileg ezt nem élhetjük meg, mert még nincs helye a kapcsolatunk ezen szakaszában, csak a házasságban. Mindenesetre ezt nem bánom, mert csodálatos dolog megtapasztani, hogy ezek a folyamatok lelkileg is lezajlódhatnak bennünk: az a folyamat, hogy egyre kevéssé lennénk szégyenlősek a másik előtt, az a folyamat, hogy egyre közelebb tudnánk engedni magunkhoz, ha az nem lenne ellentétes a tisztaság törvényével.

Úgy gondolom, hogy azok a lányok, akik nem hagyják, hogy lelkileg kialakuljon bennünk a nyitottság az önátadásra és a befogadásra a testiség nélkül, azok megerőszakolják és megerőszakoltatják önmagukat. Például egy lány alapvetően szégyenlős. Hiszen ha valakit lemeztelenítek anélkül, hogy olyan bensőséges kapcsolat lenne köztünk, hogy láthassam (pl. anya a kisgyermekét, férj a feleségét, testvérkék egymást), az megalázás. Az ÁVH is alkalmazta a meztelenítés módszerét a megtörés érdekében!

Nos képzeljünk el egy lányt, aki teszem azt, 1 hónapos járás után lefekszik a kedvesével. Ez valószínűleg meztelenséggel jár. No már most én tanúsíthatom (mert emlékszem, hogy gondolkoztam rajta), hogy 1 hónapos kapcsolat után a testiség bódulata nélkül még lelki sérült lenne egy szűz lány, ha a kedvese meztelenül látná, mert egyszerűen még nem bízik benne annyira. És aki a testiség bódulatában kiszolgáltatja így magát, az tulajdonképpen erőszakot tesz és tetet a lelkén.

A szám megtévesztő... A 18 év feletti
tartalom valójában felnőtt korban is ártalmas!

A pornográfia is azért rettenetesen destruktív lelkileg, mert idegen szemmel nézve a szexualitás elég prózai dolog. Sőt, állatias és taszító egy naiv lélek számára. Úgy nézhet ki, mintha a férfi megalázná a nőt. (Kivéve talán, ha művészi filmtechnikai eszközökkel nem mutatják be a lelki motívumokat - de gondolom egy pornófilmben nem nagyon mutatják be.)

Hiszen a szeretkezést az az érzés teszi nem állativá, nem prózaivá, amit a két fél érez, hogy ők mennyire szeretik egymást lelkileg is, nem csak testileg, és amit a szeretkezés számukra kifejez, az önátadást, a szerelmet, nem csak a testi élvezeteket. De ez nem látszik, ha kívülről nézzük a szeretkezést. Így a pornográfia torzan mutatja be azt, mert annak a lelki motívumait nem ábrázolja, sőt, nemet mond a lelki motívumokra, egyenesen tagadja őket.

A mai ifjúság, akinek áldásos beszámolóinak hatására torzképek és görcsök alakultak ki bennem, pont azért gondolja és beszéli el, illetve éli meg a szexualitást ilyen taszító módon, mert pornófilmeken nevelkedtek. És az a szörnyű, hogy a pornófilmek torz szemléletének nem csak ők esnek áldozatul, hanem áldozataivá teszik a lányokat is! De nem csak azokat, akik odaadják magukat nekik, hanem azokat is, akik csupán briliáns beszámolóikat és poénjaikat hallják akaratlanul is az iskolai folyosókon, osztálytermekben, tömegközlekedésen. Sőt, nem is kell pornófilmeket nézni! Elég, ha 16 karikás tinifilmeket néz meg valaki, mint a fentebb említett Amerikai pite, vagy a Csajok a csúcson, stb. A sor végtelen - hiszen lassan eljutunk oda, hogy minden vígjáték, minden poén a szeretkezésről szól! Holott ez egy bensőséges, már-már szent dolog, mert két ember szeretetéről szól, és arról, hogy Isten teremtő tervében segédkezzenek!

Isten szép és szent terve a férfi és nő kapcsolata

Persze, nem eltussolásra intek. Nem! A szexualitásról lehessen beszélni (magam is épp azt teszem). Igen, legyen vége annak a kornak, ami 100 évvel ezelőtt volt. Lehessen beszélni róla, de ne így! Mert ha a szexualitásról nem mint Isten gyönyörű tervéről beszélünk, ha nem két személy nagy szeretetének beteljesüléséről, ha nem két ember szeretetaktusáról, akik - mivel szentségi házasságban élnek - megbízhatnak egymásban, épp ezért biztosan nem használják ki egymást, akkor a szeretkezésből nem lesz más, mint perverz, megalázó, ostoba szex, a férfi és női testből pedig nem lesz más, mint aminek titkain taknyos fiúk röhögcsélnek az uzsonnaszünetben.

Végszónak talán ennyit tudnék mondani: a nemiség olyan, mint a porcelánüveg. Hozzá lehet érni, de nem mocskos kezekkel! A tisztaság az, amire minden porcelánüvegnek, minden léleknek szüksége van!

A festmény Edmund Blair Leighton, a dombormű Arno Breker alkotása.

Születésnapomra - 19. év

2011-11-16T17:09:00.001+01:00

19 évvel ezelőtt megszülettem. Deo gratias!

AZ ÖRÖK NŐ
- a kereszt által legyőzi a sárkányt, s az ég megkoronázza -

A legkeresztényebb magyar eszme

2011-11-14T20:35:00.003+01:00

Vannak egyesek, akik a mai liberális propagandára és Mindszenty bíboros sajnálatos tévedéseire alapozva elítélik a hungarizmust, mert szerintük nem keresztény.

Íme, egy tény a sok közül, mely bizonyítja, hogy a legkeresztényebb magyar eszme a hungarizmus: a Pax Hungarica mozgalom tagjainak esküje, pontosabban az alábbi, ezt bizonyítandó részletek.

(Ha valakit érdekel az egész, elolvashatja itt a lap alján.)

(...)

Vezető (a jelölthöz): Testvéreid tanúsága szerint méltó és alkalmas vagy arra, hogy a hungarista család tagja légy. Mielőtt a hagyományos hungarista esküt letennéd, valld meg az apostolok hitét, újítsd meg keresztelési fogadalmadat és tégy hitet a Mozgalom világnézete mellett!

Testvérek! Most valamennyien tegyünk hitet egyházunk és Mozgalmunk mellett, újítsuk meg Istennek és egymásnak tett eskünket!

Vezető (a jelölthöz): Ellene mondasz-e a bűnnek, hogy Isten gyermekeinek szabadságában élhess?

Jelölt: Ellene mondok.

Vezető (a jelölthöz): Ellene mondasz-e a gonoszság csábításának, hogy a bűn uralma alá ne kerülhess?

Jelölt: Ellene mondok.

Vezető (a jelölthöz): Ellene mondasz-e a sátánnak, aki minden bűn és hazugság szerzője és fejedelme?

Jelölt: Ellene mondok.

Vezető (a jelölthöz): Hiszel-e Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében?

Jelölt: Hiszek.

Vezető (a jelölthöz): Hiszel-e Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki Szűz Máriától született, kínhalált szenvedett; akit eltemettek, de föltámadt a halálból, és ül az Atyának jobbján?

Jelölt: Hiszek.

Vezető (a jelölthöz): Hiszel-e a Szentlélekben, az egyetemes Anyaszentegyházban, a szentek közösségében, a bűnök bocsánatában, a testnek föltámadásában és az örök életben?

Jelölt: Hiszek.

Vezető (a jelölthöz): Hiszed-e, hogy a magyar nemzetiszocializmus gyakorlata szétválaszthatatlan Krisztus tanától és a krisztusi erkölcsi világrend gyakorlati megvalósításának harcos eszköze a hungarizmus?

Jelölt: Hiszem és vallom!

Vezető (a jelölthöz): Vállalod-e, hogy egyházad - melynek hitét az imént megvallottad - hívő és aktív tagja maradsz, s mint a hungarista család teljes jogú tagja megadod Istennek ami az Istené, a nemzetnek pedig ami a nemzeté?

Jelölt: Vállalom!

(...)

Az esküvés a Miatyánk és a Szent Mihály-ima elmondásával zárul.

Én csak annyit fűznék hozzá: Uram, nyisd fel a szemeket és nyisd meg a szíveket!

A lelki atyám idegeiért...

2011-11-11T12:28:00.003+01:00

Évek óta ugyanazt gyónom, de Te megbocsátasz nekem szüntelen. Talán sose fogod elvenni tőlem azt az egy-két hibát, amik annyira bántanak, de mégis a mennybe juttatsz, mert tudod, hogy egész életemben igyekeztem, és sose adtam fel. Igen... Havonta gyónok, és mindig elhiszem, hogy mostantól szorgalmas leszek, hogy mostantól nem bántok meg majd senkit, hogy mostantól a türelmem a húgommal szemben törhetetlen lesz, és a többi...

Uram, tudom, hogy Te nem unsz engem, de azt is tudom, hogy a lelki atyám már igen. Kérlek, kegyelmezz neki.

"Uff..."

Ég és föld a két felfogás

2011-11-11T00:47:00.002+01:00

"Egyik gyónásom alkalmával olyasvalamivel lepett meg a gyóntató lelkiatya, ami alól csak most ocsúdtam fel. Nem akart feloldozni, mert még mindig nemzetiszocialista, nyilas vagyok büntetésem dacára, mely jogerős. Gondolatmenete ez volt: a jogerős ítélet magával kell hozza, hogy az ítélettel elkövetett büntettel az elítélt felhagyjon. Tehát nekem is fel kell hagynom ezzel az eszmével a hitlerizmussal és a nyilas tanokkal. Ha nem hagyok fel velük, nem oldoz fel. Én nem vitatkozom gyóntatószékben ülő Isten szolgájával. Tehát úgy feleltem, hogy most nem dönthetek, és arra kértem, adjon módot arra, hogy gyóntatószéken és gyónáson kívül, ettől függetlenül megvitathassam arra illetékessel ezt a kérdést, mielőtt döntenék. Beleegyezett és megkérdezte, hogy hajlandó volnék-e P. Csávossy S. J.-vel errõl a kérdésről értekezni. Feleletem az volt, hogy a legnagyobb szeretettel fogadok bárkit, de az igazgató úrral, beszéljék át a dolgot. Erre feloldott. Hallatlan vakmerőség, amit ez a gyóntató megengedett magának! Hihetetlen, hogy ilyesmi előfordulhat. Amit még mondott és amit én feleltem neki majd akkor kerül a napvilágra, amikor én személyesen intézhetem el ezt az egész vakmerő támadást!

Alkalomadtán megírom az egészet P. Révay S.J. igazgatónak a Manrézában. Tanácsot fogok tőle kérni. Ő úgy búcsúztatott: a nemzetért szenvedsz, szenvedésedet ajánld fel Isten előtt a nemzet sorsának jobbra fordulásáért. Ég és föld a két felfogás."

(Szálasi Ferenc: Börtönnapló - részlet)

Írásom Szent Imréről

2011-11-08T12:51:00.000+01:00

Kedves Olvasóim!

Örömmel és büszkén szeretném ajánlani Nektek az alábbi írásomat: Szent Imre és a férfiasság, amely egy katolikus és ultrakonzervatív testvériség honlapján jelent meg szent hercegünk emléknapján, melynek neve Szent Magyarországért!.

A felkérést köszönöm; remélem, szavaim legalább egy kissé tudták érzékeltetni Szent Imre és a férfinem nagyságát!

Ajándék

2011-10-22T01:05:00.002+02:00

Nagyon meghatott, mikor a gimnáziumom lelki igazgatója azt mondta egy 0. órai osztálymisén, hogy minden egyes emberről, amikor Isten megteremtette az édesanyja méhében, látta, hogy az kinek fogja a szeméről letörölni a könnyet. Hogy ki mindenkinek fog örömet okozni. Azt mondta az atya, hogy minekünk mindannyiunknak feladata van: boldoggá tenni valakit. Mi valakinek a magányára, a szeretet iránti vágyódására leszünk - vagy már vagyunk is - a válasz.

Csodálatos volt ezt hallani. Egészen megváltoztatta az én-képemet a prédikáció. Majd lesz valaki, aki ajándéknak tekint engem? Akinek születésemtől fogva az Isten szánt? Akinek ha fájdalmai is voltak, én vígasz leszek mindre?

Furcsa volt magamra tekinteni úgy, esetleg valakinek mindezt én jelenthetem majd. Tudtam, hogy ahhoz sokat kell változnom még. De bíztam Istenben, hogy lehetséges. Lehetséges az önző lényből szerető lánnyá válni.

Napok óta görgetek magamban egy beszélgetést. A visszaigazolását mindannak, ami ott a prédikációban elhangzott. Néha-néha eszembe jut, és elmosolyodom. Igen, Isten valóban csodákra képes. Két embert meg tud szabadítani a múltnak árnyaitól - ha igazán akarják -, hogy Krisztusban boldogok lehessenek.

Mit is mondhatnék? Istenben bízni jó.

Deo gratias. Amen. Alleluja.

100 éve

2011-10-21T23:41:00.003+02:00

1911. október 21-én a 19 éves Zita igent mondott Károlynak Isten szent oltára előtt.

Furcsa és édes is egyben belegondolni: csak fél évvel volt idősebb, mint én.

Kérlek, Zita, imádkozz a mai magyar leányokért, hogy olyan ártatlan testtel és lélekkel mehessenek férjhez, mint egykoron te!

Amen.

Keresztény szerelem 7. - Hitéletünk

2011-10-19T09:47:00.003+02:00

XVI. Benedek pápa a következő évet a hitnek fogja szentelni. Erre a hírre igen aktuális beszélnünk arról, hogy mit jelent életünkben, a párválasztásban és a járás időszakában a hit.

Ez a bejegyzés részben a nemkatolikus keresztényekben visszatetszést válthat. Kérem, fogadják el, hogy saját, általam igaznak vélt egyházam álláspontját és érdekeit tartom szem előtt!

Csak itt lehetünk otthon

A legfontosabb dolognak életünkben annak kell lennie, hogy Krisztushoz tartozunk, és a katolikus Egyházhon keresztül kapcsolódunk Hozzá. Bár testvéri közösségben élünk a más felekezetűekkel is, és elismerjük erényeiket, azt mindenképp figyelembe kell vennünk, hogy Jézus számon kéri rajtunk nem csak kereszténységünket, de azt is, hogy Egyázunkat se hagyjuk el. Hitünk szerint csak a katolikus Egyház az, amit Krisztus alapított. Azt elhagyni halálos bűn. Ráadásul olyasmit vesztenénk elhagyása által, mint az Oltáriszentség, a gyónás szentsége, valamint a felbonthatatlan, szentségi házasság!

Épp ezért alaptételnek kell lennie, hogy párválasztásunkkor katolikust szemelünk ki magunknak, illetve katolikus udvarlását fogadjuk el! Alaptétel, hogy ne úgy álljunk egy kapcsolathoz, hogy milyen lesz majd a párom, ha megnevelem, hanem úgy, hogy azzal, aki épp most ő, vele le tudnánk-e élni az életünket. Persze a változás, a lelki fejlődést bekalkulálhatjuk, főleg, ha fiatal a párunk; van esélye a változásnak, ha egy 20 év alatti leány a kedvesünk, de mi, lányok, ne áltassuk magunkat: egy felnőtt férfiből nem lesz királyfi, ha most épp béka. Ne képzeljük magunkat segélyszervezetnek.

Ez vonatkozik a hitre is. Lehet imádkozni a másikért, de ezt hagyjuk meg azoknak, akik a házasságkötés után tértek meg, vagy azoknak, akik 500 éve születtek, és hozzákényszerítették őket egy hitetlenhez. Belebolondulni persze bele lehet egy ateistába vagy egy más felekezetűbe, de leélni vele az életünket, az már más tészta. Legkésőbb ott jelentkezni fognak a problémák, hogy akkor milyen felekezetűnek is neveljük a gyerkeket. Katolikusként halálos bűnben van az, aki hagyja, hogy más felekezetűként nevelkedjenek a gyermekei!

Persze lehetnek kivételek, de minden ember hajlamos rá, hogy épp magát tekintse annak. Én azt tanácsolom: guba gubához, suba subához. Eleinknél okosabb tanácsadó nem kell. Mert ha a legfontosabban, életünk központjában, a hit kérdésében nem értünk egyett, akkor a családi béke legelemibb részében lesz örök konfliktus. És még a többi csak ezután jön...

Hogyha sikerült katolikus párt találnunk magunknak, akkor sincs megoldva a hit kérdése. Két katolikus között is mérföldnyi különbség lehet, és ezt nagyon fontos megtanulnunk. Elsőként: a férfi és nő vallásossága más. A nők hajlamosabbak az érzelgősségre, fogékonyabbak a sok imára, a nagy lelki átélésekre. A férfiak racionálisabbak, szűkszavúabbak az ima terén, inkább valami kikutatnivaló, nagy igazságot látnak a hitben. Az istenkép is változik: a nőnek Isten a kedves apuka, Jézus a hercege. A férfiaknál általában a mindenható Úr, a "főnök" képe jelentkezik, aki mint Hadvezér vezeti őket az élet csatájában.

Persze ezek csak nagy általánosságok voltak. De óva intek mindenkit attól, hogy azért, mert a férfi nem akar számára nyálasnak és hosszadalmasnak tűnő kötött imákat mormolni, vagy esetleg nem akar csókot nyomni a szűzanyás szentképre, még nem vallástalanabb, mint mi. Csak máshogy éli meg a vallását. Ahány ember, annyi szokás; ez a szerzetesrendek által közvetített lelki sokféleségében is kitűnik. Vagy elég csak a szenteket szemlélni. Kemény térítők, romantikus szüzek, esdeklő ifjak, vagy hosszas imádkozásra nem annyira kapható, inkább cselekvő emberek is vannak közöttük. Épp ezért szép a katolikus Egyház, mert annyi féle gyakorlat megfér benne.

Jobb is egyébként, ha a másik hitét nem az ilyesfajta gyakorlataiban szemléljük. Ha minden vasárnap jár misére, ha rendszeres gyónó és áldozó, ha szeret beszélgetni a hit dolgairól, ha életvitelében becsületes, ha a hősies életszemléletet követi, akkor ott minden rendben van.

Azt se feledjük el, hogy egyikünk sem szent. Ráadásul ha házasságra készülünk, valószínűleg fiatalok is vagyunk. Tehát a jellemfejlődés és a szentté válás útján igencsak totyogó szintán állunk, már ha már felálltunk, és nem még csak fenekünket billentgetve próbálunk előre jutni kúszásban.

Természetesen felelősek vagyunk egymásért Isten előtt. Segítenünk kell egymás a szentté válásban. És igen, az is lehet, hogy valaki előrébb jár, mint a másik. De azt nem tartom jónak, hogyha valaki kikiáltja magáról, hogy na majd ő jól megmenti a másik lelkét. A segítségnek ugyanis oda-vissza kell működni. És ez főleg nem a szavakból és az okos tanácsokból áll (lehet, ami a nekem jó, az a másiknak nem!), hanem abban, hogy nem csábítjuk rosszra a másikat és példát adunk neki, valamint hogy közösen végezzük a legalapvetőbb gyakorlatokat, amiknek egyeznie kell. Jó, ha együtt járunk misére, jó lehet az is, ha egyező ritmusban gyónuk, és jó, ha úgy alakul a helyzet, akkor közösen végezzük a reggeli és az esti imát. Ezen felül elengedhetetlen, hogy a tisztaság erényén együtt dolgozzunk!

De ahogy sok minden, ez is páronként változik, így miliméterről miliméterre nem adhatok tanácsokat. Krisztus (és közvetítői) szavára és egymásra kell figyelnünk, akkor világos lesz, mit kell tennünk! Nem vagyunk egyedül, nem vagyunk tanácstalanok. Az biztos, hogy az Istennel és egymással való kommunikáció elengedhetetlen!


Szent Lajos és Szent Erzsébet menyegzője

Az is kiemelten fontos a hitéletben, hogy lelkünket megnyissuk a másik előtt. Kérdezhessen bármit. Persze felelősségünk, hogy mit kérdezünk: lehet butaság, bántó dolog is. De sok bennső lelki seb, sok butaság, amit bebeszéltünk magunknak, amitől félünk szűnhet meg bennünk, ha egyszerűen megkérdezzük. Az már alap, hogy elhisszük a másik válaszát. Ha nem bízunk benne, ott már gondok vannak.

Viszont azt is elengedhetetlen tudnunk, hogy a szívünkben mindig van hely Isten számára. Mindig lesz bennünk egy űr, amit senki más és semmi más nem tölthet be. Minden ember alapvető szükséglete a mélységesen mély, bensőséges kapcsolat Jézussal. Ez nem csak a szerzetesek privilégiuma; akkor is vágyunk rá, ha házastárs és gyermekek laknak a szívünkben. Egy rész, egy üres szeglet mindig arra vár, hogy Isten töltse be; hiába próbáljuk meg mással kitölteni azt a teret. Lesz egy része az életünknek, amiről bár beszélhetünk másoknak, az mégis csak Istené lehet. Egy lelki köldökzsinór, ami összeköt Vele. És akkor érhet minket elhagyatás, magány, csalódás, nem törünk meg, mert a legfontosabb és legelső emberi kapcsolatot, az Istennel való kapcsolatot akkor is megőrizzük!

A lényeg tehát az:

* Katolikus katolikus párt válasszon, de ne gondolja, hogy vallásgyakorlatuk ettől ugyanolyan lesz!

* Hitben segítsétek egymást, de ne gondoljátok, hogy ami nektek jó, az neki is jó!

* Ezen felül ne legyen egy dirigátor és valaki, aki a másiktól várja az üdvösségét; meg kell lenni mindegyikőtöknek közvetítő, a másik nélkül is egy szoros istenkapcsolatnak!

* Bár a házastársak egy test lesznek, Istennek mégis mindig lesz helye a szívünkben, és ugyanannyira kell szeretnünk őt, mint a csak Istennel törő szerzetesnek; mértékében és bennsőségességében legyen ugyanaz, csak gyakorlataiban legyen más, a saját hivatásunkra szabott!

A gyónás kegyelme - történetek

2011-10-17T15:07:00.002+02:00

Nemrégiben arról beszélgettünk a Kedvesemmel, hogy vajon a gyóntatónak minden szava szent-e. Arra jutottunk, hogy bizonyosan nem, de én hozzátenném, hogy azért jó megfontolni a szavait. Van, amikor butaságot mond a gyóntató, de van, amikor valóban a Szentlélek sugalmazása szerint jár el.

Talán kicsit erősnek tűnhet a butaság kifejezés, de lássunk egy példát rá: egyszer meggyóntam egy papnak, hogy a testiség terén szerintem nem voltam elég szigorú. Megkérdezte, hogy lefeküdtem-e a kedvesemmel, és mondtam, hogy nem. Erre ő: hát akkor min izgulok, mit gyónok meg? - értette ezt úgy, hogy szerinte csak az a bűn, ha az aktus megtörténik. Pedig ez egyáltalán nem így van!

Ettől függetlenül jó megfontolni a gyóntató szavait és azok szerint eljárni, hacsak nem nyilvánvalóan tévedések. Mert bár a gyóntató csak annyiban jár el bizonyosan Jézus tanítása szerint, hogy közvetíti Isten feloldozó hatalmát, így szavai hatására eltörlődnek a bűneink, de nagyon sokszor megesik, hogy a pap elevenünkre tapint.

Sokszor érzem azt, hogy mindent tudok, világosan látok, a logikám csalhatatlan. Istennek hála, valóban jobb a logikám annál, mint amilyen ma a legtöbb korombeli lányé, de ez sajnos önhitté tehet, olyanná, aki azt hiszi, nincs szüksége segítségre és mindig mindent jól lát.

Eszerint a gyónásaimat sokszor szeretem úgy lerendezni, hogy csak elmondom a bűneimet, a pap mond egy-két szót, aztán repülök is ki a gyóntatószékből. Sokszor volt azonban, hogy a pap ezt nem hagyta! Olyan okos tanácsokat adott, olyan dolgokra kérdezett rá, amikre nem is gondoltam volna.

Első gyónásaim egyikén történt, hogy az atya azt mondta, ajánljam magam és családomat fel a Szűzanyának. Ez azért volt csodálatos, mert nekem vele elég sok gondom volt. Nem egy irgalmas édesanyaként tekintettem rá, hanem a Tökéletes Asszonyként, aki biztonyára nagyon mérges rám és lenéz engem, amiért a nyomába se érek. Ugye milyen butaság? Viszont ennek a félelemnek volt egy jó oldala is: a Csodás érmemet, amin ő van, nem mertem levenni a nyakamból, hátha megharagszik rám. De ő mindig velem volt.

Másik eset, hogy volt egy olyan problémám, miszerint nem mertem jó lenni. Megszokta a családom például, hogy lusta vagyok, ezért nem mertem sokszor segíteni nekik csak úgy spontán, hátha azt hiszik, "szenteskedem", megjátszom magam. Ezen kívül megszokták az osztálytársaim, hogy nagyképű vagyok és lenéző, ezért volt, hogy sokszor így viselkedtem, hogy beleilljek a képbe, pedig nem is akartam ilyen lenni. Tudom, hogy elég furcsán hangzik, de így volt. Ekkor, bár egy szót se szóltam erről a papnak, azt mondta: "Látom rajtad, hogy nagy jóság lakozik benned. Merj jó lenni!"

Az is egy nagyon jó élményem volt, amikor nem is igazán bűnöket, hanem lelki sebeket gyónhattam meg a papnak. Nem szoktam ilyet, mint fentebb írtam. Taszított az a gyakorlat, amikor valaki órákat siránkozik egy papnál. De most bizony én is így tettem, és haszna is volt. Két dolgot mondtam el, ami keserűséget okoz és bánt, és az atya mindkettő felől meg tudott nyugtatni. Ezeket nem akarom részletezni, mindenesetre azért írok mégis ezekről, mert fontosnak tartom, hogy merjük feltárni a gyónásban a fájdalmainkat és aggodalmainkat is - de csak akkor, ha nem valakire van szükségünk, akinek panaszkodhatunk, hanem ha tanácsot kérünk és meg is fogadjuk azokat!

A legutóbbi pozitív esetem pedig ez volt: bár nem említettem ilyesmit, de a pap rákérdezett, hogy úgy érzem-e, eléggé ismerem a Kedvesemet. Én mondtam neki, hogy hát ő nem olyan érzelgős típus, nem nagyon szeret beszélni magáról, meg kiteregetni a lelki dolgait. Erre az atya azt mondta: fontos a beszélgetés, mert a házasság előtti időben kell a lehető legjobban megismernem a Kedvesemet. A hangulatokat ki kell dobni! Ezt a gyónásom után elmondtam a Kedvesemnek, és hogy lenne sok kérdésem, de nem mertem őket feltenni, mert féltem, hogy nincs kedve válaszolni, azt mondja, hagyjam most ilyen hülyeségekkel, vagy rossz néven veszi, hogy turkálok a lelkivilágában. Erre ő nagyon csodálkozott, mert azt mondta, bármikor szívesen válaszol bármire, és nyugodtan turkáljak csak a lelkében. Nagyon örültem neki! Ugyanis egy ideje a lelkem mélyén bántott, hogy úgy éreztem, nem ismerem eléggé a Kedvesem, és féltem, hogy zárkózott előttem. Ez bizonyosan egy irreális, lélek- és kapcsolatmérgező gondolata volt a sátánnak, amit el akart bennem ültetni, hogy szépen kicsírázzon bennem és zaklasson ez a gondolat. De Istennek hála a pap - és rajta keresztül Jézus - kigyomlálta ezt belőlem! És nagyon jól esik, hogy bármit kérdezhetek a Kedvesemtől, mert nekem igenis válaszol rá, még ha másnak nem is tenné.

Ezen felül megdorgált, hogy valóban, több időt kell Istenre fordítanom. Minden nap elmélkedjek fél órát! A másnapi evangéliumot elolvasva feküdjek le, majd reggel fél órát elmélkedjek róla! De ne csak úgy általánosságban, hanem arról, hogy mit akar NEKEM mondani ezzel az evangéliumi részlettel Krisztus, és valósítsam is meg azt. Ezzel tulajdonképpen bebiztosította azt, hogy fél órán át mindig együtt legyek Istennel: ha a napi imámat - Isten bocsássa meg - el is hadarom, az elmélkedésben bizonyosan meg kell nyitnom a szívemet.

Krisztus és Mária Magdolna (jelenet a Passió c. filmből)

Az bizonyos, hogy Krisztus megteheti azt, hogy közvetlenül szól hozzánk, hogy bizonyos gondolatokat és indításokat ültet belénk, de ezek gyakran lehetnek beképzelések. Aki hajlamos rá - és szerintem ezek főleg a nők, azok közül is az érzékenyebb típusok -, az jobban teszi, ha inkább másra bízza magát. Ez a más pedig jobb nem is lehet, mint egy pap, Isten szolgája, miképen épp egy szentséget közvetít!

Deo gratias!

Dicsőség a hősöknek!

2011-10-15T11:19:00.000+02:00

Emlékezzünk a szovjet ellen vívott harc hőseire, akik utolsó csepp vérükig harcoltak magyar hazánkért!

Kitartás!

"Az egy dolog, hogy hiszel Isten létezésében. Az igazán fontos, hogy bízol-e Benne!"

2011-10-14T10:13:00.001+02:00

Most, hogy egy darabig nem volt internetem, igen gyakran kapcsoltam be a televíziót. Így valamelyik közszolgálati csatornán láttam egy filmelőzetest. A benne szereplő színésznő valami hasonló dolgot mondott: "Az egy dolog, hogy hiszel Isten létezésében. Az igazán fontos, hogy bízol-e Benne!"

...

Nagyon meghatnak azok a történetek, amikor valaki Isten segítségéről, a bajban is ott levő jelenlétéről beszél. Arról, hogy mutatkozott meg Isten az életében. Épp ezért örültem annak, amikor megtaláltam Földi atya blogját. Az egész csupa-csupa ilyen történetből áll, és mind igaz. Egy papi élet tapasztalatai.

De nem kell papnak lenni ahhoz, hogy Isten hű társunk legyen. Ő akkor is az, ha mi nem vagyunk azok. A katolikus ember a nap minden percében megtapasztalhatja Őt. Ehhez nem kellenek nagy csodák, egész napos imádkozások, jelenések, vagy valamiféle magasba szállott lelkiállapot. Nem, egy egyszerű világi ember is ott érezheti homlokán Isten simogató kezét, ha meri észrevenni.

Úgy gondolom, hogy az az élet keveseknek adatott meg, hogy szerzetesek és papok legyenek. Többen leszünk mindig azok, akik a világban élnek. Ez nem is baj. A szerzetesi, aszketikus életforma, főleg a szemlélődőké egy jel: annak a jele, hogy - amint Avilai Szent Teréz mondta - "Isten egyedül elég!". Viszont Ő a legtöbb embernek akar mást is adni, pusztán pazarlásból: szerelmet, gyermekeket és eredményeket világi dolgokban. Mindez viszont nem istentelen dolog, hiszen Ő szeretné, hogy így legyen, és a hatalom, gazdagság, siker is fordítható az isteni Ige javára! Sőt igazából azért kapjuk őket, hogy a keresztény hit terjedésére és erősődésére szolgáljanak. Meg persze, hogy Isten még boldogabbnak láthasson minket!

Az emberarcú Isten

Véleményem szerint a keresztényeknek meg az evilági életben megkezdődik a mennyország. Isten nagyon közel lesz hozzánk. Ahogy az armageddon után, az új Földön majd Isten közöttünk jár, úgy most is velünk van, a legközelebb az Oltáriszentségben. Az Úr mindent, ami fontos számunkra, megszentel: legyen az a születés (keresztség), az értelem kinyílása (elsőáldozás), a felnőtté válás (bérmálás szentsége), a hivatás elfogadása és kezdete (házasság szentsége, papi szentség) vagy a betegség próbatétele és a halál (betegek kenete). Ezen kívül Isten minden "kis halálunkkor" ott van, amikor újra akarjuk kezdeni azt, amit elrontottunk (bűnbánat szentsége)! Mennyivel szebb és emberibb tan a bűnbocsánat és megtisztulás már a földi élet során, mint a reinkarnáció! Ráadásul annyiszor élhetek vele, ahányszor csak szükségem van rá!

A keresztény életben az is csodálatos, hogy Istent bármikor megszólíthatjuk az imádságban, és hogy akár minden nap egyesülhetünk Vele az Oltáriszentségben. Nagyon jó, hogy sok más vallási elképzeléssel ellentétben az Igazság azt tanítja, hogy Ő személy, nem egy elvont valami. Az is nagyszerű, hogy a kereszténység szerint az embert azért teremtette Isten, hogy szerethesse.

Mi, akik részesültünk abban a kegyelemben, hogy gyakorló keresztényként élhetjük az életünket, arra kell törekedjünk, hogy ezt a szeretetet meglássák embertársaink. Elsősorban azt a ragaszkodó szeretetet kell megmutatnunk, ami Isten felé irányul. Hogy bármi történjék, tudjuk, hogy van remény, és hogy Ő gondoskodik rólunk. Bizalmunknak olyannak kell lennie, mint Noé bizalmának: nevessenek bár körbe a többiek, mi tudjuk, hogyha Isten igéjét követjük, nem veszünk el. Ilyen szív dobogjon bennünk akkor, ha betegség ér, ilyen szív verjen mellkasunkban, hogyha a sokadik gyermeket várjuk szívünk alatt a szegénységben. Tudjuk, mindig tudjuk: Isten ha feladatot ád, megadja hozzá az eszközöket és a kegyelmet is! Amint Izsákot sem kellett feláldoznia Ábrahámnak, mert - bár az utolsó pillanatban -, de Isten megadta az áldozati állatot az ősapának.

Aki nem ezzel a szilárd hittel indul neki az életnek, az a biztonságáért és a földi javakért gyávává és megalkuvóvá válik. Az kétféle keresztény törvényt lát majd: azt, amit be lehet tartani különösebb erőfeszítés nélkül, és azt, aminek a teljesítése teljes bizonytalanságba taszít és emberi ésszel mérve irracionális.

Emberi ésszel mérve... Emberi ésszel mérve Isten akarata.

Ne tegyük ezt. Isten minden egyes parancsáért és tanításáért legyünk hálásak, és még ha nem is értjük, tegyük és akarjuk érteni! Sok dolog van, amit jobb, ha előbb megtanulunk és elfogadunk, és csak utána cselekszünk szerinte, de amikor a keresztény tanításról van szó, el kell fogadnunk, hogy Isten csodálatos terve nem mindig tárul fel rögtön; ahogy a kereszthalál csodálatos következménye sem lett világos a tanítványok előtt mindaddig, amíg az Úr fel nem támadt.

Alleluja!

A legszebb szavak...

2011-10-13T22:33:00.004+02:00

Tudjuk, hogy a testünknek szilárd táplálékra, valamint folyadékra és levegőre van szüksége. Egy egész iparág épül már az egészséges táplálkozásra...

De azzal ki törődik, hogy a léleknek mi kell? Pedig az se bonyolult: a lélek eledele a szeretet; kapott és adott formában egyaránt.

Ez most csak arról a fehér rózsáról jutott eszembe, ami itt figyelget az asztalon, velem szemben.

Mert hogy is szoktad mondani...? Á, megvan: "A legszebb szavak... a tettek!"

És tényleg.

A bűn

2011-09-04T21:41:00.003+02:00

Nem az a baj, ha visszaesel a bűnödbe újra és újra, hanem az, hogyha belenyugszol.

Keresztény szerelem 6. - Biztos, hogy ő az igazi?

2011-08-11T21:13:00.001+02:00

Régen sokat elmélkedtem azon, hogy létezik az, hogy két ember egymásba szeret! Hiszen olyan sok férfi és olyan sok nő él a világon. Mégis... Létezik, és nem is kevés eset, hogy egy férfi és egy nő egyszerre lesznek szerelmesek egymásba.

Ezen gondolatok óta azért nem kevés víz lefolyt a Dunán. Rájöttem, hogy a legtöbb esetben nem két ember lesz pont egy időben halálosan szerelmes egymásba, hanem - jó esetben - a férfi elkezd udvarolni a nőnek, és a nőben ennek hatására kibontakoznak az érzelmek.

Egyébként pedig elég hihetlen gondolat is volt ez tőlem, hiszen ha Isten egymásnak rendelt két embert, akkor azok - hacsak óriási bűnökkel maguk el nem vágják útjukat - szentségi házasságban fogják összekapcsolni életüket, minden csacsiság ellenére is.

Arról már beszéltem, hogy kinek ne (és ez alapján levonható, kinek) engedjük meg, hogy udvaroljon. Azonban ez még nem jelent örökké szóló pecsétet. Itt még "bármi megeshet"! Ekkor megismerjük egymást, és egészen az igen kimondásáig bármikor mondhatjuk, hogy à Dieu.

Létezhet egy helyzet, ami elgondolkoztat azon, vajon nem kéne-e istenhozzádot mondani. Az első lépés az efelé, hogy felfedezzük a kedvesünk hibáit, a második pedig, hogy szebbnek/jobbnak/kedvesebbnek látszó stb. férfi(aka)t ismerünk meg. Rögtön felbukkan a kérdés: nem lehet, hogy váltani kéne..?

Azt hiszem, férfiúi realitásérzék kell ennek a kezeléséhez. Tower Vilmos ezt megoldja. Nagyszerű könyve, a Kihez menjek feleségül?2 minden sora rendkívül életszagú és megszívelendő. A kedvencem - és pont ide illő - pedig az alábbi: "Ha alkalmas kérdő akad, ne utasítsuk vissza abban a reményben, hogy talán majd akad még alkalmasabb. Már hányan megjárták ezzel a válogatással! A szerencse néha az életben csak egyszer nyujtja ki a kezét felénk; ha nem nyúlunk utána, örökre elmarad."

Ez persze nem azt jelenti, hogy kötelező az első férfihoz hozzámenni, aki ránkveti tekintetét, de ha minden szempontból megfelel, akkor ez az üdvös. Cserélgetni, másokat próbálgatni buta dolog. Mert gondoljunk csak bele: van két férfi. Az egyiket ismerem, a másikat alig. Az egyiknek ismerem hibáit is, másiknak csak a jó tulajdonságait. Ítélhetek tehát reálisan? A válasz mindenképp: nem! Lehet, hogy kedvesemet lecserélném a "szépre-jobbra", de az idő során kiderülne, hogy tulajdonképpen az első udvarlóm érdemelné ki ezt a megnevezést. Megoldás: ne kockáztass! Csak akkor "cseréld le" vagy szakíts egy másik reménye nélkül a kedveseddel, ha olyan hatalmas hibái derültek ki a járás során, amelyekkel nem tudnál évtizedekig együtt élni. És azt se gondold, hogy létezik tökéletes! Az biztos, hogy a kedvesednél van jobb, de ennél a jobbnál is van jobb, és könnyen lehet, hogy a keresgélés végén egy tépett szívű, csalódott, idős nő lennél, aki saját hibájából pártában maradt.

Kissé gyarlóbb ok, de lehet a külsőben is szebbet keresni. A szépség viszont igencsak alatta van a belső tulajdonságoknak. Pár évtized alatt öregember lesz a társadból, viszont a személyisége megmarad. Ha van egy férfi, aki még ha nem is a legszebb herceg a világon, de vonzalmat tud kelteni benned, akkor ne cseréld le egy magasabbra, izmosabbra, szélesvállúbbra. Bolondság lenne.

Másik út a váltás felé az, hogyha kirobbanó vulkánként lettél valakibe szerelmes, ahogy mondani szokás, első látásra. Ez nem mindenkinél van így, de akinél ez megesett, akkor sok veszély leselkedhet rá. Ugyanis ez az őrület egy biológiával összefüggő lelki folyamat, és a kutatások szerint kb. 1,5 év múltán nyoma veszik. Ilyenkor azt gondolhatjuk, hogy kiszerettünk a másikból és nem ő a megfelelő partner. Ez viszont nincs így. Ki kell tartanunk, ha mindenben összeillünk, ha nincs nagyobb ok a szétválásra. És higgyük el, hogy a házasság szentsége és az ekkor elkezdődő mély testi szerelem ha nem is teljesen így, de ugyanilyen, s talán magasabb szintre hozhatja a szerelmet.

Még egy harmadik dologról kell beszámolnom, ami a másik szerelmének csökkenését jelenti. A férfi fellángol, udvarol, megőrül érted, majd ez egy idő után csökkenni kezd. A hirtelen jövő újdonság ereje, a "nekem kell ez a lány" vadászösztöne elmúlik, ha a férfi biztos lehet benne, hogy őt szereted.

Ez nem is baj. Ha valaki az udvarlás egészében elhalmoz minket ajándékokkal, különleges dolgokkal, és mindezt olyan intenzitásban, mint az udvarlás legelején, akkor egyrészt értékét vesztené, másrészt hozzászoknánk, és talán a házasságban akadnánk ki azon, hogy a munkából fáradtan hazaeső férjünk miért nem brilliáns szócsokorral vagy egy valódival köszönti asszonykáját. Azt sem mondom, hogy ezek a dolgok teljesen feleslegesek, de értéküket és realitásukat az adja meg, ha az udvarlás egészen legeleje kivételével ritkák.

Illusztráció: Alfons Mucha

1Gerely Jolán, Csaba Margit könyveit ajánlom!

2Férfiaknak szánt verziója is létezik, a Kit vegyek el feleségül?, mely ezen a címen elérhető

Egy nép, amelyet csodálok

2011-08-03T13:04:00.010+02:00

Minden népet nagyra tartok a maga nemében. Ahogy Szálasi Ferenc mondta, egy nacionalista tudja csak megérteni más nemzetek nacionalizmusát. Nacionalizmusát, nem pedig sovinizmusát.

De ha kéne választani egy nemzetet, amelyet úgy igazán, testvérileg, szívből csodálok, akkor az az ír. Mélyről törő katolicizmusukkal és szabadságvágyukkal kivívták legnagyobb elismerésemet.

Írországot - vagy ahogy írül hívják, Éirét - közel 500 éve bitorolják az angolok. Az angol protestantizmus és imperializmus kart karba öltve rohanták le a szigetet. Természetes, hogy az írek szabadságvágya összefonódott a harcos, ellenprotestáns katolicizmussal és az antimonarchizmussal. Számukra a királyság fogalma Nagy-Britanniát és az elnyomást jelképezi.

Az igazi ébredés a XIX. században következett be, amikoris igazán szárnyrakapott a hon- és nemzetszeretet minden európai országban. Az írek felfedezték kelta gyökereiket és szépséges nyelvüket, mindezt a Szent Hit alapkövére építkezve. Példának az 1867-es magyar kiegyezést tekintették, így a megbecsülés nem egyoldalú, hanem kölcsönösnek tekinthető.

A fegyveres ellenállás a XX. század elején kezdett kibontakozni. A hitében és fajában megalázott ír nemzet célja egy önálló, nacionalista, szocialista és katolikus köztársaság létrehozása lett az Ír-szigeten.

A véres harcok után 1921-ben egy szerződés született, mely szerint Írország függetlenedhet, ám északi, protestáns többségű része a Brit Birodalomé marad. Voltak, akik ezzel megelégedtek, s voltak, akik nem akarták, hogy országuk egyetlen megyéje is az angolok kezén maradjon. Így kitört a polgárháború. Immár nem ír és angol, hanem ír és ír harcolt egymás ellen. A II. világháború is megosztottságot szült: az észak-íreknek az angolokkal kellett együtt harcolnia, míg a szabad Írország semleges maradt, ám az IRA a németeket támogatta.

Kisgyermekkorom (90-es évek) emlékei közé tartoznak még az északír összecsapások, bár elviekben az évtized végén létrejött egy fegyverszüneti megállapodás. Merényletekről, harcokról még most is hallani.

Írország szenved. Eddig az angol protestáns elnyomás, most pedig a kettészakadás és a liberalizmus sújtja. A liberális influenciák beférkőznek a nacionalista kezdeményezésekbe is: egy ír gael nyelvet népszerűsítő sorozatban egy buzi pár életét kísérhetjük végig, akik gyermeket nevelnek. Ezen felül Írország az Európai Unió hálójába is bekerült.

Magyar nemzetiszocialista katolikusként, innen a távolból csak remélhetem, hogy az ír nép felébred: az ország egységessé válik, s a korábbi vágyakból nem csak a köztársaság, de a teljes katolicizmus, nacionalizmus és szocializmus is megvalósul.

Ha létezne második élet, és nem lehetnék újra magyar, azt hiszem, azt választnám: legyek ír, hogy ezekért küzdhessek. Nagy segítségre szorul ugyanis az ország. Egy példa: nemzeti nyelvét a lakosságnak csak 20%-a beszéli, noha minden ír gyermeknek kötelező tanulnia azt az iskolában. Azt hiszem, bár nem vagyok szorgalmas, ha a magyar nyelvvel lenne ez a helyzet, én órákat görnyednék a könyv fölött, csak hogy anyanyelvemen imádkozhassak a Jóistenhez...

Függelék:

Film az ír harcokról (Felkavar a szél - az ismeretetőt egy testvérünk írta)
Ír nyelvű zene (Enya)
Az ír nyelv iránt érdeklődőknek

Mint a fehér júniusi liliom

2011-07-29T12:14:00.007+02:00

Minden nőnek vannak magával problémái. Ennél mi sem természetesebb, mondhatnánk. Tökéletesek akarunk lenni. Egyszerre okosak, kedvesek és szépek, mindezzel nem visszaélve pedig hűségesek. Tökéletes nő azonban nem létezik.

Van, aki túlsúlyos. Van, akinek az arcvonásai túl durvák. De van olyan is, aki túlságosan vékony, és ezért nőietlen alkatú. És még sorolhatnám...

Az, hogy nem tetszem magamnak, mivé is fajulhat..? Irigység mások iránt, akár utálat is. Rossz hangulat, kisebbségi komplexszus, ideges látria. Mivel mi nem tudjuk elfogadni magunkat úgy, amilyenek vagyunk, ezért már a másikban sem bízunk. Utáljuk magunkat, mert nem vagyunk jobbak, és a másiknak valamiben hiányt kell szenvednie. Ami hiányérzet lehet, hogy neki nem is fáj, csak mi képzeljül el, ő mennyire "szenved". S hogy igazán, jobbat érdemelne...

A kereszténységben van egy elvárás, miszerint legyünk tökéletesek. Isten ezt nem azért parancsolja meg, hogy azt gondoljuk, el is érhetjük. Nem. Abból kell kihoznunk a legtöbbet, amik vagyunk. És törekednünk kell. A tökéletesség felé törekvés maga a tökéletesség. Mert itt a Földön minden csak út; út, aminek viszont minden szépségét meg kell élnünk.

Ahogy a bensőnkön is csak a saját korlátainkon belül mozogva tudunk változtatni, úgy a külsőnkön is, sőt, ott talán még szűkebb a mozgástér. A szentek követésében az is fontos, hogy milyen a habitusuk nekik, és milyen nekünk. Loyolai Szt. Ignácok vagyunk vagy Néri Szent Fülöpök... Ez van a csillogó világ példaképeivel is. Olyan sok féle van közöttük! Nem véletlen citálom mindig Audrey Hepburnt. Találni kell olyan személyt, aki elérhető.

De emellett el kell fogadni azt is, hogy nem mindenkinek tetszik az, amilyenek mi lenni tudunk. És azt is, hogy a kedvesünk szemében sem vagyunk tökéletesek.Hiszen mi is látjuk az ő hibáit. De valahogy... annyira nem érdekel. Hát miért érdekelné a másikat?

El kell fogadni, hogy nem vagyunk tökéletesek. Hogy nem klappol minden. És lehet, sokaknak nevetséges, hogy én panaszkodom, de mindenkinek megvan a maga baja, és mindenki a magáét érzi húsbavágónak. S a kísértő... azt nagyít fel előttünk, hisz mi csak homályosan látunk, amit akar.

Aki olyasmi után kapdos, amit nem érhet el, az sose lesz boldog. El kell fogadnunk azt, amit nem változtathatunk. És jól érezni magunkat a bőrünkben úgy, ahogy vagyunk. Mert ami igazán fontos, az TÉNYLEG belül van. Persze fontos a külső is, de a bennső fontosabb. Sokkal inkább kell a másiknak, hogy kiegyensúlyozott legyél és jól érezd magad a bőrödben, mint az, hogy tökéletesen nézz ki.

Azt hiszem, mindenkiben lehet szépséget találni, ha belül tiszta és a szeretet lobog benne Istenért, hazáért, és... a férfiért. Feltámadott testünk tökéletes lesz, de aki már a szívében hordja a feltámadást, az itt lenn a Földön is megszépül...

"Igazán csinos lány vált belőle, bár jómagam nem kedvelem különösebben az ilyen sápadt, nagy szemű típust. Jobban tetszik az olyan Diana Barryhez vagy Ruby Gillishez hasonló kicsattanóan egészséges, pirospozsgás fajta. Ruby pedig csuda mutatós lány. Mégis... én sem értem, hogyan... de amikor Anne-t együtt látom a többiekkel, pedig hát csak feleannyira szép, mint ők, mégis valahogy olyan közönségesen és eltúlzottan festenek mellette... mint a nagy, vörös bazsarózsák a karcsú, fehér júniusi liliomok mellett, amiket Anne nárcisznak hív."

(Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál)

Azt hiszem, jó néha egy-egy ilyen leírást magunkra venni. Még ha mások szemében ez kissé megmosolyogtató is...

Erkölcsiségünk katedrálisa

2011-07-27T01:07:00.003+02:00

Sokan az erkölcs szó alatt a nemi erkölcsöt értik - tévesen. Ez a köznyelvi jelentésszűkülés jól mutatja azt a gondolkodásbeli torzulást is, ami a 68-as eszmék térnyerése előtti időszakot jellemzi. Azt hiszem, a mai hozzáállás a nemiséghez egy természetes és érthető kilengés eredménye, persze a szabadköművesek által felduzzasztva és meglovagolva, saját céljaik szolgálatába állítva. Ez pont olyan, minthogy az orosz parasztok lázongása is érthető volt, hiszen borzalmas körülmények között éltek, de a helyes megoldás nem a királyi család csúfos elűzése és lemészárlása volt, főleg nem a kommunizmus!

Ennek analógiájára elmondható, hogy a nemi erkölcs beteges szigorúsága és az, hogy valakinek csak a nemiséggel, házassággal kapcsolatos viselkedését nézik, és csak az számít, hogy "meglegyen a ház becsülete", szintén rossz dolgok, de nem az az ön-, család- és nemzetpusztító felfogás és életmód rá a megoldás, amit ma hirdetnek és élnek a legtöbben.

A Szentírás és a Szent Hagyomány sosem tévedett, csupán egyes egyházi tendenciák és a nép volt az, akik rosszul értelmezték az erkölcs - nemi erkölcs kérdését. A kereszténység nem kerülhette el azt, hogy ne nyomja rá bélyegét a pogány vagy eretnek tévedéshalmaz, mely a testtel kapcsolatban született. A kereszténységben az egyik legszebb dolog a hülémorfista emberkép, mely szerint mi test és lélek egysége vagyunk. Ez szembemegy a dualista nézettel, amely azt mondja, hogy a test rossz, a lélek jó. E gondolatból fakad a manicheizmus téves tana. Jól megismerhetjük ezt Szent Ágoston Vallomásaiból többek között, aki egy ideig Mani követőjeként élt. A manicheusok elitje, a kiválasztottak elvetették a testet, szexuális életet egyáltalán nem éltek, a gyermeknemzés számukra megvetendő volt. Ehhez hasonló a bogumilok és az albigensek tana is. A virágzó középkor idején rágta Európát az eretnekségnek ezen hullámra. Asszonyok hagytak fel csecsemőik szoptatásával, férfiak hagyták ott feleségeiket csak azért, mert az új eszme szerint a test, az anyag a sátántól származik. Egész nap semmit nem csináltak, mint elmélkedtek: nem dolgoztak, nem segítettek másokon, egyszóval felborították a társadalmi rendet, és csak Istent szerették, ami önmagában nem megy, hisz Őt a leginkább embertársaink által tudjuk szeretni.

A középkori behatások hírhedt párja az ún. viktoriánus erkölcs, amikor már az nagy hatással volt egy férfira, ha kivillant egy női boka, és még a jegyesek is csak gardedám jelenlétében beszélgethettek egymással. Beteges volt ez, ahogy betegesnek tekinthetjük a manicheus vagy az albigens, bogumil szemléletet is.

Ezek a tendenciák a keresztény hívekre is nagy hatással voltak. Egy nő akkor volt tisztességes nő, ha a nászéjszakán adta csak oda szüzességét a kedvesének, s ha nem vált el. Egyszóval az erkölcs leszűkült nemi erkölccsé. Az nem számított, ha esetleg pletykál, házsártos vagy egyéb más nagy jellemhibája van. A lényeg az, hogy a hatodik és kilencedik parancsolattal ne kerüljék konfliktusba.

Nem szeretném elvitatni, hogy e két parancs betartása hihetetlenül fontos. Ezek biztosítják egyéni boldogságunkat, családi boldogságunkat, s ezáltal nemzetünk boldogságát is. A nemi erkölcs az örömteli házasság kulcsa, s ebből fakadóan gyermekeink boldogságáé is. Aki tisztán készül, az nagyobb bizonyosságot kaphat arra, hogy jól választot, s aki a házasságán lankadatlanul dolgozik és Istenben éli meg azt, valószínűleg boldog, amint a férje és a gyermekei is azok.

Ez azonban nem elég!

Tisztaságunk, hűségünk, házastársi szeretetünk marginális kérdésnek számít, de nem ez minden. Sőt, azt mondom: aki botlott egyet a tisztaság útján, kisebb vétket követett el, mint az, aki aki egy felebarátját megrágalmazta, kibeszélte, nevetség tárgyává tette, esetleg az az ember, aki gyáva, nem vállalja fel a feismert igazságot. Erkölcsiségünk katedrálisának a tisztaság elengedhetetlen tartóoszlopa, de ez csak egy oszlop a sok közül! Hajlamosak vagyunk ezzel igen sokat foglalkozni, hiszen ez az, amit a mai világban a legnagyobb támadás ér, és úgy fedezzük fel, mint csodálatos kincset a tenger mélyén, de ne vakítson el minkett ennek szépsége, mert van erkölcs ennél tovább is!

Bizony, van. Emlékezzünk csak a házasságtörő asszony történetére. Jézus azt mondta neki: "Menj, és többet ne vétkezzél!". A legtöbbször azok, akik a nemiséget rosszul élik meg, tudatlanságból teszik, boldogságkeresésből, korántsem gonoszságból. Ellenben az, aki meg akarta kövezni ezt az asszonyt, milyen volt? Csupa zsidó, akik ismerhették volna az igazságot, de nem álltak mellé. Annyi tisztességük volt, hogy eloldalogtak. Talán volt közülük, aki megtért.

Lehet, hogy valaki az önkielégítés rabja, vagy nagy harcokat, bukott harcokat vív azért, hogy kikerüljön egy házasság előtti szexuális kapcsolatból, esetleg félrelépett, egy szerető karjai fonják körül, és nem akarják elengedni. Ezek az emberek, ha törekednek - még ha esetleg sikerek nélkül is -, a szememben szentek, mert igenis Jézusba kapaszkodva igyekeznek és harcolnak! És az olyan férfit vagy nőt se ismerem, aki régen rosszul élte meg a szexualitást, de most már minden másképp van. Megbélyegzett? Kurva? Szoknyapecér és kéjsóvár? NEM! Ha Istennek meggyónta, akkor bűnei nem csak bocsánatot nyertek, de el is felejtődtek - az Ég szemében már NEM LÉTEZNEK!

Ez a csodálatos a kereszténységben. Egyrészt az, hogy Isten nem azt nézi, le tudtuk-e győzni a bűnt, hanem hogy törekedtünk-e rá (meggyőződésem, hogy Szent Pál tüskéje is egy bűn vagy jellemhiba volt, amit nem bírt lekűzdeni - mert bizony a tökéletesség önhitté tehet), másrészt az, hogy amit képesek voltunk letenni, az már nem létezik. Csak az ember olyan gyarló, hogy felhánytorgassa a múltat. Így emlegetjük Mária Magdolnát 2000 év után is prostituáltként, nem pedig szentként...

Mi a konklúzió? Az arany- és ezüstszabály. Tedd azt a másikkal, amit te is akarsz, hogy tegyenek veled. És ne tedd azt a másikkal, amit nem akarsz, hogy veled is tegyenek. Ez a kereszténység egyedi, nehéz, de csodálatos iskolája.

Ideje beiratkozni - kezdjük együtt az első osztálytól!

A gonosz taktikája

2011-07-21T13:48:00.002+02:00

Minden ember boldog akar lenni. Sokan ezt a pénzben, a gyönyörökben, a hatalomban, a tudásban keresik. Ők nem lesznek soha boldogok és elégedettek. Ugyanis az emberi boldogság kulcsa, és egyúttal az emberi lét lényege a szeretet. Enélkül senki se lehet boldog. Lehet valaki szegény, beteg, gyönge, örömök nélküli, buta, de ha szeretet veszi körül, és ő is szeret, akkor igenis lehet boldog! Viszont sokan, akik megkapják az áhított javakat, boldogtalanok. Ez azért van így, mert sokszor hiányzik életükből az igazi szeretet, melyre valójában vágynak.

Az, hogy nem szeretnek mindenkit és nem szeret mindenki, érthetetlen dolog a mai világban. Miért van jelen a rossz? - gondolkodnak el sokan. De beláthatjuk, a szeretet akkor lehet csak igazán értékes, ha nem egyértelmű, ha nem kényszerített dolog. Akkor értékes a másik szeretete vagy a sajátom, ha választhatjuk azt is, hogy semlegesek vagy gyűlölködők vagyunk. Választhatnánk a nem-szeretetet is.

Ha ellentmondás nélkül belénk lenne kódolva, hogy figyelmesek legyünk a másik emberrel, hogy kedvesek legyünk vele és a cselekedeteinket a szeretet irányítsa, akkor nem lenne olyan nagy dolog, mint egyébként.

A szeretet lényege és értéke az, hogy önkéntes: meg kell küzdeni érte annak, aki tisztán és szépen akarja adni, és hogy aki kapja, tudja, hogy akár el is maradhatott volna ez a szeretet vagy az abból fakadó szeretetmegnyilvánulás.

Ebből fakadóan természetes, hogy választhatjuk azt is, nem szeretünk. Nem segítünk a másiknak, nem lepjük meg valamivel, nem mondjunk rá jót -- ezzel ellentétben pedig, hogy ártunk neki, rosszakat mondunk róla, nem törődünk vele.

Szeretni azonban nem olyan egyszerű. De hogy hogy is kell szeretni, azt megmondja nekünk Isten, az Ő törvényei.

Az ember test és lélek egysége. Ezért természetes, hogy nem csak fizikai világunknak vannak törvényei (gravitáció, különböző együtthatók, feltétlen bekövetkező kémiai folyamatok), hanem lelki életünknek is. Ha felborulnak a fizika törvényei, ha a Föld közelebb lenne a Naphoz, vagy ha gyengébb lenne a gravitáció, esetleg figyelnünk kéne rá, hogy verjen a szívünk, nem tudnánk olyan teljes életet élni, amilyet most élünk, sőt, talán nem is létezne az emberi élet.

Ezzel összefüggésben a lélek, vagyis a szeretet törvényei is fontosak. Ezek a törvények léteznek, és ha vétünk ellenük, felborul a rend és magunk is pórul járunk. A materiális törvények szerin ha belenyúlok a lángba, akkor megéget. Ha kiugrok az emeletről, leesek és minden valószínűség szerint szörnyet halok. A fizikai törvényekhez alkalmazkodnunk kell, hogy túléljünk. Ha megszegjük őket, kárunkra vannak, de egyébként elengedhetlenek: a tűz melegít, fényt ad és ételt, a gravitáció pedig biztosítja, hogy a helyükön maradjanak a dolgok és mi is.

Isten lelki parancsai, csak mint a fizikai törvények, melyeket szintén Ő alkotott, a rendet szolgálják, amelyek normális, élhető, értelmes és boldog földi létet biztositanak számunka, vagyis jelen lehessen életünkben a szeretet. Ezek a törvények, ha alkalmazkodunk hozzájuk, jót adnak nekünk, de hogyha megszegjük vagy nem vesszük figyelembe őket, egyenes úton haladunk a boldogtalanság felé. És bár egy zuhanást a harmadikról túl lehet élni, úgy az erkölcsi törvények megszegése sem feltétlen mutat már itt a Földön negatív következményeket, vagy legalábbis nem vesszük észre. De ki lenne olyan őrült, aki kiugrálgat az ablakon, hisz vannak, akik túlélik?

Ahogy annak, ha kiugrunk az ablakon, vagy tűzbe nyúlunk, vannak látható következményei, ha valaki Isten törvényeit nem tartja meg. Talán még sosem voltak olyan boldogtalanok és lelkileg sérültek az emberek, mint mai, kereszténység és ezért szeretet nélküli világunkban. Mégis sokan ezt nem képesek észrevenni! Mert van, aki trükkök százaival (ugye ismerős?) becsapja őket. Ez pedig nem más, mint a létező sátán.

A szeretet három irányba kell, hogy működjön: Isten felé, magunk felé és embertársaink felé. Ez a három összefügg. Az igazi szeretet akkor van jelen, hogyha mindhárom rendben van. Jól tudom szeretni Istent, jól tudom szeretni magamat és jól tudom szeretni embertársaimat. Nem lehet csak Istent szeretni, csak magamat szeretni vagy csak embertársaimat szeretni. Nem lehet úgy szeretni Istent, hogy a többieket utálom, és nem lehet úgy szeretni másokat, hogy magamat túlságosan szeretem, vagy épp megvetem. A szeretet három iránya nagyban összefügg egymással.

A sátán pont azt akarja elérni, hogy ne létezzen szeretet a világban, vagy ha télezik is, fals legyen, vagyis már nem is szeretet. (Nem csak szeretetlenség létezik. Rosszul is szerethetünk.) Azt akarja, hogy ne vagy rosszul szeressük Istent, önmagunkat vagy a másikat. Nagyon érdekes vizsgálni, ezt hogy éri el, és nyakon csíphető mai világunkban is!

A sátán görög neve diabolosz, ami nagyon kifejező. Egy romboló, szétszóró, összekeverő, vádló személyről van szó. Ebből látszik, ez a név több mindent jelent, s az is, hogy ez a sok jelentés komplexen bemutatja a sátán működését.

Egyrészt rombol. Lerombolja a hitünket, országunkat, családjainkat. Másrészt szétszór: Krisztus Egyházát ezer kis felekezetre szórta szét, a magyarokat ezer párt felé, a családokból is sok, innen-onnan összeszedett családot készített (ún. patchwork family), amin kiigazodni talán csak a Mindenható tud. Fontos még, hogy a sátán összekever: összekeverte a rasszokat, a nemzeteket, össze akarja keverni a vallásokat, ezen felül összekeveri a férfilétet a nőiséggel. Végső trükként pedig vádol, pont azokat vádolja boldogtalanságunk miatt, akik erről nem tehetnek: legfőképpen a Jóistent és az Őt képviselőket.

Felfedezhető azonban egy óriási dolog, ha a sátán működését vizsgáljuk, ami mindig segít leleplezni őt, bármilyen eszme köpenye alatt közeledik: ez pedig az ellentmondás.

A keresztényekre mondják azt, hogy ésszerűtlenek, holott a sátán és ideológiáját képviselőek azok. A rend és igazság ugyanis Isten privilégiuma, a sátán pedig nem tud mást tenni, minthogy a rendezettség látszata mögé bújva rendellenes ideológiákat eszkábál, próbál rendszer szerint kidolgozni, azonban itt-ott mindig kilóg a lóláb, és még a leglogikusabb érvelés mögül is előbukkan a fatális ellentmondás.

Vegyük például a szexualitást kérdését. Egyrészt azt mondja a sátán, hogy nyugodtan szeretkezz bármikor és bármennyit, mert teljesen az ura vagy a testednek és önmagadnak. Ha fék nélkül élsz szexuális életet és nem tartod be Isten erre vonatkozó törvényeit, akkor a szabadságodat valósítod meg. Első állítása tehát, hogy bármikor, bármennyit és bárkivel lehet szeretkezni, mert ez a mi szabad akarati, jól megfontolt döntésünk, és semmiféle következménye nincs,

Másrészt azt mondja a sátán, hogy az önmegtartóztatás lehetetlen és beteg dolog, mert az embernek elengedhetetlen szükséglete a szex. Ha valaki nem él szexuális életet attól kezdve, hogy az erre irányuló vágy megjelent az életében, akkor az beteg lesz, és az, hogy nem éli ki az erre irányuló hajlamait, lelki és pszichológiai torzulásokat okoz benne. Második állítása tehát, hogy a szexuális vágyaink fölött nincs vagy minimális az uralmunk, és ha nem élünk vele, akkor az beteggé tesz. Azért kell tehát szeretkeznünk, mert muszáj.

Itt máris szembenáll két állítás: első, hogy a szexualitásunk fölött teljesen mi uralkodunk, és semmiféle ránk kötelező következménye nincs, a másik pedig az, hogy a szexuális vágyak uralkodnak fölöttünk, és mindenképp ki kell élnünk őket, vagy mindenféle bajunk lesz.

Azért olyan megnyerőek ezek az állítások, mert mindkettőben van igazság, de mindkét tézis egy-egy szélsőságet képvisel. Itt is Isten igazsága a helyes a sátánéval szemben!

Jézus Krisztust tanítása a szexualitással kapcsolatban az, hogy az igaz, hogy a szexualitás szinte teljesen átveszi felettünk a hatalmat (ld. a 2. állítás részigazságát), azonban ez nem történik meg, ha az Ő parancsai szerint éljük meg szexualitásunkat, mivel az ember, ha jól kezeli, tud a szexualitása felett uralkodni (ld. az 1. állítás részigazságát).

A sátán 1. állításával az a probléma, hogy azt mondja, ha kiéljük szabadon a szexualitást, akkor tudunk felette uralkodni, holott ez nem igaz. Csak akkor tudunk felette uralkodni, ha Isten szerint éljük meg, tehát nem korlátlanul.

A sátán 2. állításával pedig az a probléma, hogy azt állítja, mindenképp eluralkodik felettünk a szexualitás, de ez csak akkor igaz, ha Isten törvényeit nem tartjuk be, és a saját fejünk után megyünk ebben a kérdésben.

Láthatjuk ebből, hogy a sátán jól csengő szavaival ellentétben, melyeknek mindig van részigazsága, csakis Isten szava állja meg a helyét. Figyeljünk oda, mikor a mai kor szellemét vizsgáljuk, és merjük észrevenni a kilógó lólábat: az ellentmondást... Hisz pont ennek a felismerésétől fél a mai uralkodó elit, amikor azt próbálja elérni, fiatalságunk ne tanuljon meg logikusan gondolkodni!

Mert a keresztény ember egyik legnagyobb fegyvere hitéből fakadó logikája!

Szembenézés önmagunkkal

2011-07-20T22:28:00.008+02:00

Aurea mediocritas.

Horatius elve szerint az arany középutat kell keresnünk. Ismerjük Mária és Márta történetét? Jézus a két nővér házába érkezik. Márta sürög-forog a konyhában, Mária pedig az Úr lábainál ül és hallgattja Őt.

Mi, nők, hacsak nem szerzetesi hivatásunk van, nem lehetünk Máriák. Ám a Mária-lét elengedhetetlen az életünkben. Eddig Mária voltam: sok ima, elmélkedés, teológiai magaslatok - az élet pedig elsuhant.

Nemrégiben elkedztem élni. Hétvégenként mindig a Kedvesemmel vagyok, hétköznap tanulok, sportolok, próbálgatom magam a főzésben-sütésben... Tehát van dolog. Talán későn kezdem el, de elkezdtem a Márta-létre való felkészülést.

Persze milyen az ember? Máriaságom hirtelen eltűnt az életemből. Lassan az apró hibák, amiket előzőleg kiírtottam, előtérbe kerültek, és sok gondot is okoznak a másokkal való kapcsolatomban is. Ami a legnehezebb ebben, hogy észre se vesszük igazán, hogy ez történik, hogy valami lassan kezd elveszni az életünkből.

Bizony, oda kell ülnünk Jézus lábaihoz! Ha nem is minden nap, de legalább hetente egyszer jó, ha nem pörgünk egészen az elálmosodásig, hanem mielőtt még elálmosodnánk, elvégezzük dolgainkat, elcsendesedünk, és magunkba nézünk.

Mi az, ami fáj? Mi az, ami rossz? Mi az, amin javítani kell? Mi az, ami változtatásra szorul? Mi az, amiben Isten segítségét kell kérnem? - Ezt, ha kell, gyónással is megpecsételhetjük. Jó, ha a gyónás nem csak tűzoltás (halálos bűnök meggyónása, hogy visszatérjek a kegyelembe), hanem mély magamba nézés. Mert sok kicsi sokra megy... És jó, ha felszín alá látunk, és a gyökerénél oldjuk meg a problémát.

"Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat." (József Attila)

A kölő, akit nagyon szeretek. Szeretem, mert vallástalanságában megmutatja azt a hatalmas szeretetéhséget, ami bizonyítja, hogy mégis csak a szeretet az, ami után százada és a mi századunk is kiált. Folyton azt keresi, kiben bízhatna meg, ki gyógyíthatná meg őt. Nagy, kissé édeskés szavak? Pedig igazság. Szükségünk van a szeretetre, a bizalomra. Oda és vissza is.

Jól mondja József Attila: nem elég csak magunkba fordulnunk. Isten felé is tekintenünk kell. Illetve Isten által magunkra. Annyian vagyunk, akik úgy ítéljük meg magunkat, mit mond a másik ember. Nem lenne jobb mérce Krisztus? Őbenne látjuk tökétlenségeinket, de azt is, milyenek lehetnénk, milyenné tud Ő tenni. Elsősorban nem supermanné, hanem boldog emberré. Ha a testünkben van fájdalom, orvoshoz fordulunk; ha a lelkünkben, Hozzá kell. És mindenkiben vannak ilyenek. Elégedettlenség önmagunkkal szemben, gyűlölet és irigység mások felé, szülőktől vagy a szerelem során kapott sebek: ezeket a gondokat nem söpörhetjük a szőnyeg alá, mert ahogy futkosunk életünk folyosóján, úgy az anyag félrecsúszhat, és feltörhet a por. Istenben észre kell venni mindazt, ami fáj, és Belé helyezni. Uram, nem akarok elégedettlen lenni önmagammal. Uram, nem akarok irigy és gyűlölködő lenni a másikkal szemben. Uram, nem haragszom szüleimre, s megbocsátok annak, aki elhagyott, megbántott vagy nem szeretett.

Úgy hiszem, a kereszténység erről szól. Sokkal inkább erről azzal szemben, hogy izzadunk a hibáinkkal kapcsolatban, és görcsösen akarunk jobbá lenni. Előbb ezeket a gátló problémákat kell letenni, és hiszem, hogy utána sokkal könnyebb lesz a szeretet szerint cselekedni. Mert a lényeg ezen van, és nem a hibátlanságon.

Igen! A lényeg azon van, hogy szeretetetben éljünk, és szeretet tudjunk adni, mert erre ugyanannyira szükségünk van, mint a levegőre. És ez csak akkor megy makulátlanul, ha Krisztusba kapaszkodva élünk, és ezeket a sebeket hagyjuk Neki kitisztítatni.

Milyen nő legyek?

De mik is a sebek, amelyek tisztításra szorulnak..? Ha magunkba nézünk, a végén azért rájövünk, a legtöbb problémánk abból fakad, hogy az önértékelésünk nem helyes, ezen kívül az, hogy viselkedésünk eltér a közös női tulajdonságoktól. Megoldás az, ha Szűz Máriára tekintünk. Lord Shadowblade néven rajzoló fiatal lány képe nagyon jól bemutatja a máriaságot: tekintete tiszta és boldog, megjelenése egyszerű és mégis szép, arca boldog derűt sugároz, egyfajta vidámságot, és palástját mindenkire kiterjeszti.

Ilyen a nő! És ilyen bárki lehet! Függetlenül attól, hogy okos-e vagy buta, szegény-e vagy gazdag, szép-e vagy csúnya. A tiszta tekintet, a vidámság ettől független dolgok, s mindig akad ember, akinek szüksége lehet arra, hogy palástunkat reájaborítsuk.

A külső helyett inkább főleg a belső szépségre törekedjünk. Ahogy pedig pár hete penitenciának kaptam: "Keresd minden nap, miben szolgálhatsz." Egy igazi női léleknek pedig a szolgálat öröm, és a szolgálat alakítja ki az igazi nőt bennünk...

Ha már úgyis olyan rövid az élet, miért ne a szeretetnek élnénk?

Keresztény szerelem 5. - A házasélet igenis házasélet

2011-07-15T11:34:00.007+02:00

Elérkeztünk ahhoz az időhöz, amikor arról kell gondolkodnunk, hogy is van ez nálunk, "katolikuséknál"... A legtöbb ember, még a keresztények is minimum egy lehetetlen, elavult szabályként értelmezik az ún. tisztaságot.

Van egy nagyon jó blog ebben a témában, a Biztos út. Ezt ajánlom mindenkinek! Azonban igyekeznék én is hozzátenni a magam látásmódját és tapasztalatait.

18 éves koromig nem volt kedvesem. Valahogy sosem úgy jött ki a lépés - vagy én szerettem volna, és a másik fél nem, vagy pedig fordítva. Legtovább a randevúig jutottam el ezekkel az úriemberekkel, és mivel azt is nagyon értékes és fontos dolognak tartottam, még csókra sem került sor, csak azzal, akit már kedvesemnek tudhatok.

A tisztaság igénye már megtérésem előtt is megjelent bennem. Két dolog motivált: a félelem a kihasználtságtól és a szégyen. De ez utóbbi nem a bűnben való szégyen volt (hisz ki tartja ezt annak manapság, ha nem keresztény?), hanem az, hogy hogy nézek én majd a férjem szemébe, ha szembe jön valaki, aki szintúgy megkapott... És még talán egy harmadik, az, hogy önmagamat egy ajándékként fogtam fel, amit majd én annak akarok odaadni, aki meg azzal ajándékoz meg engem, hogy az oltár elé vezet.

Ezek voltak tehát a komolyabb vallásosságom előtti időszak gondolatai. Persze mindez teoretika. Az igazi az, ha valaki egy párkapcsolatba kerül, és ott kell tartania ezt az elhatározását. Sokan ekkor jönnek azzal, hogy vagy önkínzóak vagyunk, vagy mindenféle trükkökkel azért kijátsszuk ezt a szabályt, mint pl. ami a petting. Mert igen, vannak olyanok, akik szerint a tisztaság kérdése egy olyan egyszerű, és így önmagában szinte értelmetlen megkötés, hogy "ne tedd magadévá a másikat"... De amúgy meg minden jöhet.

A dolog itt egyáltalán nem erről szól. A tilalom ugyanis nem egy begyöpösödött hülyeség, hanem egy logikus és élhető dolog; azért van, mint Isten minden szabálya, hogy boldogok legyünk. Lehet, hogy per pillanat azt gondolom, a szexualitás tenne boldoggá, ám ez hosszú távon nincs így. Isten ezt nálunk sokkal jobban tudja, amit - hála Neki - tapasztalhatok is, hogy igaz!

A tisztaság azt jelenti, hogy valaki helyesen éli meg a szexualitást. Itt nem arról van szó, hogy aki szeretkezik, az mocskos, és aki nem, az tiszta. Itt inkább a szándék és a szív tisztaságáról van szó, nem a testről. A szeretkezés önmagában nem bűn vagy erény - a körülményeitől függ. Aki a házasság előtt önmegtartóztatásban él, egy kisebb jóról (szexualitás) lemond egy belátható nagyobb jóért.

A nagyobb jót pedig az alábbiakban fejtem ki:

1. A nemkívánt gyermek veszélyének elkerülése.

Hiába a csilivili "védekezési módszerek", megeshet, hogy gyermek fogan egy olyan anyában, aki nem egy rendezett és felbonthatatlan kapcsolatban, vagyis házasságban él. Még ha nem is túl fiatal az anya, vagy nem egy egyéjszakás vágykielégitésből származik a gyermek, akkor is a szülők azáltal, hogy házasság előtt hozták létre (bocsánat a furcsa kifejezésért), megfosztották attól az alapvető jogtól, hogy biztos családi háttere legyen. Mi történhet? Az apa vagy lelép, vagy kényszerből elveszi az anyát. Boldogok lehetnek a szülők, ha amúgy is összeházasodtak volna, nem pedig két egymáshoz nem illő, egymást nem szerető embert kapcsol össze a kicsi. Azt a borzalmat pedig meg sem említem, amit úgy neveznek: abortusz.

2. Az összekapcsolódás veszélyének kiküszöbölése.

Az idő előtti szexualitás két olyan embert köthet össze igen erősen, akik nem illenek egymáshoz, csak vonzónak látják a másikat. A szexualitás rózsaszín köde, a vágy, ami a másik felé hajt, és az a testi-lelki összekötő kapocs, amit a szeretkezés ad, olyanokat is összeköthet, akik nem illenek egymáshoz. Ezt az örömök mámorában vagy nem veszik észre, vagy ha észre is veszik, nem képesek szakítani, vagy csak túl sokára és túl nagy sebek által. Össze nem illő emberek házassága, évek elpazarlása és a kellőnél fájdalmasabb szakítás lehet ennek a gyümölcse.

3. Függésmentesség.
Ha valaki átélt már egy pozitív szexuális élményt, akkor azt újra kívánni fogja. Így tehát aki belekezd ebbe az életbe, az igen nehezen tud már belőle kiszállni. De mi van akkor, ha szakítok az első partneremmel? Jön a hiány, a kielégülés hiánya. Nem egy embertől hallottam már, hogy szexfüggővé vált, a kapcsolataiban a szexuális változatosság dominált, ezért váltogatta a partnereit, vagy egyszerre többet tartott. Ennél persze vannak "enyhébb" esetek iis: valaki simán azért sóhajtozott, hogy bárcsak lenne már valakije, és bevallottan azért (is), hogy végre kielégüljön. És aki ez utóbbit mondta nekem, nem mondható olyan embernek, akit léhának tartanánk. Egyszerűen csak odaadta magát valakinek, akit szeretett, de aztán vége lett a dolognak, és őt itt maradt rászokva valamire, amit most nem kap meg.

Hogy ez miért veszélyes? Azért, mert 1. olyan kapcsolatokba sodródhatsz, amikbe amúgy nem tennéd, ha "nem hajtana a véred". Olyasvalakivel jöhetsz össze, akivel amúgy lehet, hogy nem járnál, csak mert hiányzik már valaki. 2. mert ha valakivel kapcsolatba kerültél, akkor az egyik fő motivációd a szexualitás, ami a másikat lealacsonyítja.

4. Jó felkészülés a házasságra
Amíg a másikkal nem házasodtatok össze, hanem csak randevúztok, esetleg hétvégenként a másiknál vagytok, elmehet az egész idő az enyelgésre. Egymás lelki megismerése nem történik meg viszonylag hideg fejjel. (Azért mondom, hogy viszonylag, mert maga a szerlem érzése is már kicsit torzít a dolgon, nem csak a testiség). Vagy pedig túl későn, mikor már szexuálisan kiszolgáltattad neki magad és ködőtsz hozzá.

Az egyértelmű, hogy a másik személyiségének ismerete a házasság előtti idő fontos része. A testét felfedezni ráérsz a házasságban, viszont a lelkét nem! S fontossági sorrendben is a személyiség előrébb van. Nem házasodhatsz össze akárkivel!

Ennél még sokkal több érv is van, most hirtelen ennyi jutott eszembe. Akit mélyebben érdekel a téma, olvassa a Biztos utat!

Itt a végén el szeretném mondani, hogy mit szabad és mit nem. Olyan témát fogok pengetni, amiről egyébként nem csacsognék és nem így, de egyértelműnek kell lennem!

A cél az, hogy ne történjen meg a teljes testi-lelki önátadás (egyesülés), de az is, hogy nemi függőség se alakuljon ki a két személy között, ehhez viszont nem csak az egyesülést, de egymás nemi felizgatását is tiltani kell. Az Egyház pedig így is tesz. A másodikből egyébként következik az első, mert ha valakik szinte a végsőkig elmennek, tehát felizgatják egymást, akkor sokkal nehezebb megállni szeretkezés nélkül, mintha nem tették volna ezt.

Nomármost az Egyház azért nem mondja meg pontosan és centire, hogy mit lehet és mit nem, mert ez egyénfüggő. Mindenkinek más a teste, mások az érzékeny pontjai, más a tűrőképessége, a vérmérséklete. Két út van:

1. Vagy nem közeledtek egymáshoz testileg.
2. Vagy óvatosan kitapasztaljátok, mik az érzékeny pontok, és azt a továbbiakban elkerülitek.

Most elmondom, szerintem mi a megoldás: a kettes. Ez sokkal veszélyesebb, mint az első, de úgy vélem, hogy ez az emberségesebb megoldás.

A lényeg az, hogy a testi közeledés fokozatos legyen. Mire elkövetkezik a házasság, jó, ha a partnerek bizonyos szinten (alacsony szinten!) ismerik a másik testét, vagy az első szexuális élmény olyan lesz a nőnek, mintha egy tankkal átmentek volna rajta. Van, akinek az első csók se nagy öröm, sőt, inkább ijesztő dolog, bele kell jönnie, hát még az milyen lehet, ha minden átmenet nélkül egyszer csak valaki a nászéjszakán találja magát.

Mint mondtam, az aranyszabály az, hogy egymás érzékeny pontjait kerülni kell. Ha valaki nem a kiskapukat keresi és nem az élvezeteket akarja hajhászni, annak ez menni fog. Aki viszont igen, az találni fog kifogást rá, hogy mit miért szabad... A rendszeres önvizsgálatot, imát és gyónást ajánlom. A tisztaságot Krisztussal lehet igazán végigvinni! És azzal, ha nem feszegetjük a határokkat. Ha ezt nem tesszük, akkor a tisztaság nem szenvedés!

Azt is fontosnak tartom, hogy mindenképp kerüljétek a meztelenkedést. Egy férfi még lehet shortban a nő előtt, a nő nem túl vizuális típus, de hogy a nő mutogassa magát akár csak meztelen felsőtesttel is, hát az szerintem botrány. A testünk azon része, amit egy normális, keresztény leányhoz illő utcai viselet eltakar, se érintés, se látvány terén nem tartozik a másikra az esküvő előtt!

Elengedhetetlen, hogy a "még belefér" enyelgés se legyen különösebb program. A csók, a simogatás, az ölelés a szeretet alkalomszerű megnyilvánulása legyen, ne a nagy csöndek kitöltése vagy közös elfoglaltság más értelmes dolog helyett.

Túrázzatok, mozizzatok, sétálgassatok, menjetek állatkertbe, társasjátékozzatok, találkozzatok barátokkal, látogassátok meg a családot... Egyszerűen szerezzetek minél több közös élményt, amire az esküvő után, főleg, ha jönnek a gyermekek, kevesebb időtök lesz. Nem hátrány még az sem, hogy minél több élethelyzetben megismered így a jövendőbelidet. És beszélgessetek! Ez is nagyon fontos. Persze erre nem kell rágörcsölni. Ha összeilletek, jön a kommunikáció magától. Nem feltétlen mindig nagy mély lelki dolgokról, de arra is sor kerül, ha megfelelő pillanat van rá.

Ennyi lenne ez a téma. Örömet jelent nekem, hogy tanuságot tehetek erről, és tanácsokat adhattam. A lényeg: a tisztaság nem szenvedés, ha helyesen élitek meg! És nem is lehetetlen dolog, még akkor sem, ha forró vérű típus vagy... Isten senkitől sem vár lehetetlent.

"A tisztaság erénye tehát őrzi a személy épségét és az odaadás teljességét. " (Katekizmus)

Illusztráció: Arno Breker

Elégedetlen vagy?

2011-07-12T15:35:00.003+02:00

Biztos mindenkinek más kell ahhoz, hogy elégedett legyen. Mindenesetre azért pár pontot leírok, hogy szerintem mi válik be az ilyen esetekben. Ugyanis nem szép dolog, ha egy keresztény nőtől nem telik önmagával kapcsolatban másra, mint folytonos látriára.

Hidd el, hogy hibáid ellenére szeretnek mások és értékesnek tartanak, de ezzel ne élj vissza, hanem próbálj jobbá lenni!

Fogadd el, hogy van, amiben nem vagy jó, de ha tudnál rajta változtatni, változtass! Ha sovány vagy, hízz, ha kövér, fogyj le! Kezdj valamit a hajaddal! Válts olyan ruhákra, amik jobban állnak! ...Mert a panaszkodás még nem oldott meg semmit, se az irigykedés összekötve világ- és önutálattal, ami a legrondább dolog a világon.

Ha zavar valami magadban, változtasd meg vagy fogadd el, ne pedig hisztizz vagy utálkozz. Persze azt nem tudod elérni, hogy ne utálj másokat, de legalább ezt próbáld nem kifejezésre juttatni, és az utálkozási energiáidat alakítsd át tetterővé.

Emellett ne hasonlítgasd magad másokhoz, de ha már elkezdted, akkor keríts egy reális példaképet (vagy célt), és a dolog ne tegyen keserűvé, hanem ösztönözzön a jobbá levésre.

Végezetül: tedd mindezt nagy-nagy vidámsággal!

Mert az élet szép, hisz Isten adta!

És még nyár is van... Fő az önbizalom!

Vigyázat! Humor!

2011-07-12T11:48:00.002+02:00

Egy ember a hídon átkelvén meglát egy másik embert, aki a korláton áll, és épp ugrani készül. Odafut hozzá, és rákiált:
- Hé! Ne tedd!
- Miért ne tenném? - kérdi a másik.
- Oly sok szép dolog van, amiért érdemes élni.
- Mint pölö?
- Hát... Vallásos vagy?
- Igen.
- Én is. Keresztény vagy zsidó?
- Keresztény.
- Én is. Katolikus vagy protestáns?
- Protestáns.
- Én is. Anglikán vagy baptista?
- Baptista.
- Nohát. Én is. Az Úr Baptista Egyháza vagy Isten Baptista Egyháza?
- Isten Baptista Egyháza.
- Én is. Az Isten Ortodox Baptista Egyháza vagy az Isten Reform Baptista Egyháza?
- Az Isten Reform Baptista Egyháza.
- Jé, én is. Isten Reform Baptista Egyházának 1879-ben vagy az 1915-ben reformált közössége?
- Az 1915-ben reformált Isten Reform Baptista Egyháza.
- Áááá!!! Pusztulj, eretnek!!!! - kiáltotta a férfi, és lelökte a másikat.

Keresztény szerelem 4. - Udvarlás, járás, jegyesség...

2011-07-06T23:58:00.003+02:00

A világ rendje szerint a férfi választ egy nőt, és annak, csakis annak a szívét kívánja meghódítani, őérte tesz meg mindent. Így tehát a szerelem során a férfi az, aki először dönt a lány mellett. A nők sokaságából kiválasztja őt, vállalva egy óriási kockázatot e bő választékért: hogy "jutalma" elutasítás lesz. Ám ha igenlő választ kap, akkor már biztos lehet a dolgában.

Nekünk, lányoknak és nőknek kisebb a választási lehetőségünk. Mi csak azok közül a férfiak közül választhatunk, akik elkezdtek nekünk udvarolni. Mi nem udvarolhatunk, legfeljebb csak erkölcsös és finom módszerekkel felkelthetjük a férfi érdeklődését, de csakis úgy, hogy meg legyen róla győződve: övé volt az első szó. Viszont vágtatni senki után nem vágtathatunk, csakis azokra mondhatjuk ki az igent, akik ránk tekintettek. Viszont ezért megkaptuk azt a nagyon kellemes és kényelmes dolgot, hogy elutasítás már nem érhet! Ha egy nekünk udvarló férfinak nyitjuk ki szívünk kapuját, akkor biztosak lehetünk benne, hogy benyargal rajta, hiszen ez volt a szándéka, ezért dörömbölt, nem csak úgy kedvtelésből.

Aki már futott valaki után mindhiába, az tudhatja, milyen borzalmas érzés a visszautasítás. Egy nő lelke egyszerűen ezt irtózatosan nehezen viseli el, éli át. Egy férfi viszont, a természet rendje szerint fel van készülve arra, hogy a kérdésére nemleges a válasz, így ha egészséges a lelkülete, hamar kiheveri és megy tovább máshol szerencsét próbálni. (Itt nem a szakításról van szó, hanem arról, hogy valaki a másik közeledésést utasítja vissza.)

Ehhez persze tisztességes férfiakra és nőkre van szükség. Arra, hogy a férfi ne udvaroljon egyszerre több nőnek, ne szórakozzon a másikkal, ne gondolja meg magát hirtelen, miután kimondtad az igent.

És az is nagyon fontos, hogy a nők igenje biztos legyen, ne mondják egyszerre ki többeknek, ne vonják vissza, majd mondják mégegyszer. Annál a nőnél, aki bizonytalanságban hagy egy férfit, aki játszik vele, gonoszabb teremtmény nincs! A férfi racionális lény, nála nincs talán. Dönts, mit akarsz, és határozz! Ne azzal növeld az önbecsülésedet, hogy minél többeket bolondítasz magadba, hogy aztán eltaszítsd őket. Amint kiderül, hogy olyasvalakinek dobog érted a szíve, akit te nem tudnál elképzelni magad mellett, rögtön igyekezz tisztázni a helyzeted. Legyen szíved és bátorságod kosarat adni! A férfi túléli. Nehezebben éli azt túl, ha hosszú időn át hamis reménnyel kecsegteted.

Persze ahhoz, hogy eldöntsd, fogadod-e szíves udvarlását a másiknak, és lekötöd-e magad mellette, hogy a házasságra készüljetek, más-más idő szükségeltetik. Két csoportja van: az első, akikről randevú nélkül is tudod, hogy nem lenne belőle semmi, és a második, akiről a randevúk során derül ki. Bárhogy is legyen, a testi közeledést mindenkép halaszd addigra, mire elhatároztátok, hogy együtt jártok. A csók nem kis dolog! Ne add olyannak, akitől visszavennéd.

Járást emlegetek, ám régen nem is volt olyan, hogy járás. Egy lánynak többen udvaroltak, többen meg is kérték a kezét, aztán ha valamelyiknek igent mondott, az lett a jegyese, ami annak felelt meg, mint ma a járás. Ekkor csattant el az első csók - mert az nem osztogatta ám csak úgy egy lány se! -, és ekkortól fogva volt világos, hogy ők most Isten színe elé készülnek lépni. Ezért nem is volt horribilis, hogy egy vagy két évig is jegyesek voltak valakik.

Most más a helyzet. Ma öt ismeretségi fok állhat fenn egy férfi és egy nő között: ismerősök, barátok, munkatársak (stb.) -----> romantikus céllal ismerkednek, randevúznak ------> járnak ------> jegyesek ------> házasok.

Véleményem szerint az első felosztás, amiből kimaradt a járás, sokkal egészségesebb volt. Manapság furcsa, hogy bár csak a másiknak vagy lekötve és ő is neked, csókolóztok, egymásnál és együtt töltetek sok időt, mégsincs az hitelesítve és világossá téve gyűrűvel. A jegyesség óriási dologgá értékelődött, pedig az is felbontható. Semmivel sem lenne másabb, mint a járás, csak annyival, hogy ott van rajtad a brill. Azzal, hogy a mai világ elutasítja a jegyességet és helyette a járást ajánlja, azt mutatja meg, hogy kapcsoaltaiban nem törekszik a házasságra. Hiszen a jegyesség mégis csak ezt mutatja: egyszer el fogom venni feleségül! Elmondható így, hogy a járás igazából a hedonista világ találmánya. Egy olyan időszak, amikor le vagytok kötve egymásnak, de nincs az elköteleződésnek a leghalványabb jele sem, semmi se mutat arra, hogy ez a lekötöttség azért van, hogy a házasságra készüljünk. Arról nem is beszélve, hogy a járásba manapság beletartozik a szeretkezés, vagyis egymás kihasználása - mert esküvő előtt ez az!

Ma keresztény körökben is van azonban járás. El kell mondjam, hogy nálunk, ez sokkal szebb dolog, és helyre került a kapcsolatok sorában! Így a fenti véleményemet enyhíthetem: de csak is akkor, ha tisztán élő keresztényekről van szó!

A keresztény járás egy nagyon szép időszak. Bizonyos számú randevú után megbeszélitek a másikkal, hogy most akkor csak vele találkoztok, csak neki kötitetk le magatokat, viszont ez még nem jegyesség. Megbeszélitek, hogy a kapcsolatotok a házasság irányába fut, de még nem biztos, hogy ez bekövetkezik. Elkezdetek komolyabban ismerkedni egymással, elcsattan az első csók. Megismeritek nem csak egymást, de a másik rokonságát is. Összecsiszolódtok lassan.

Ezek után egy bizonyos idő után felmerül benned az a boldogan izgatott kérdés: vajon mikor kéri meg a kezemet? Azt hiszem, ez egy nagyon izgalmas dolog, és talán életünk egyik legfontosabb perce lehet, amikor a másik a kezdet kéri. Ez egy hatalmas megtiszteltetés: azt jelenti, a másik méltónak érez rá, hogy feleségéül akarjon. Ezen kívül még biztosabb lehetsz abban, hogy szerelmetekből házasság lesz.

Hogy mennyi idő után történjen meg az eljegyzés? Sokan, akik szeretnek álmodozni és megtervezni a jövőjük minden részletét, arra vetemedhetnek, hogy ezt is megtárgyalják a kedvesükkel, holott ez a férfi dolga! Aki tervszerűen előkészíti és megbeszéli a másikkal, hogy no ekkor és ekkortól legyenek jegyesek, óriási hibát követ el. Egyrészt elveszi magától azt az izgalmat, hogy nem tudja, vagy legalábbis pontosan nem tudja, mikor kérik meg a kezét, másrészt azt a férfinak adta jogot kitépi kedvese kezéből, hogy ő lépjen fel és ő döntse el, mikor lesz ez. A lánykérés a férfi joga és privilégiuma! Neked ebbe nincs beleszólásod!

Tehát az, hogy mégis mikor legyen az eljegyzés, az legyen a leány előtt boldogító titok. Az viszont legyen konkrétabb, hogy mikor legyen az esküvő, vagy legalább az, hogy meddig biztosan ne legyen (bizonyos iskolák elvégzéséig, bizonyos összeg összegyűjtéséig, stb.) És ha ez megvan, akkor a férfi eldönthetni, hogy nagyjából mikor kérje meg a kedvese kezét. Figyelem! Most itt a férfiakhoz szólok: úgy jegyezzétek el kedveseteket, hogy tudjátok, a keresztény jegyesség már nem egy rétestészta, hanem kb. fél év, mert a járás a régi jegyesség nagy részét átvette magának. Az eljegyzés ma már azt jelzi, hogy hamarosan itt az esküvő, szorosan és komolyan ideje felkészülni rá! Ezért, urak, gondoljátok ki, mikor akartok esküvőt, és akkor azelőtt olyan fél évvel kérjétek meg hölgyetek kezét. Persze ez a fél év csak egy olyan behatároló dátum, lehet az 3 hónap vagy háromnegyed év is... Én azért mondok itt fél évet, mert a jegyesség fontos eleme a jegyesoktatás, ami szintén általában fél évig szokott tartani.

A jegyesoktatás során egymást jól ismerő, összecsiszolódott fiatalok (vagy idősebbek) egy pap segítségével kapnak egy intenzív tréninget arról, mi a házasság, mi a katolikus házasság, s mi vár rájuk. Ennek fontos része a közös élet lelki oldala mellett a testi is. A fiatalok megtanulják a tcst-t (természetes családtervezés), a menyasszony elkezdheti gyakorolni a termékenység jeleinek észrevételét s a számolást. Ez a félév segít abban egy atya segítségével, hogy szóba kerüljenek fontos kérdések, amikről eddig talán nem esett szó. Ha korábban nem történt meg, ideje elbeszélgetni a közös élet apró és kevésbé apró részleteiről. Hol fogtok élni, hogy tervezitek a gyermekvállalást, a munkát, a tanulást és a szexualitásról is jó, ha szó esik.

A katolikus házasság megértése s a fontos dolgokról való beszéd persze a jegyesség előtt is megtörténhet. A jegyesség arra jó, hogy mindez egy felszentelt pap segítségével történjen meg, és hogyha fontos dolgok kimaradtak, még most pótolják a szerelmesek!

A jegyesség időszaka ezen kívül a közös Istenhez fordulásé is. Ha eddig nem történt meg, ideje elkezdeni a közös misére járást, és ha egymásnál aludtok (a tisztaságot őrizve persze), akkor jó, ha begyakoroljátok a házaságra az esti imát. Jó dolognak tartom, ha a házasságban van esti ima, egy Miatyánk és egy Üdvözlégy. A "miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek" NAGYON fontos mondat lehet nap mint nap! És a közös imában este van valami máskor nem tapasztalható érzés, ami megható és felemelő... Azt hiszem, látni a másikon, hogy neki is fontos a Jóisten, mind a misén, mind az imában nagyon szép. Szerintem kevés kedvesebb dolog van annál egy nőnek, mintha látja kedvesét áldozni vagy imádkozni.

Persze az ima egy nagyon személyes dolog és az egyén ügye Istennel. Ezért azt ne várjuk el, hogy a másik (főleg, mert a férfi zordonabb, zárkózottab lény nálunk) előttünk ájtatoskodjon. De úgy vélem, egy kötött ima közös elmondása nem olyan ördöngős dolog a férfiak számára sem, ha már a jegyese vagy a házastársa vagy, mert ennyi bizalom a legtöbb esetben természetes. Azt viszont ne várjuk el a másiktól, hogy előttünk hálálkodjon Istennek vagy vallja meg Neki a bűneit. Lehet, vannak ilyen lelkialkatú férfiak, de szerintem kevés. És még valami: ha semmiképp se akar veled imádkozni a párod, azt se bánd. Csak azt bánjad, ha akkor se imádkozik, ha egyedül van. Az már baj. De erről a későbbiekben lesz szó.

Képek: Edmund Blair Leighton

Férfikép

2011-06-21T15:15:00.005+02:00

"Több nagyvonalú embert!
Több meggyőződéses embert!
Több mozgalmi embert!
Több kiállni merő embert!
Több eredeti, önnevelt, lelki embert!
Több fanatizmust!
Több kitartást!
Több önzetlenséget!
Több tudást!
Több elvhűséget!
Több hitet, istenbízást, — több mélyből táplálkozó katolikumot!
Több férfit, több szentet, több világi apostolt!
Szavalók helyébe cselekvőket!
Gáncsolok helyébe lelkeseket!
Gubbasztók helyébe szárnyalókat!
Kétkedők helyébe bízni tudókat!
Lemondok helyébe vállalkozókat!

Lézengők helyébe munkaszeretőket!

Puhányok helyébe Györgyöket!

Lassú vizek helyett tengeráramlást!

Gyávaság helyett merészséget!

Nyárspolgárok helyett egyéniségeket!

Bukdácsolók helyett járni tudókat!

Vezetést várók helyett vezetni tudókat!

Próbálkozók helyébe avatottakat!

Csalók helyébe igazakat!

Félegyéniségek helyett egész embereket!

Kétes múltúak helyett feddhetetleneket!

Saulokból Pálokat!

Ijedtek helyébe hitvallókat!

Korhadtak helyébe tisztavérűeket!

Elvtagadók helyébe vértanúkat!

Katolikus Führert és Ducet!

Katolikus vezérférfiakat!"

(Lantos-Kiss Antal atya: Vezérférfiúság)

Fajkeveredés

2011-06-07T09:00:00.001+02:00

Egyik kedves Olvasómtól kaptam egy kritikát, miszerint a fajkeveredés káros hatásait nem támasztom alá.

Most az alábbi bejegyzésben szeretnék pár idézetet közölni erről.

Marosi Arnold: Átöröklés és nemzetvédelem

Nihil obstat.
Dr. Michaël Marczell
censor dioecesanus.

Nr. 2902. Imprimatur.
Strigonii. die 10. Septembris 1923.
Julius Machovich
vic. generalis.

Imprimatur.
Zirc, die 8. Octobris 1923.
Dr. Remigius Békefi abbas.

"Az emberfajok származásának közössége mellett azonban az is bizonyos,hogy a színes ember vérének belevegyülése a fehér ember ereibe a faj minôségét, értékét rontja. Nem oly értelemben, mintha talán a fehér nô, ha szerecsentôl szül gyermeket, három-négy gyermek után maga is szerecsenné változnék, miként ezt a telegoniának nevezett tan hirdeti. Ez éppoly mesebeszéd, mint az, hogy a másállapotban levô asszony által megcsodált majom a születendô gyermeket majomszerűvé teszi. Efféle hatásokra a biológia semmi alapot nem nyújt. A romlást a fenti esetben az idézi elô, hogy az átöröklés törvénye szerint a szerecsen fajnak általánosan elfogadott alacsonyabb szellemi nívója, a betegségekkel szemben kisebb ellentálló képessége vérkeveredés esetén bizonyos fokban az utódokra is átszármazik és ez az, ami a keverékfaj értékét a fehér emberével szemben leszállítja."

"A vérkeveredéssel foglalkozván, miként a bevándorlásnál, itt is ki kell térnünk a zsidókérdésre. Igaz ugyan, hogy a magyarság és zsidóság között nincsen olyan nagy faji eltérés, mint a fehér és néger ember között, bizonyos különbségek mégis megállapíthatók. Különösen áll ez a nemzeti érzésrôl, a magyar hagyományokhoz való ragaszkodásról. Erkölcsi téren is a zsidó egészen más elvek szerint igazodik, mint a keresztény lélek. És e különbségeken a környezet évszázadok multán is alig változtatott valamit, vagy a legtöbbnél csak felszínes, ideiglenes asszimilációt eredményezett. Annál inkább érezhetô a zsidóságnak káros hatása a magyarság szellemére.

Kérdés most már, hogyan védekezhetünk e veszedelem ellen? A környezet asszimiláló hatására a zsidóságnál nem számíthatunk, mert a biológia szerint a külsô körülmények legföljebb az egyénre vannak hatással, de a faji jelleget legalább belátható idôn belül nem változtatják meg.

Vannak tehát, akik vérkeveredéssel akarnák a zsidóságot beolvasztani. A fajegészségtan értelmében azonban ez sem vezetne célra, ennek is csak a magyarság látná kárát. Mendel törvényei szerint ugyanis a magyar és zsidó házasságból származó félvérivadékokban mind a két faj tulajdonságai megvannak és csak négy-öt generáció után lehet számítani arra, hogy a zsidó vonások nagyjában kiküszöbölôdnek. De a visszaesés még ez esetben sincs kizárva. A csíraplazma folytonosságánál fogva az összes elôdökbôl van valami az utódokban és így sohasem biztos, mikor jelentkezik egyik vagy másik jelleg a késôbbi ivadékokon. A fôveszedelem pedig az, hogy a zsidó vérrel való nagymérvű keveredés olyan faji vonásokat ültetne át a magyarságba, amelyek magyar nemzeti és erkölcsi szempontból éppenséggel nem kívánatosak, sôt károsak. E szerint a magyar faj jó tulajdonságainak fejlesztése, a káros behatásoktól való megvédése és a faji öntudat emelése a legjobb fajvédelem, amelyet ápolni és fejleszteni a társadalom mellett az államhatalom feladatai közé is tartozik."

Dr. Gáspár János: Fajismeret

"A Karolina-Lousiana és Florida szigeteken különböző európai fajok keveredtek a négerekkel. Összehasonlítván a különböző összetételű korcsok termékenységét, már Nottnak feltűnt (1849), hogy míg az angolszász (északi faj) és néger korcsok az első és második nemzedékben terméketlenül kihaltak, addig a sötétebb európai (dinári, alpesi, mediterrán) fajokkal való kereszteződések a továbbiakban is nagyon szaporák maradtak. Így észlelte ezt Long is (1774) a Cuba, Haiti és Porto-rico szigeteken, ahol a bennszülöttek franciákkal és spanyolokkal (földközi faj) sokkal termékenyebbeknek bizonyultak, mint angolokkal és észak-amerikaiakkal.[15]

Érdekes, hogy ez a termékenységi fokozat egybevág az európai fajok medenceszélességi fokozatával, amennyiben éppen az északi fajnak legszélesebb a csontos medencéje; kevésbé széles a földközinek, dinárinak, alpesinek; valamennyihez képest legszűkebb a mongloidoknak és különösen a négereknek. Kereszteződés esetén azután megtörténhetik, hogy a korcsmagzat az anya medencéjével nem jól illik össze, ami komplikációknak lesz okozója és pedig annál súlyosabbaknak, mennél nagyobb a két szülőfajta különbsége.

A szűk medence — az angolkóros esetek leszámítása után is, — városokban és a proletárosztályban, tehát éppen ott, ahol legintenzívebb a keveredés, gyakoribb, mint falun.

Bizonyos esetekben, miként a medencén szűkületnek, illetve tágulatnak, úgy
magán a méhen is alkati és fejlődési rendellenességeknek szükségképpen fel
kell lépniök. Ugyanis a méh örökléses magatartását, mint a legtöbb szervét, a
keresztezésben nem egy, hanem több örökléstényező irányítja; egy a testét, egy a nyakát, a részleteket talán még több.

Mármost eltérő típusok kereszteződésekor az egyes részletek különböző átütő ereje miatt a tényezők kombinációi közölt akadni fognak olyanok, amelyek a méh fejlődését disharmonizálják s akkor előttünk állnak a méh különböző fejlődési rendellenességei: méhszájszűkület, kettős méhtest, a méhfenék aránytalan szélessége stb., melyek a termékenyülésnek, illetve a magzat kihordásának mechanikai akadályaként szerepelnek.

2. Úgy látszik, hogy még azoknak a korcsoknak életképessége sem optimális, akik átestek a természet említett kiselejtező útjain.

A nemi differenciálódás és a nemek arányának eltolódása igen érzékeny folyamat, amelyet mint Goldschmidt gyapjaspille (Limantria dispar × L. japonica) kísérletei mutatták (l. 31. old.), a változatok nemi chromosomáinak különböző chemiai hatásképessége is befolyásol. A halandósági viszonyok szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy a szülők egyazon változathoz, illetve fajhoz tartoznak. A színes és európai fajok korcsainak feltűnően nagy halandósági arányszáma általánosan ismert tény. Egyiptomban a mamelukok Georgiából származott tisztavérű nőkkel 560 év alatt nem tudtak elszaporodni és nem voltak képesek a Nílus völgyében törzset alkotni. A mai egyiptomiak a régi történelmi népnek egyenes leszármazottai. „Ezek mindenesetre igen sajátszerű jelenségek az emberi fajták tenyésztése menetében; az alkalmazkodás hiánya úgy látszik a tenyésztési termékekre még a férfi és nő ivarszerveiben terjed át” (Broca, 1877).

Azt már előbbi fejezetben említettük, hogy azok az európaiak, akikben maláriával, sárgalázzal stb.-vel szemben ellenállóbb színes fajokból csak egy csepp is van, e betegségekkel szemben ellenállóbbakká válnak, amit megfordítva úgy is lehet mondani, hogyha az említett fajok európai vérrel korcsosodnak, elvesztik ellenálló képességüket s járvány esetén nagyobb számban pusztulnak el. Arról is történt előző oldalakon említés, hogy az európai fajoknál az általános és csecsemőhalandóság maximuma nyárra esik, a tiszta négereké és korcsoké télre.

Hogy az európai fajok korcsainak halandósági viszonyai is rosszabak volnának, azt nagy anyagon statisztikailag kimutatni alig lehet. Azonban jelek mutatnak arra, hogy a korcsok ellenállóképessége, legalább is némely betegséggel szemben, egészen bizonyosan csökkent.

Eltérő típusok kereszteződésekor gyakori, hogy egyes testrészek és szervek növekedése ritmustalan, elhelyezkedése rendellenes lesz, így a tüdőé, szívé, veséé, gyomoré, szalagoké, érzékszerveké, amelyek működése sem lehet majd
zavartalan. Efféle tények szolgálhatnak alapjául annak a régi, elterjedt hitnek, hogy azt a gyermeket, akinél hirtelen indult meg a növekedés, félteni kell a tuberkulózistól. Lundborg ki is mutatja (1920), hogy Svédországban a svéd-, finn- és lapp-korcsoklakta helyeken a tuberkulozishalálozás még egyszer akkora (2.8 ‰), mint ahol az említett népelemek keveretlenül laknak (1.4 ‰).

Hrdlicka az indián rezervációkban 2000 egyén között szívbillentyű zavaroknak mindössze 3 esetét észlelte s az idegen világrészek orvosainak adatai szerint is ott, ahol a népelemek keveretlenül élnek magukban, szívbajok sokkal ritkábbak, mint a kevertfajú, illetve városi embereknél, akiknél ezek a betegségek (l. szívszélhűdés) már a tuberkulózis méreteihez közelednek.

A veleszületett csípőficam azokban az országokban leggyakoribb, amelyek intenzív fajkeveredések színhelyei (Csehország, Japán, lappok földje, Bryn és Hoff). A közellátóság Angliában, ahol majdnem csak hosszúfejű fajok kereszteződnek, sokkal ritkább, mint nálunk, vagy Németországban, ahol hosszú- és rövidfejű fajok keverednek.

A rendetlen állású fogsor, nyúlajak, farkastorok, nem jól zárt hasüreg (sérv), lazán tartó méhszalagok, stb. olyan fejlődési rendellenességek, melyek a csíralemezek zavarai esetén lépnek föl.

A lábboltozat a legtökéletesebb építészeti alkotások közé tartozik. De a faji tényezők szerepét itt sem lehet kirekeszteni. A hosszanti lábboltozat jelzője a japánoknál 149.1, a négereknél 152.8, az európai átlagnál 154.4 (mely utóbbi jelző természetesen még tovább bontható). Ha a lábtő és lábközépcsontok tökéletes összeilleszkedését megzavarja az a körülmény, hogy két-két eltérő méretű alkatrész kerül össze, akkor a tökéletlenül megépített boltívet a ránehezedő testsúly lassan lefelé nyomja s kialakul a boltozatnélküli láb, a lúdtalp. A fajkeveredés a dispozició s ezért nem kap mindenki lúdtalpat, bárha sokat jár, vagy áll is. Ezzel a feltevéssel jól összeegyeztethetők Salamon adatai, aki a zsidó katonák 1/6-od részét, a tiszta fajú angol katonáknak csak 1/20 részét találta lúdtalpasnak.

Az alkalmazkodási képesség legérzékenyebb próbáját azonban az idegrendszernek kell kiállnia.

Lelkileg rendellenesnek vagy zavartnak, psychopathának, tartunk minden olyan egyént, akinek az élethez lelki alkatánál fogva nincsen elég alkalmazkodási képessége. A túlságosan ingerlékenyek, állhatatlanok, fantaszták, lázongó természetűek, társadalomellenes hajlamúak stb. többnyire ide tartoznak. Az ideges tépelődés, az önszeméllyel való folytonos foglalkozás, a szívtelenség és érzéketlenség mások szenvedése iránt, a kegyetlenség, betegségektől való félelem (hypochondria, „neurasthenia”) s más egyéb tünetei a psychopathiának, melyek a korcsok lelki alkatán annyira uralkodnak, ama szervi érzésekkel hozhatók összefüggésbe, melyek akkor jutnak tudatunk körébe, mikor az egyébként tudatunkban nem lévő szervek működése valahol zavart szenved.

A psychopathia helyét anatómiailag megjelölni nem lehet. Ellenben figyelemreméltók azok az észrevétek, amelyek szerint bizonyos testalkati rendellenességekkel minők a nyúlajak, farkastorok, medenceszűkület, veleszületett csípőficam stb. (= korcsosodási tünetek) igen gyakran a lelki élet rendellenességei: iszákosság, epilepszia, bűnözésre való hajlam stb. együtt járnak (Roch[16])."

Dr. Doros Gábor: A magyarság életereje

"A Zero- és Márkus-család sorsa örökléspatológiával foglalkozók előtt szintén ismeretes. Az azelőtt tekintélyes iparoscsalád egyik ágát egy vagabund nővel történt házasság degenerálta, aminek következtében a kimutatott 310 utód legnagyobb része elmebeteg, gyengeelméjű vagy bűnöző lett. A leszármazóknál a gyengeelméjűségen kívül kóborlási és bűnöző hajlam tört felszínre s további összeházasodásaik és összeállásaik is főleg ilyen alacsony értékű egyénekkel történtek. Emiatt -a feljegyzések szerint -a társadalom úgyszólván kiközösítette őket, társadalmonkívüli életet éltek és még külön tolvajnyelvük is volt. "

Forrás: www.betiltva.com, www.ppek.hu

Keresztény szerelem 3. - Mikor ne hagyd, hogy udvaroljon

2011-06-05T18:10:00.006+02:00

Ha megtörtént a csoda, és két fiatal keresztény érdeklődni kezd egymás iránt, ráadásul egy időben és kölcsönösen, ami szerint úgy döntenek, a barátságnál többet akarnak a másiktól, akkor az a több csakis a házasság lehet. Két keresztény fiatal - vagy kevésbé fiatal -, hogyha kapcsolatra lép egymással, akkor azt azzal a céllal teheti meg, hogy minél jobban megismerje a másikat, és hogy végül összeházasodjanak.

Hogyha két ember enélkül a lehetőség nélkül - a mai divatos szóval élve - jár egymással, akkor ez a járás nem egy valahova járás lesz, hanem céltalan, kúttalan bolyongás, vagy zsákutcában tévelygés. Ha járok, ha megyek valahova, annak mindenképp egy értelmes célja kell, hogy legyen, különben bele se kezdjek a sétába. Ez így van a párkapcsolat terén is.

El kell zárkózni minden olyan udvarlástól, amiből nem lehet házasság. Ennek okai:

Nem túl érett :)

1. - Túl fiatal vagyok. A házasságra érett kor a lányoknál legalább 18 év. Ha 14-15 évesen kezdesz el egy kapcsolatot, nagyon kicsi az esélye, hogy házassággal végződik. Egyrészt még nem kiforrott a személyiséged, most változol a legtöbbet. A jelenlegi választásod nem biztos, hogy évek múltán, mire házasságra kerülne a sor is megállná a helyét. Valamint azért a járást és a jegyességet se jó a végtelenségig húzni. Az ilyen fiatalon kezdett kapcsolatnál viszont legalább 4-5 évet mindenképp várni kéne a házassággal, mert manapság a többség 18 éves koráig tanul, hogy akkor érettségit és/vagy szakmát szerezzen. A középiskolás élet nem nagyon egyeztethető össze egy feleség mindennapjaival, valamint a szellemi-testi érettség is szükségeltetik a házassághoz. Emellett háztartási ismeretek! Ezek legalább alap szinten mindenképp legyenek meg, ha frigyre lépsz. Valamint arra is kell gondolni, hogy a házasságban, családtervezés ide vagy oda, megfoganhat a gyermek. Így erre is érettnek kell lennie a párnak, mikor megházasodik.

Épp ezen okokból én nem tartom jónak, ha 14-15 éves lányok és fiúk kezdenek kapcsolatba, mert ez még tényleg nem ennek az ideje és nem sok értelme van. Ráadásul a fiatalság, bolondság és a hormonok okán nehezebb megállni a testi tisztaságot is. Szerintem semmit nem vesztesz azzal, ha 17-18, vagy akár huszonéves korodig vársz azzal, hogy komolyabban udvaroljanak neked. Én legalábbis nem bánom, hogy az én életem úgy alakult, hogy 18 éves koromra köszöntött be az életembe az a helyzet, hogy kölcsönösen igent tudunk valakivel mondani egymásra.

2. - Nem tudnám elképzelni a másikat a férjemnek. Ha valaki elkezdett udvarolni nekem, akkor én mindig belenéztem a szívemre és ezt tettem meg mércének. El tudnám képzelni a másikat a férjemnek? Ez azt hiszem sok fájdalomtól és csalódástól mentett meg nem csak engem, de azokat is, akik érdeklődtek irántam. Már az is nagy fájdalmat okozott nekik, hogy pár találkozás vagy randevú után döntöttem a nemleges válasz mellett, pedig nem volt szó még a legminimálisabb testi kapcsolatról vagy mély lelki kötődésről sem. Milyen rossz lett volna az, hogyha járás után történik a szakítás.

Persze a világ szava egészen más. Régen kaptam olyan tanácsot, hogy adjam be a derekam xy-nak, mert legalább végre lesz tapasztalatom, de én a visszautasítás mellett döntöttem és nem bántam meg. Manapság nagyon tendál, hogy egyesek csak úgy összesodródjanak, mert épp nincs jobb, nincs más, vagy mert már ciki, hogy még nem volt senkim, esetleg unatkozom, vagy ami a legrosszabb és ez már tényleg a nagyon súlyos bűn útja: hiányzik a szex. Nem hiszem, hogy bárki örülne annak, ha csak azért érdeklődnének iránta, amiket most felsoroltam. Mi se tegyünk így másokkal.

Úgy gondolom, hogy nem kell járni ahhoz, hogy kiderüljön a másikról, vajon el tudnám képzelni a férjemnek. Ne felejtsük el, hogy ez az "el tudnám képzelni" még nem jelent eljegyzést vagy örök hűséget. Ez csak annak a felismerése, hogy mind lelki, mind testi szempontból el tudnám vele képzelni az egész életen át tartó közösséget. Ha az alapvető szimpátia és az, hogy tetszik a másik külsőre, nincs meg, akkor bizony kár a gőzért.

Talán egyes emberekben lehet olyan képzet ezzel kapcsolatban, hogyha a külsőt nézzük, akkor az nem szép dolog. Szerintem ez nincs így. Testi lények is vagyunk. A barátságban tényleg nem számít, milyen a másik külsőleg, de a boldog és tartós házassághoz a testi elfogadás, sőt, vonzalom is nagyon fontos, ezért ennek is meg kell lennie. Olyan van, hogy a szimpátia megszépíti a másikat, de ha ez nem történik meg, akkor bármilyen jófej is a másik, ezt nem kell erőltetni.

Ezen felül vannak olyan belső tényezők, ami miatt nem tudod elképzelni a férjednek: alkoholista, nőcsábász, drogfüggő, játékszenvedélyben szenved. Úgy gondolom, hogy az esetek 99,9999999999999999%-ában leányálom a "majd miattam megváltozik". Nem fog! Attól, hogy elvesz, se te nem változol tündérkévé, se ő nem lesz perfekt lovag. Ha a járás hosszabb ideje alatt képes minderről leszokni, az már reményre adhat okot.

Vigyázat! Ha egyszer régen nagyon régen volt mondjuk nőcsábász a másik, akkor felesleges hepciáskodni, főleg, ha felnőtt megtérőről van szó. Viszont a jelenleg is űzött káros szenvedélyek erős aggodalomra adnak okot.

3. - Nem egy a világnézetünk. - Bizony ez nagyon súlyos probléma. Úgy gondolom, hogy elsődlegesen vallási tekintetben mindenképp egy platformon kell lenned a pároddal. Ez legkésőbb a gyerekek nevelésekor mindenképp fel fog bukkanni mint probléma. A gyermeknek szüksége van arra, hogy mindkét szülője vallásos legyen. Mert ha pl. csak az anyja az, de az apja nem, akkor az azt a képzetet keltheti bennük, hogy a vallásosság csak amolyan nőies dolog, és ez a fiúgyermekekben okozhat súlyosabb dolgokat, hiszen ők természetszerűleg inkább az apjukat követik. Ha mindketten vallásosak vagytok, de mondjuk a másik protestáns, akkor ott is gondok lehetnek a gyermekek születésekor, mégpedig annál a kérdésnél, hogy milyen vallásúnak neveljétek a gyermekeket. Egy katolikus anya, ha a gyerekeit protestánsnak hagyja nevelni, halálos bűnt követ el, a gyerekeit pedig sok jótól vágja el (gyónás, Oltáriszentség, stb.), nem mellesleg a tiszta igazságtól. Hogyha az udvarlójelölt vallástalan, az viszont rögtön kijön már a házasság előtt, mert vagy nem akar tisztaságban készülni, vagy pedig nem képes rá ill. sokkal nehezebb neki. Krisztus nélkül tisztaságban élni... Le a kalappal azok előtt, akik a kedvesük kedvéért vallástalanként képesek rá!

A világnézet persze nem csak a vallás tekintetében merül ki. Ebbe tartozik még a politikai beállítottság is. A vallással együtt ez apró dolgokat is meghatározhat. Főként azt, hogy mit gondol a másik a férfi-női szerepekről, vagy azt, hogyan akarja nevelni a gyerekeket. Ha ebben nagy különbségek vannak, akkor az se túl jó. Persze ez már mélyebb ismeretséget igényel, de ha tudom pl. a másikról, hogy liberális, akkor alapból jobb nem kezdeni vele.

4. - A korkülönbség... - Mint fentebb írtam, a férfiak később érnek, mint a nők, viszont ehhez hozzáteendő, hogy amint a férfiak később érnek, hogy úgy a nők korábban öregszenek, és vesztik el ezzel együtt nem csak szépségüket, de azt a lehetőséget is, hogy gyermekük legyen.

Ezért elsőként azt mondanám el, hogy szerintem az ideális korkülönbség minimum öt év. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kapcsolat boldogtalan lesz, ha egyidősek vagytok, vagy a fiú a fiatalabb, de mind testi, mind lelki szempontból ajánlatos a minimum 5 év.

A másik oldal: mi a maximum? Szerintem a maximumot olyan 10-12 évben lehet meghatározni. De ez sem jelenti azt, ha ennél több, akkor szakítani kell, és borítékolható a boldogtalanság

Jelenet a Sabrina c. filmből

Nem csoda, hogy sokan fordulnak az idősebb férfiakhoz. Egyrészt sok a csonka család, így az apa szerepe sokaknak kimaradt az életükből, másrészt pedig az idősebbek között könnyebb komolyabb férfiakat találni.

Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy a házasságban férjet keresünk, nem pedig apát. Máshogy kell viselkednünk az édesapánkkal és másképp a férjünkel. Isten nem véletlen rendelt külön apát és külön férjet, nem egyesítette a két szerepkört.

Arra is gondoljunk, hogyha a férjünk sokkal idősebb, akkor kiütközhetnek olyan generációs ellentétek, amik gyakran megmérgezik a szülő és a gyermek viszonyát. Nem csak a gondolkodásmódunk más, de az idő múlásával az életritmusunk is. Más a vitalitása egy 30 és egy 50 éves embernek...

Ezen felül pedig az sem utolsó szempont, hogy a gyermeknek szüksége van apára. Nem lenne jó, hogyha a legkisebbeknek már csak 1-2 évre lenne édesapjuk, mert annyival idősebb nálad. Ezen felül a gyerekeknek látniuk kell egy életerős, felnőtt férfit. Más az apa, és más a nagyapa!

Persze mind a minimum, mind a maximum kor meghatározása csak egy irányjelző akar lenni, nem pedig kőbe vésett szabály. Ha nem 5-10, hanem több vagy kevesebb év van köztetek, attól még lehettek nagyon boldogok - ez szerintem egyértelmű.

5. - A másik jogilag nem házasodhat meg. - Érvényes egyházi esküvőt kötött, de külön él a feleségétől és most udvarolni kezdett nekem. Mit tegyek? Nos a tanácsom ez: imádkozz érte, hogy újra egymásra találjanak. Ők Isten színe előtt örök hűséget fogadtak egymásnak, testileg-lelkileg egyesültek, és így egynek tekinti őket a Jóisten. Ha egy ilyen férfival leszel együtt, akkor egy ilyen kapcsolatba furakodsz bele, még ha már semmi kötelék sincs a férj és feleség között. Esküszegésben és halálos bűnben lennél segédkező! Ráadásul magad sem köthetnél érvényes katolikus házasságot, ami Isten szemében is kedves. Csak nem akarnál egész életedben így élni!

Nem normális!

6. - Nem fehér ember - Talán most darázsfészekbe nyúlok, de a magam részéről teljesen elítélendőnek tartom, ha fehér ember nem fehérrel házasodik. Miért? Mert nem illenek össze. Egyszerűen természetellenes a rasszok keveredése. Egy normális, a média által nem elbutított nőben félelem ébred, ha néger férfit lát. Mert Isten ezt kódolta belénk és így is akarja. És ez a félelem sokszor nem is alaptalan... Az utódok egészségügyileg gyengébbek lesznek, ráadásul teljesen mások, mint te! Nem mellesleg egy néger vagy távol-keleti férfi fizikailag sem illik hozzád. Egy magyar leánynak magyar, vagy legalábbis fehér emberrel kell házasodnia, mert a nemzeti karakter őrzése is kötelessége! Légy büszke arra, hogy fehér vagy, és a gyerekeidet is annak akard! Komolyan elcserélnél egy daliás magyar legényt egy néger férfira? És örülnél annak, ha egy daliás, magyar legényt egy néger lány halászná el előled? Ugye nem lenne igazságos...

Emellett kerülendő a cigánysággal való házasodás is. Bár vannak közöttük normális, dolgos, tisztességes és tiszta emberek, többségükben sajnos alkalmatlanok arra az életre, amire te vágysz és amire téged születésednél fogva rendelt az Úristen.

A végén pedig mindenkit óva intenék attól, hogy zsidóval házasodjon. Zsidónak számít az a saját törvényeik szerint is, aki ő maga, vagy egy szülője, vagy legalább két nagyszülője zsidó. A zsidók többsége kirekesztő, megveti a gój (nem zsidó) embereket, azt tartják a Talmud szerint, hogy Isten azért teremtette őket, mert a zsidóknak méltatlan lenne, ha csak állatok szolgálnának.

Az ő szemében te csak egy gój vagy

Nem mellesleg olyan lelkialkatuk van, ami teljesen ellentétes a magyar emberével. Lehet, hogy sok köztük a kreatív, intelligens ember, de jellemileg nagy mínuszt mutatnak, teljesen más az értékrendjük, mint nekünk.

Másrészt pedig veled, gój leánnyal valószínűleg csak szórakoznának, mert bennük van annyi öntudat, hogy zsidóként csak zsidót vegyenek el.

Ha azt gondolod, hogy ez nem keresztényi gondolat, akkor olvasd el ezt az írást, vagy merülj el a háború előtti katolikus irodalomban. A mai viágban divat filoszemitának lenni, holott ez teljesen szembe megy mind a 2000 éves katolikus gyakorlattal, mind pedig a magyar nemzet érdekeivel.

Tartsd észben: Jézus Krisztus azt várja el, hogy felebarátként szeressünk minden embert, nem pedig azt, hogy hozzá is menjünk feleségül!

Még ha van is 1-2 ritka kivétel a fent felsorolt embercsoportok között, nem tudhatod, hogy pont ilyennel találkoztál-e, illetve hogy a gyerekeiteken nem ütköznek-e majd ki azok a negatívumok, amik az ilyen "vegyes" házasságok miatt lehetségesek. Azt mindenképp fel kell fognod, hogy nem te, fehér ember leszel az öröklés során domináns, tehát az biztos, hogy a gyermekeid teljesen mások lesznek, mint te! Ráadásul identitásukban is zavarosak lesznek, hogy akkor ők most micsodák tulajdonképpen. Ugye ezt nem akarod?

Vésd jól az eszedbe, hogy négerrel járni nem menőbb, mint fehérrel, a néger kisgyerek nem cukibb, mint egy fehér, a zsidó férfi udvarlásának elfogadása pedig nem keresztény hőstett, és nem vagy rászorulva arra, hogy dédapáid volt-nincs bűneiért így is vezekelj!

Az idegen felé kacsingatás helyett inkább légy büszke arra, hogy keresztény vagy, és arra, hogy fehér! Mindkettőhöz ragaszkodjál és akard, hogy a gyerekeid is ilyenek legyenek, mert fehér, keresztény magyar embernek lenni büszke gyönyörűség! Nem kevésbé ilyen férfit tudni magunk mellett! Másmilyennek ne is add oda magad!

Summa summarum: jól fontold meg, kiben bízol meg, hiszen a házasságban nincs "mégse", és a családi életed milyensége nem csak magán, hanem nemzeti ügy is!

Trianon - 91 év

2011-06-04T18:18:00.003+02:00

Keresztény szerelem 2. - Már tűkön ülök!

2011-06-03T12:04:00.004+02:00

Ebben a bejegyzésben a lányokat most arra szeretném kérni, hogy tanulják meg fegyelmezni magukat. Arra, hogy ne legyenek szerelmesek!

Ez így elsőnek biztos nagyon furcsán hangzik, de ha valaki ezt pár évvel ezelőtt elmagyarázza nekem, akkor bizony nem ütöttem volna meg annyira a bokámat, mint ahogy sikerült (nem is egyszer).

Aki keresztény, az egyértelműen hirdeti: más a férfi, és más a nő. Ezért máshogy kell viselkedniük bizonyos helyzetekben. Pont ilyen a mi esetünk is.

A filmek azt súlykolják, hogyha tetszik egy fiatalember, akkor legyél minél kihívóbb, mindenféle trükköt alkalmazz, hogy találkozzatok, tehát csapj le rá! Ennek előtte pedig mindenképp lovald bele magad a szerelembe, és noha talán a másik még rád se nézett, mindenképp halálosan legyél oda s persze vissza is.

Itt el kell mondjam, hogy a lehető legnagyobb butaságot követed el, ha így teszel.

Ugyanis természetszerűleg úgy van megoldva az érett női lélek, hogy szépen lassan szeressen bele a férfiba, annak az udvarlása hatására. A nő a szíve kapuját dörömbölő úrnak vagy kinyitja azt, vagy nem. A tizenéves lányok ezzel szemben hajlamosak a fentebb ecsetelt rajongásra, ami nem jó. Megtetszik nekik egy fiú, odáig lesznek érte, és azt mondják, meghalnak, ha nem lesznek az övüké. (Ha ez így lenne, egy lány se érné meg a 20 éves kort...) Tulajdonképpen az, amit ők szerelemnek éreznek, nem más, mint testi vonzódás és egy nagy adag rajongás, amit saját maguk gerjesztenek önmagukban. Így tulajdonképpen ki is alakul a viszonzatlan szerelem fájdalmas helyzete, és úgy, hogy ezt 99%-ban a lányok maguknak köszönhetik.

Az okos dolog tehát az, hogy amíg egy fiú nem kezd el érdeklődni irántam, addig nem kezdek el rajongani érte. Nem írom tele a füzetemet a nevemmel, ami akkor lenne, ha elvenne feleségül (kár letagadnod! - én is ezt csináltam), nem képzelem el az első csókot, nem számolom ki, hány évenként szülessen gyerekünk, és főleg nem keresek lány- és fiúneveket, amik mennek a Nagy Ő vezetéknevéhez...

Olyan férfira, aki egy kis jelét se mutatja annak, hogy szeretne tőled valamit, még gondolni is kár. A legtöbb dolog, amit az ügy érdekében tehetsz, az, hogy kedves vagy vele, próbálsz csinos lenni, ha vele találkozol (de nem kihívó), és igyekszel neki megmutatni, hogy milyen jó keresztény leány vagy. És persze az, hogy imádkozol.

Fontosnak tartom kiemelni itt és most, hogy a külső elhanyagolása nem keresztényi erény. A csinos öltözködést, a jól vágott hajat és a kedves mosolyt szerintem Szent Péter még sose számította ürügynek, ha valakit nem engedett be a mennyek kapuján. Az ápoltság és nőies csinosság alapvető elvárás velünk szemben, valamint a nyitott kedvesség. Egy férfi se fog irántad érdeklődni, ha önbizalomhiányos jégcsap vagy. Viszont az nagyon átlátszó dolog, ha túlzásba viszed a csinosságot, túlöltözött leszel, csak azért, mert a másik jelen van, és az se jó, ha tolakodóan, csábosan, buján viselkedsz.

Summa summarum: a kedves, befogadó, érdeklődő keresztényi lélek és a nőies, csinos külső az a mix, ami felkelti és bátorítja a másik érdeklődését, ha Isten is úgy akarja.

Hogyha viszont a fiatalember nem lép, akkor nincs mit erőltetni. Egy normális férfinak, ha valaki felkelti az érdeklődését, akkor keresi a társaságát, meri kifejezni azt, hogy érdekled őt, kedveskedik, bókol, majd végül elhív randevúra, és egynéhány randevú után közli, hogy szorosabbra szeretné fűzni az ismeretséget, ha te is így akarod.

Lehet, hogy a mai világban a férfiak tutyimutyik, de a legtöbb esetben arról van szó, hogy egyszerűen nem érzi azt, hogy te lennél az igazi. Ez nem személyes sértés, egyszerűen így van. Ezt el kell fogadni, bele kell nyugodni. Egy lánynak csak a férjéhez kell hűségesnek lennie, nem pedig egy ködlovaghoz.

Persze ez egy tisztességes férfit feltételez, Egy olyan férfit, aki tisztán jelzi, ha szándékszik veled ismerkedni, és tisztán jelzi, ha nem. Sajnos nem minden férfi ilyen, tehát a csalódástól és a bizonytalankodástól nem tud megvédeni, ha csak te viselkedsz okosan. A férfinak is így kell tennie.

Hogyha viszont a másik tényleg tutyimutyi, akkor azt mondom, maradjon is az. Egy nőnek határozott és bátor férfiemberre van szüksége. Ha a másik annyira nem képes, hogy elbeszélgessen veled és randevúra hívjon, akkor azt hiszem, kár rá pazarolnod ifjúságodat. Előbb-utóbb a kapcsolat során is kijönne ez a gyáva, férfiatlan jelleme. Ha pedig azért nem lép, mert elvárja, hogy te támadd le, hát akkor meg mégúgyse érdemel meg téged. Az ilyen férfi nem tisztességes keresztény nőre vágyik.

Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak túl fiatal még, és azért félénk de akkor meg hagyd, hadd faragja ki az élet igazi férfivá. (Nem szabad elfelejtened, hogy az erősebb nem tagjai később érnek.)

Véglegesen összefoglalva a tanácsaim:

*ne éld bele magad semmibe, ami bizonytalan

*ne tartsd bűnnek, ha a másiknak tetszeni akarsz

*de ne is élj e tekintetben rossz módszerekkel

*tartsd tiszteletben, hogy a férfinak kell döntenie, udvarolni kezd-e neked, te csak igent mondhatsz vagy nemet

*hagyd a férfit kibontakozni: ő udvarol, ő kezdeményez! ha ezt nem teszi, akkor hagyd lógva. Nincs annál megalázóbb egy nő számára, ha a férfi, aki nem szeret téged, tudja, hogy te odavagy. Fordítva ez nem ciki.

*ne felejtsd az aranyszabályt: ha egy férfi akar tőled valamit, akkor tényleg tenni is fog érte! - beléjük ez van kódolva
*imádkozz!!!

Keresztény szerelem 1. - Szerelmes akarok lenni! De miért is?

2011-06-02T11:25:00.005+02:00

Ha eléri a tizenéves kort az ember lánya, akkor bizony mindenképp felmerül benne az a vágy, hogy szerelmes legyen, hogy neki udvaroljanak, és hogy a másikkal egy boldog csókban forrhasson össze. Ez teljesen természetes dolog, de ahhoz, hogy egy fiúval/férfival kapcsolatba kezdhessünk, tisztában kell lennünk, mi is az egésznek az értelme.

Sokan manapság a szerelemért akarnak csak szerelmesek lenni. Azért az érzését, amit ők szerelemnek hívnak. Esetleg hódítani akarnak, vagy kipróbálni minél több embert. Nem az Igazit keresik, hanem az időleges társat, akivel célok nélkül együtt vannak egy ideig, majd ha megunták vagy találtak jobbat, mennek tovább.

Holott a párkapcsolat nem csak élvezet és öröm, hanem komoly felelősség is, ahogy minden itt a földön. Ami jó és kellemes, abban mindig van valamiféle kötelesség. Fifty-fifty. Így van ez a szerelemben is.

Isten terve a szerelemmel kettős: egyrészt szeretné egymáshoz vonzani általa a férfit és a nőt, hogy gyermekek szülessenek, így ne haljon ki az emberiség, másrészt olyan társat akar a férfi mellé adni, aki mindenben támogatja, a nő mellé pedig olyat, aki óvja és védi őt.

A férfi és a nő különböznek, különböző a testi és a lelki alkatuk, más az életben betöltött szerepük. Aki keresztény, annak mindenképp ki kell állnia emellett a hagyományos felosztás mellett:

A férj: erős, határozott, biztonságot adó. Feladata az, hogy anyagi és testi biztonságot biztosítson a feleségének és a gyemekeinek. A szülői felügyelet után ő felel a feleségéért, eltartja és megvédi. Ezen kívül részt vesz a gyermekek nevelésében, annyiban, amennyiben az a férfi dolga. A férjnek a családon kívül is van szerepe, ez pedig a munka vagy emellett bármilyen más társadalmi tevékenység.

A feleség: a férj eltartja, házat, otthont és védelmet biztosít neki, a nő pedig ezt az otthont teszi meghitté. Szerető szívvel meghallgatja a férfit, gondozza, ápolja, bátorítja, támogatja szeretetével, viselkedésével, szavaival, és azzal, hogy főz, mos és takarít a férfira. Ahhoz, hogy a férfi jól megállja a helyét az életben, a munkában, a társadalomban, szüksége van arra, hogy meleg otthon várja, ha hazatér, szerető feleség, aki meghallgatja, valamint tisztaság, rend, és finom vacsi. :) Ezen kívül a nő dolga, hogy gyermekeket szüljön és a nevelés során betöltse az anya feladatait.

A női emancipáció sajnos szörnyű elnyomásként festi le előttünk ezet a felosztást, és nem is igazán segít a megvalósításához, hiszen a legtöbb nőnek dolgoznia kell, mert egy fizetésből nem tudják eltartani a családot.

De tudnunk kell, hogy Isten így rendelte el a férfi és nő szerepét. A nő ad a férfinak és kap tőle, ahogy a férfi is ad a nőnek és kap tőle. Kiegészítik egymást, hiszen teljesen mások. Akkor lehetünk mi, nők igazán boldogok, hogyha aszerint élünk, amit Isten a lelkünkbe épített. Igazi férfi mellett igazi nővé válunk, az otthon lelkévé, a család összefogójává. Azért nem kis dolog, hogy egy igazi férfi ránk bízza az otthonát, a gyermekeit, de önmagát is. Szerintem ez a nő igazi méltósága, nem pedig az, hogyha sok diplomája van és rangos munkahelye. Persze azért ez se semmi. :)

Hogyha szerelmes akarsz lenni és párt akarsz találni, akkor erre kell vágynod. Arra, hogy igazi társa legyél, hogy szeressenek és szerethess, hogy kaphass és adhass, hogy valódi nő válhasson belőled valaki mellett, és ezt a valakit te is teljes értékű, kiegyensúlyozott férfivá tehesd.

A szerelem tehát semmiképp se arról szól, hogy végre megcsókoljon már valaki, vagy hogy ne legyek egyedül, persze ezek se elhanyagolható tényezők. :) A lényeg az, hogy egy hatalmas hivatásról van szó, amire ez a kettőtök között fellépő érzés meghív, nem pedig tinédzseres szórakozásról. A célja az ennek az érzésnek, hogy megismerjétek és megszeressétek egymást, és alapos készület után házasságra lépjetek, még ha ez nem is valósul meg minden esetben.

Hogyha nem a házasság a cél, akkor bizony csak egymás kihasználásáról van szó. Egy személyes tapasztalatról is olvashatsz e tekintetben egy másik oldalon, katt ide.

Szerelmes akarok lenni! - mondod. De kérdem én: miért is? Ha a válaszod az, amit fentebb leírtam, akkor hajrá. Ha viszont még csak a szórakozás része érdekel, akkor valószínűleg nem vagy elég érett a dologra. Ez nem szégyen, senki se felnőtt nőként bújik ki a tojásból.

Folyt. köv.!

Keresztény szerelem 0. - Bevezetés

2011-06-01T22:59:00.003+02:00

A keresztények felfogása a szerelemről, párkapcsolatról, együtt járásról, házasságról egészen más, mint ami ma trendként a világban jelen van. Épp ezért nem egyszerű a dolog, hiszen szinte teljesen szembe kell menni az árral és le kell számolni minden belénkivódott mércével, tanáccsal és elvvel. Hogyha valakinek nem a keresztény úton jártak a szülei, mire a házasságra eljutottak, és nem ebben a szellemben nevelték fel, bizony nincs könnyű dolga. Azonban megéri! Ezt el lehet hinni nekem. De nem csak nekem, hanem Jézusnak is.

Az alábbi sorozatot keresztény lányoknak szeretném írni. Azért, hogy nekik könnyebb legyen a házasságig vezető út, legalábbis már egy fokkal könnyebb, mint nekem!

Ha valaki egy tapasztalt feleség, édesanya gondolatait szeretné olvasni hasonló témában, ezt a blogot ajánlom: klikk ide, valamint ezt. De hogyha megmaradtok nálam, akkor további jó olvasást kívánok!

Véleményem a protestantizmusról

2011-05-26T13:52:00.007+02:00

Másik blogomon, a Harcomon érkezett egy névtelen kommentár, melynek lényege az volt, hogy tisztában vagyok-e azzal, hogy az általam reklámozott Prohászka Ottokár Népfőiskola a Pax Hungarica Mozgalommal hozható összefüggésbe, és bár az előadások hasznosak, mégiscsak át kéne gondolnom, hogy hirdetem-e a Népfőiskolát, merthogy a PHM hungarista, és a hungarizmusban helye van a protestánsoknak. Ennek ihletésére szeretném megírni az általam helyesnek tartott, mai viszonyokhoz igazodó, ámde a katolikus tanításokból semmit le nem adó véleményemet a protestantizmusról.

A 16.-17. században a katolikus Egyház legnagyobb gondja a protestantizmus volt. Az ellen küzdött tűzzel-vassal. Ez teljesen jogos volt - akkor. Egyesek most is ezt a harcot szeretnék vívni, észre nem véve az idők jeleit. Nem mondom, szükség is van rá, és nagyon örülnék is, ha protestánsok megtérnékek a katolikus Egyházba, ám úgy vélem, hogy azok az idők elmúltak, amelyekben a legnagyobb szörnyülködnivaló Luther vagy Kálvin tanítása volt. Manapság sokkal veszélyesebb dolgok vannak: a new age, az ateizmus, a vasárnapi kereszténység és a magyarkodó - de semmiképp sem magyar - újpogányság. (Rangsort most nem állítanék fel.)

Sokan azt is elfelejtik, hogy a protestánsok nem egyformák. Mérföldek vannak egy református hazafi és egy filoszmita hit gyülekezetés között. Egészen mások a hungarizmusban teljesen elfogadott protestáns egyházak (evangélikus és református) mint például a zsidóimádó hit gyülekezete!

Harmadrészt pedig azt is hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, hogy manapság az emberek már nem szakítanak a megismert igazsággal és válnak protestánssá, hanem több száz éves leszármazás által öröklik a hitüket, így lesznek reformátusok. Erről pedig igazán senki nem tehet! Ők nem hittagadó kényelmesek, hanem erre keresztelték, így nevelték őket, ezt ismerték meg igazságnak!

Szerintem sokkal jobb, ha valaki mondjuk reformátusként tisztességesen él, tisztelve és imádva Istent, imádkozva, istentiszteletet látogatva, tisztaságban, majd termékeny házasságban élve, téve az emberiségért és szeretve a hont, mintha katolikusként néha beőgyölögne a templomba, évente egyszer gyónna, majd magához venné Krisztus Testét, amiről úgy se fogja fel, mi Az, hiszen az új rítus még a legalapvetőbb tiszteletről is leszoktatta a Szent Színekkel szemben. (Hála Istennek a kivételekért!)

Úgy gondolom, hogy a protestánsok ugyanazt az utat igyekeznek járni, a Krisztushoz vezető utat, és ők is boldog, hasznos, szeretetben levő életet akarnak élni! A különbség csupán az, hogy nekik ez SOKKAL NEHEZEBB, mert nincs gyónásuk, nincs Oltárisztenségük és nincs szentségi házasságuk, s ha a tisztítótűzbe jutottak, tovább szenvednek, mert nem imádkoznak értük a rokonaik, hiszen nem hiszik a purgatóriumot.

A protestánsok tehát nem elvetemült emberek, akik minden rosszról tehetnek. Lehet, Luther és Kálvin azok voltak. De azok, akik örökölték a hitüket, csupán ugyanúgy jóra törekvő emberek, akiket azért kéne katolikussá téríteni, mert a gyónásnál, az áldozásnál és a szentségi, felbonthatatlan házasságnál vagy a szerzetesi ill. papi életformánál nagyobb kincs aligha van.

Aki katolikus, az legyen katolikus, ne akarjon protestáns lenni, vagy a katolicizmust olyanra formálni, hogy a protestánsoknak tessék. Aki viszont protestáns, az ha nem is tér meg katolikusnak, legalább tartsa be az összes protestáns erkölcsi előírást - már ha az nem szektás butaság, mint az olyan szélsőséges protestánsoknál, mint a nazarénusok vagy az adventisták -, és így is közelebb jár Istenhez és nagyban űberelte sajnos a katolikus testvérek többségét, bizonyára engem is.

Katolikusok! Kössük fel a gatyát, és ne a protestánsokat szidjuk, hanem kapjuk össze magunkat! Mutassuk meg, hogy mennyivel előrébb lehet jutni a szentségekkel, mint a szentségek nélkül. Ez a legnagyobb térítő erő, nem a történelmi vádaskodás vagy a lenéző fölény.

Gerely Jolán: Majd ha asszony leszek

2011-05-23T11:34:00.000+02:00

Gerely Jolánt már régen ismerjük. Eddig megjelent könyvei is csodálattal töltöttek el bennünket. Egyesült bennük a meleg asszonyi lélek az édesanya aggódó tekintetével, a felkészült élesszemű pedagógus a megértő jóbaráttal. Leányok számára talán nem jelent meg magyar nyelven egyetlen olyan komoly írás sem, mint Gerely Jolán írásai. Gerely lélekbemártott tollal ír. Nem riad vissza az élet kemény, súlyos problémáinak fejtegetéseitől. Írásai között talán legkiemelkedőbb ez a könyve, amely könyörtelen éleslátással, de ugyanakkor a legmelegebb együttérzéssel veszi sorrá a női élet legégetőbb kérdéseit. Nem olvastam érdekesebb, lekötőbb és tanulságosabb könyvet ebből a témakörből Gerely könyvénél. - A «Ha majd asszony leszek» két leányi lélek éle tét tárja elénk levél formájában. Az egyik a" csendes családi otthonból, az ideális fészekből kikerült félek, aki Isten közelében él, magabízó, mert hiszen, mint nevelése és hite biztosította számára a legmaga sabb biztonság érzetét, aki azonban mégis mindent Isten kezén keresztül érez. A másik modern családból került ki, csak felületességet látott, könnyű életszemlélettel került az élet sodrába. Gerely a két fiatal leány levelezésében nemcsak a leánylelkek problémáit világítja meg, hanem alkalmat talál arra is, hogy a két család képét bemutassa. A veszélyes bakfiskorban kezdődő levelezés késő öregkorig tart. Átfut mindenen az «őszi problémákig», sőt azon túl is. És kiterjed mindenre. Hihetetlen gonddal megírt könyv ez. Minden mondatának súlya van. Beszél nevelési hibákról, divathóbortról, a leány- és asszonyi élet kis és nagy gondjairól. Erős kézzel mutat rá a válságokra és a ferde fogalmakra, amelyekkel a keresztény család vívódik, s amelyek még a «jó katolikus» lelkekbe is beférkőztek, sőt lelkiismeret-furdalást egyáltalában nem is okoznak. A mélyen hivő és a felületes lélek megnyilvánulásain keresztül bemutatja nekünk Gerely az élet a társadalmi szokások ferdeségeit. De bármiről beszél, egyetlen pillanatig sem használja a szatíra fegyverét, hanem távol minden cinizmustól, szarkazmustól, egyszerű, meleg lélekkel mutatja az utat az új család, az Isten tenyerén nyugvó emberi élet felé. Energikusan védelmébe veszi a család zárt életét és' tiltakozik az ellen, hogy a családi élet titkait piacra, utcára vigyék, ahogyan azt ma nem egyszer láthatjuk. Nem beszél csillogó szemekről, sem ragyogó karikagyűrűről, de annál többet a lélekről, a nagy titkokról, a súlyos problémákról, és nem hagy nyilt kérdést. Minden felvetett problémára kész a felelettel is. Hálásan gondolunk Gerelyre, aki elképzelhetetlenül nagy szolgálatot tesz tollával a magyar, a keresztény családnak. Könyvét nemcsak eladósorban levő leányok, de őszülő édesanyák, megfáradt családapák s nem utolsó sorban nevelők is élvezettel olvashatják. Sőt ajánlatos, hogy elolvassák, hiszen csak tanulhatnak belőle. Sédg Rezső.

Forrás: A fehér barát 6. évf. 12. sz. (1943. december)

Öröm és megvígasztalódás

2011-05-18T21:43:00.004+02:00

Sokan azt gondolják, hogy a katolikusok élete nélkülöz minden örömöt, vidámságot. Hogy mi csak a Földön túl várunk boldogságot. A Föld pedig siralomvölgy...

Pedig ez nincs így. Kereszténynek lenni tulajdonképpen azt jelenti, hogy nem vesszük halálosan komolyan, mit hoz a "szerencse" itt a Földön. Minden fájdalmunkat Krisztusnak adjuk és Vele együtt próbálunk túl lenni rajtuk. Ezzel együtt pedig minden örömünket Krisztusnak háláljuk meg és mindegyik Hozzá visz közelebb. És tudjuk, amit kaptunk, el is veszthetjük. Ennek ellenére az életünk nem merő rettegés, mert tudjuk, akit a Földön elvesztünk, azzal az örök boldogságban találkozunk, és hogy Krisztus akkor letörli a szemünkről a keserves könnyeket, ha korábban nem...

Ezért mondhatta ezt a hegyi beszédben:
"Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást találnak." (Mt 5,5)

Ezt én megtapasztaltam. Tessék nekem hinni.

Élet

2011-02-15T18:51:00.002+01:00

"És most már ne védekezz tovább - add meg magad az Istennek!"

Barsi Balázs OFM

Boldognak lenni milyen könnyű

2011-01-31T16:18:00.000+01:00

Egy valamit kell eldobnod hozzá: a gőgödet.
Azt mondják, Lucifer így szólt: nem szolgálok. Ez nem igaz, illetve nem így igaz. Nem a szolgaság, a szolgálat a fontos. Hanem az, hogy elismerem és elfogadom, szükségem van rád. Nem tudok nélküled élni. Lucifer azt gondolta, jól ellesz ő majd Isten nélkül is. Nem a szolgálat mint tett fájt neki, hanem az, hogy van, akire szüksége van az élethez.

Tudom már, mi a gőg. De hogy dobhatom akkor el?
Azzal, hogy azt mondod: Atyám, segíts. Krisztusom, szükségem van Rád.

Isten segítségét kell kérni, hogy ne kárhozzunk el. Nem is fogunk. A kereszténység erről szól. Ebben az egy mondatban foglalható össze: kérem Isten segítségét, hogy jobb legyen nekem. Ez nem önzőség. Ugyanis a jobb nem feltétlen azt jelenti, hogy minden úgy sikerül, ahogy szeretném, hogy mindent megkapok. Hogy szép vagyok, okos, gazdag és sikeres. A jó tulajdonképpen a boldogság, a boldogság pedig Isten békéje, ami a halál utáni örök boldog életbe fut bele.

Isten szeretné, ha erre vágynánk. Pontosabban mindannyian erre vágyunk, csak nem ismerjük fel. S ha fel is ismertük, nem a jó helyen és nem megfelelő módon kérjük.

Mi a fontos tehát? A kérés. A kéréssel kell kezdeni. Nem a rózsafüzérrel, a zsolozsmával meg az órákig térdepléssel kell kezdeni, hanem ezzel: Atyám, segíts. Krisztusom, szükségem van Rád.

És ha majd Ő akarja, és hív rá, megteheted azokat is.

A kereszténység elsősorban szeretetkapcsolat Istennel. Két személy közti viszony. Lehet, hogy tudtál élni a szerelmed nélkül. Éltél 18 évig úgy, hogy a nagyobb részében nem ismerted, a kisebben pedig egy periférikus személy volt! És most? A legnagyobb csodának tartod ezen a világon.

Gyerek lehettem nélküled. Felnőtt nem.

A felnőtt létben kell a szerzet vagy a házasság, mert ha nincs, a fájó hiányt érzed. Így van az, hogy Isten nélkül is lehet élni a Földön. De az örök élet Isten nélkül fájdalmas kínszenvedés.

A kérés hát a fontos, nem az imamalom, ne ijedj meg, te nem-keresztény... A szerelem sem azután jön meg, hogy megcsókolgattam, megölelgettem a másikat. Hanem a tett fakad a szerelemből, és az juttatja eszünkbe, az táplálja. Nem a rózsafüzér fog segíteni, nem a térdeplés és nem a zsolozsma. Nem a zarándoklat és nem a kilenced. Nem a leimádkozandó félóra. Mint valami mantra, elmondod, de belekeveredsz, mert máshol jár az eszed, majd sóhajtasz: biztos minden rendben lesz, mert ez is meg volt.

Persze, hogy ez nem tetszik. Bűntudatot érzel, hiszen a szentek napokat imádkoztak végig. Igen. A szentek így tettek. De többet ér egy napközbeni fél másodperces sóhaj: Istenem! mert eszedbe jutott Ő és felemelted Hozzá a szívedet, mint a rózsafüzér, amit úgy mondtál el, hogy ezer más felé járt az eszed; többet alvás előtt a csókod a feszületen és a mosoly Neki, meg a köszönöm, mint a térdeplő ima, ami kínzatás, mert álmos vagy, és fáj, és nem érted...

Szent Kristóf azt mondta, nem imádkozok, adjatok nekem más feladatot, az nem neki való -- és végül Jézust hordozhatta vállain.

És a keresztény tökéletesség se arról szól, hogy megfeszítve csak magamra figyelek, reszketek, hogy most mit rontottam el, és kutatom magam, vajon miért veszem észre a másik hibáit...

A keresztény tökéletesség ez: Uram, nem tudok tökéletes lenni. És mégis akarok. S ha tökéletlen tettem fakad: bocsánatot kérek, de nem keseredek el. Jézus! Nélküled még többet tennék...

S a másik szeretete? Nem az, hogy nem veszem észre a hibáit, hogy azok nem keltenek bennem rossz érzést. Hanem az, hogy nem zárkózom el előle a hibái ellenére sem! Apró dolgok: nem vágok vissza. Nem beszélem ki. Ha kér, adok... Nem hőstettek. Ezek a legnehezebbek. 60-70-80 évig kell őket csinálni... És a fájdalom, hogy már megint megbántottam valakit... Nézd, a tökéletlenségünk fáj, nem az, hogy a másiknak fájdalom.

Olyan jó látni, hogy az apostolok milyen tökéletlenek voltak. Hogy ott volt egy Szent Péter. Hogy milyen ember ment Damaszkusz felé. Majd később Szent Ágoston. Vigyázz! Nem azt élvezzük, hogy ők is bűnöztek, hogy ők is vétkeztek. Az tetszik nekünk, hogy fel tudtak állni a vétekből! És hogy Isten őket is szerette! És Jézus közéjük állt, Jézus belépett az életükbe és segítette őket!

De akkor szakítottak mindennel! És fordítva feszítették meg, és kiszakadt a rossz társaságból, és bűnbánóvá és szentéletű püspökké lett!

Az, hogy Isten bűnösen is szeret, nem hatalmaz fel arra, hogy így is maradj.

Az, hogy téged a férjed, a feleséged, a barátod, az édesanyád, a testvéred úgy is szeret, ahogy vagy, nem hatalmaz fel arra, hogy ne akarj velük kedvesebb, odafigyelőbb lenni.

Mert szolgálnod kell őket. Dobd el a gőgödet, és boldog leszel. Dobd el a gőgödet, és semmit se vársz majd el és semmi sem fog hiányozni. Nézd... úgyis megkapod.

Atyám, segíts. Krisztusom, szükségem van Rád.

Csak akkor fogsz elkárhozni, ha beletörődsz abba, hogy el fogsz, és nem érdekel, és nem törődsz vele. Csak akkor fogsz elkárhozni, ha nem vágysz a mennyországra. Csak akkor leszel szomorú, ha nem remélsz a boldogságban...

Légy egyszerű, légy alázatos. Fordítsd el magadról az arcod, és kinyílik a szíved...

*
***

Jézus kapitány nem a mennyben jár

Idelent a földön áll

Zászlóval a kezében látom

Jézus, az én kapitányom

Vezérli a szenteket és a gyermekeket

Befogadja az embereket

Ördög ül a rosszakon

Jézus, az én parancsolóm

Jézus kapitány nem a mennyben jár

Idelent a földön a rosszal harcban áll

Mindig idelent harcol a gonosszal

Jézus, az én tábornokom

Szembeszáll a zsivánnyal

Küzd a gonosszal

A pogányokat űzi mindig

Jézus, az én marsallom

Hinni a végére

2011-01-19T21:00:00.012+01:00

Jó látni téged, de azt nem, amit ott ül az arcodon. Nézz csak körbe: mindenkire ez íródik. Hiába borítja smink őket, én látom.

Vágysz valakire, ugye? Talán azt mondod, milyen jó nekem, ha ismersz. Mert tudod, van, akit szeretek, és van, aki szeret. S ez a személy végre egy és ugyanaz...

Igen, nagyon jó! De attól még nem lesz minden tökéletes. Ettől még lusta maradok, ettől még fáj a hátam, ettől még korán kell kelni reggel, ettől még kiabálnak velem, ettől még megint rájövök, nem szerettem eléggé, hogy mennyi fájdalmat okoztam, és mennyi jót nem tettem meg, amit tehettem volna. Néha megijedek, mert úgy érzem, nem szeretem elég jól, néha megijedek, mert félek, hogy nem szeret. És próbálok nem belegondolni, hogy egyszer - legkésőbb halála-halálomkor vége lesz.

Persze nincsen ilyenkor magány. Kegyelem van. Óriási kegyelem. És öröm. Te viszont magányos vagy és bizonytalan. Nem szeretnek. Talán nem is szerettek soha?.. Szomjazol, s a pohár, amely után nyúlsz, neked üresen kong. Mert talán mást szeret. Mert észre sem vesz! Pedig tudod, ember vagy, és aki ember, annak joga van a szerelemre.

Van hát e jognak adója? Van hát e jognak kielégítője? Igen... Elég csak egyet sóhajtanod. Elég, hogy hívd. Valakit, aki minden cicoma vagy a föld pora alatt, ami odaült arcodra, meglát téged.

Hogy sikolt a szívünk valakiért, szeressen minket! De ha van ilyen, félünk, hogy elhagy! Hogy meghal! Vagy meghalunk mi! És vége lesz! Mit ér az élet, mit ér az öröm, ha egyszer úgyis vége szakad, talán fájdalmasan korán? Miért van bennünk ilyen mérhetetlen szomjúság a szeretet után, ami biztos, teljes, tökéletes és sohase kell elszakadnunk tőle?

Mi az élet? Becsapás? Agyunk túlságosan is kifejlődött, s így őrült, soha be nem teljesedő vágyakat kergetünk, hiszen nincs olyan: "örök"? Vagy ez így van, de nem is baj, hiszen meghalunk, és boldog a halál, mert megszűnök én is és vele minden kínzatás...

Akkor az élet ez: kínzatás pár oázissal, és az élet értelme az, hogy vége legyen?

S ha igen, kérdem én, miért nem lesz mindenki az első szerelem vége után öngyilkos?

Micsoda hihetetlen tapasztalat az, amikor legnagyobb kínomban már nem emberekhez, nem betűkhöz, nem élvezetekhez, nem elterelő hadműveletekhez, nem az álomba menekülök, hanem kiáltok Valakihez, aki több nálam, Valakihez, akit azt sem tudom, hogy hívjak, minek nevezzek, egyszerűen csak össze teszem a kezem, önkéntelenül letérdelek, és mert valahogy ez tódul az ajkamra, azt mondom: "Atyám" vagy "Uram, segíts meg!".

Én senki vagyok. Egy aprócska folt a világtörténelemben. A földön körülbelül ötmilliárd-kilencszázkilencvenkilencezer-hétszáz ember azt sem tudja, ki vagyok. Ennek többsége is csak látásból ismer. És akkor hozzám - mert kértem - lehajolt a milliárdokat, bolygókat, csillagokat, kozmoszt teremtő Isten.

A fájdalom a nincs. Nem létezik a te fájdalmad, a te ürességed. Nem nagy a teher. Nem eldobhatatlan a fájdalom. Ha kinyitod a szíved és könyörögsz, beléd költözik a Van. Az Isten. És kiegyenesedsz, mintha mindig is ez lett volna a természeted.

Istenközeli életet élni nem kiváltság. Nem teológusok, latinmesterek, hősök, mártírok kiváltsága. Nem nagy emberek mondják azt, hogy én most Érte meghalok. Isten jön oda és választ. És azzal, hogy megteremtett, már kiválasztott téged! Az életednek értelme van. De nem elvont okoskodás, nem elérhetetlen, végrehajthatatlan tettek. Az életed értelme az az ölelés, amit édesanyádnak adtál. Az a dicséret, amivel az öcsédnek adtál szárnyakat. Az, hogy elmosogattad az edényt, és az édesanyád egy finomat eszik belőle. Az a mosoly, amit az utcán a kisgyerek kapott tőled.

Túlzás? Elkopott? Ne adj' Isten, nyálas?

Lehet, de nézz magadba, talán te nem erre vágysz? Talán nem ezt tetted meg életed értelmének, tulajdonképpen a szeretetet? Nem azért kopott el, mert mindenki koptatja, mert tényleg mindenkinek ez kell?

Nem az után sóhajtasz, hogy egy férfi (vagy nő) szeressen? Nem azzal okol meg mindent a torzult, ateista freudizmus is, hogy minden hibát a szüleink szeretetlensége okozta? Hát nem ez bizonyítja igazán a szeretetet? Nem az esik a legjobban, ha segíthetsz? Nem azért kókasztod a fejed, mert nem figyeltek rád?

Hát nem ez a szeretet? Nem ez az életed értelme? Nem ez életed éltető vize? Nem ez az, amit te is egész életedben tenni akarsz?

Hát ez?.. Igen, ez. Nem elvont teológia. A szeretetet meg lehet ideologizálni, megtanulni, kategóriákra osztani. Milyen grafomán-teológa perverzség, "A szeretetről" címszó alatt már kilencszer ezt tettem én is!

Mégse lett tőle senki okosabb.

Mert a szeretetet nem lehet kicentizni. Egy darab ölelés ma. Jaj, rosszat szóltam, nem szabad. -- Nem! Itt nem jó tettek vannak és rossz tettek, azok csak a gyümölcsök, érettek vagy rothadtak! Itt egy alapvető lelkiállapot van. Az, hogy szeretek-e, így ölelek úgy, hogy ne is kelljen rá figyelnem! Vagy az, hogy önzőség és önimádat lakik-e bennem, és ha jól esik vitáznom vele, érezze csak, mennyivel felette állok és én milyen hülye, hát megbántom, és még büszke is lehetek, hisz igazam van?

Ne a tetteket és a tettek számát nézd, hanem azt, hogy miért tetted. Ezernyi erény, ezernyi bűn, fáj tőle a fejem... Ma ezért küzdök, ma azért. Nem! Ma vagy Isten lakik bennem, vagy üresen kongok, és nyüszítve sírok a szeretetért, amit én zsugori vagyok adni.

Minden bűn a szeretet- és boldogságéhségből ered. A megcsalás, a lopás, a henyélés, minden...

És te nem akarsz hinni, mert azt látod, az Egyház tanítása csupa elvárás és csupa regula. Nem. Nem te élsz az Egyházért, az Egyház van érted. Isten tudja, hogy boldog akarsz lenni és a szeretetre vágysz, és azt akarja megmutatni az egy igaz Egyház által, hogy tudod ezt elérni BIZTOSAN, és a bűnök miatt azért int, mert azok tulajdonképpen nem mások, mint önmagunk s a saját célunk elleni vétkek. Minden egyes bűnnel távolabb kerülünk a valódi szeretettől és a valódi boldogságtól. Nem csak Isten miatt kell jónak lenni, hanem valójában magunk miatt!

Önző ember, nézd! Ez a te érdeked! A te érdeked, ha betartod a 10 parancsot, ha vasárnaponként felkelsz és a templomba jársz. Csak rá kell szoknod az áldozásra és megérted. Akkor már élni nem tudsz nélküle, mert az a valódi boldogság. Kész, ennyi, eldőlt. Megízlelted..

Mindegy, honnan jössz és mindegy, ki vagy. Csak meg kell bíznod Istenben, oda kell adnod neki azt, ami fáj és amire vágysz, és Ő elvezet a boldogsághoz.

Ennek már látjuk földi előképeit. Ott van ez két tiszta léleknek a házasság reményét daloló csókjában, ott van a halált és szeretetet nem ismerő, anyja ölében levő gyermek kacagásában, ott van a hazáját védő katona utolsó leheletében, amikor arra gondol, kiket és mitől óvott meg. Volt miért élnem...

Ám a fájdalom is itt van. A szeretet és a boldogság hiánya. Kell lennie hát valaminek, valaminek, ami örök. Ha törekszem valami felé, ha vágyom valamire... Tudja az ember, nem tökéletes, így boldogsága sem az. De azért mégiscsak vannak ügyesek és szépek, kedvesek és jók, örömek és ünnepek. Kell lennie hát Valakinek, aki tökéletes, akinek árnyéka vagyunk. És kell lennie egy olyan világnak, aminek ez csak a rosszabbik képe. Olyan boldogságnak, aminek a földi öröm a sérült vetülése.

Kell lennie... és így már valóban élni akarok... mennyországnak!

Ahogy a finom csók és a rövid ölelés is előképe a házaséletnek, és hiába nem éltél még olyat, tudod, hogy lennie kell olyannak, és az sokkal nagyobb, sokkal örömtelibb, mint a tiszta életben szabad tettek, úgy tudod, hogy a kis örömöknek és kis jóknak is kell lennie egy biztos és hatalmas teljességének.

Aki házasság előtt szeretkezik olyan, mint az az ember, aki a földi életét akarja halálig a lehető legjobban kiélvezni buliból buliba, drogos-italos bódulatból drogos-italos bódulatba csapva, pénzeszsáktól pénzeszsákig rohanva.

Mire elérne abba az állapotba, hogy szabad legyen a legnagyobb szerelem, azt érzi, hogy kiégett, kiélt. S hogy talán már nem is vágyik rá. S miért nem? Mert ott a bélyeg a lelkében: nem méltó rá.

A földi életet nem élvezni kell tehát, hanem okosan készülni a mennyországra. Az örömöket, mint a Mennyei Atya felkészítő, égbe csalogató ajándékait, boldogan fogadni kell. De a bánatban, mint az önmegtagadásban, szenvedni kell. Megölnéd magad, hogy már most a mennybe juss? Nem fogsz! Idő előtt haltál, nem készültél még fel rá, hogy oda mehess. Balga ifjú az, aki vágyai ébredésekor menyasszonyt keres... Hány éves balga, tizenhárom, tizennégy? Bár akarja, még nem lenne elég érett hozzá.

Talán horgasztod a fejed, mert eddig így éltél. Most már tudod talán, mire is vágysz igazán. Mintha cukorpótlót nyaltál volna édes méz helyett. De úgy gondolod, nem vagy rá méltó. Se Isten, se földi ember igaz szeretetére.

Neked mondom most, csak neked, ahogy Isten mondja csak egynek, s mind a hatmilliárdnak, így mondom én is csak neked, egynek a százból, aki ezt olvassa, és a százból mindenki egynek: ISTEN, HA A LEGNAGYOBB MOCSOKBÓL IS JÖSSZ, SZERET!

És ha ő szeretni tud, a Legtisztább, hogy ne tudna az ember?

Az Úr nem elégtételt vár. Ne azért menj el gyónni, hogy Neki vezekelj. Menj önző módon, menj azért gyónni, mert boldog akarsz lenni, hisz szabad, mert már tudod, Isten a boldogság! Szeretni akarok! - kiáltsad. És az tud csak igazán szeretni, akinek a lelke tiszta! Légy velem, Uram, mert szeretni akarok! Nem ájtatos szemeimet a plafonra mereszteni, hogy felbukjak abban, aki koldus, hanem tudni adni neki, mert nem vagyok nála koldusabb, a szeretet koldusa, hisz itt vagy velem!

Nyerj új életet az enyészet előtt! Készülj a mennyországra, akard azt! A szerelmes is örül a jegyesség minden percének, várva ugyan a házasságot, de szomjazva és koránsem mindegynek tartva a jegyesség pillanatait. Így a mennyekre vágyakozó ember is megéli és benne él a jelenben! Ez nem bódultság, nem életidegenség, hanem egy másik élet, ami nem lerombolja ezt, hanem felemeli és rá épít!

Merj hinni! Semmit sem fogsz elveszíteni, hiszen a hiány nincs! Nyersz! Vagy ha látszólag vesztesz is valamint, hát tudd, hogy valójában sokkal többet kapsz.

Életed keletkezésének eredő okát, fenntartóját és célját egyaránt.

Mindent, amire vágysz, Isten megadja. Igen!

Ezért kell hinned és jobb, ha hiszel. Nálad van a döntés: ezt választod-e?

2011

2011-01-06T18:46:00.004+01:00

2011-es évemet a Szeplőtelen Fogantatásnak ajánlom

Koronázás

2010-12-30T18:02:00.003+01:00

Kilencvennégy éve koronázták meg a szívemnek kedves királyt, Boldog IV. Károlyt.

Aki csak látja, érzi, micsoda szépség, micsoda öröme a katolikus szívnek e szakrális cselekedet, e már-már szentség: a királykoronázás!

Hogy lehet respublikánus egy igaz katolikus?

Jó tudni, hogy ő már a mennyben ragyog, hitem szerint Zita királynéval együtt, hogy értünk együtt imádkozzanak.

Hazánkért s családjainkért: Könyörögjetek, Károly és Zita!

A katolicizmus lelkének diadala

2010-12-28T13:45:00.000+01:00

Büszke voltam a logikámra. Ez fűtött az írásban, az apostolkodásban, az apologetikában. Gyönyörködtem a katolikus hit csodálatosan egyértelmű mivoltában. Élvezet volt felfedezni a Szentlélek által egy-egy igazságot, kibontani azokat és igyekezni életembe építeni, majd pedig leírni őket akár ide - logikusan, világosan, jól felépítve, mégis érzelemmel telien.

Egy ideje úgy érzem, hogy ez a logika kezd megbomlani. Az adventem sivatagos volt, a vége virágzó, a karácsony ezer gyümölcsöt fakasztott. Most a hullámhegy-völgy csúcsain állok, ezer gondolat van bennem újra, milliónyi élmény. Zengeném a felfedezett szeretetet, meghirdetném életem biztos alapjainak megszilárdulását, zászlómra tűzném a mástól vett ige diadalát: AKARATERŐ.

Szárnyakat kaptam, mint a pillangó. Egyik szárnypárom Isten feltétlen szeretete. Másik, kisebb szárnypárom egy földi ember feltétlen szeretete. Izmaim - ha vannak - most biztosan megfeszülnek, térdeimet kicsit megrogyasztom, talán kissé előre is dőlök, s rugaszkodnék, hogy repüljek.

Vagy inkább vitorlásomnak lett most végre két vitorlája, egy hatalmas, az isteni szerelem, egy kisebb, a földi, amely mégis nélkülözhetetlen volt és ami nélkül nem mertem, nem tudtam bensőbb területekre evezni. Zászlóshajó! Mi lehetne egy 18 éves fiatal, akit Isten egyszerűen magával ragadott? És minek akarok a zászlóshajója lenni?

Törvény, igazság, szeretet, bizalom, bizonyosság, akarat és erő - AKARATERŐ!

-- ezek a szavak ilyen sorrendben vonultak át eddigi vallásos életemen. Az új szó: akaraterő. Megvalósítani mindazt, amit Isten a lelkembe épített. Talán ezért zárta be ajkamat. Most már ne csak írj, ne csak beszélj, hanem élj és tedd! Amit annyira hiányoltál, megadtam neked, most már igazán nem panaszkodhatsz.

Nem is teszem! Forrok! Hiszem, hogy az, aki ma katolikus, aki előtt ma ott az élet, annak nem lehet kisebb célja, minthogy hatalmas szent legyen! A felébredő bizonytalanságot kacagva hessegetem el. Tudom, ez az állapot örökké tart, még ha lesznek is benne megingások, szünetek. De felfogom: ez nem maradhat egy felszökő hangulat, hanem ez kell, hogy a katolikus ember alapvető lelkiállapota legyen!

Mi kell a fenntartásához? Törvény, igazság, szeretet, bizalom, bizonyosság, akarat és erő... Ima, gyónás, áldozás, elmélkedés, találkozás. Szentlélek! El a kishitűséggel és elő az Istenbe vetett életből fakadó és csakis ebből fakadható heroizmussal! A mai világ kiszikkadt, az élvezetek és a gondolkodásmentesség rabja. A testi gyönyörök vétkes porát nyalja ahelyett, hogy ugyanezt megkapná tiszta örömben. és krisztusi szeretetben. Gondolatait alantas dolgokra pazarolja, mint a mai világ valódi mocskos esszenciáját sűrítő valóság show-k. Valóban ez a valóság - az ördög valósága! Persze, lehet ez is valóság. De mi legyen inkább? Legyen valóság a SZENT, legyen valóság a SZÉP, legyen valóság az IGAZ!

Karácsonyi ajándékként megszülethetett Krisztus a szívünkben. Ő pedig nekünk belülről dirigál! Mint a lovagok, képezzük magunkat, hogy minél hatékonyabb szolgái lehessünk. Az embereknek arra van szüksége, hogy megmutassuk: mennyivel jobb katolikusnak lenni, mint másnak vagy semminek. Előbb pedig nekünk kell elhinni és katolikusként élni. Ennek alapjai pedig ezek: Törvény, igazság, szeretet, bizalom, bizonyosság, akarat és erő - ima, gyónás, áldozás, elmélkedés, találkozás.

Úgy legyen!

Sárkányölő Szent György

A szeretetről - IX.

2010-12-23T14:34:00.005+01:00

Azt mondják, a karácsony a szeretet ünnepe. Valóban így van. Csakhogy egy fontos dolgot elrontanak: nem arra a szeretetre gondolnak, amit nagybetűvel is lehet írni, mert személy is. Szeretet - Krisztus, az Isten maga, a keresztény szeretet; szeretet - valami, amit ők a liberális toleranciaként értenek, giccsként és időszakos, "illik"-ölelésként, egy odaadott ajándékként. Pedig ez utóbbival éhen maradunk. Az előbbivel pedig boldogabbak leszünk mindenkinél.

Az ember legelemibb vágya a feltétel nélküli szeretet. Mit jelent ez? Azt, hogy bármilyen vagyok, van, aki szeret engem. Ha ennél rosszabb leszek, akkor is fog. Ha ilyen maradok, akkor is. Ám ezzel a feltétel nélküli szeretettel olyan biztonságot és hátteret ad, amelyből az új ember éled, vagyis nem lustaságom oka, hanem megváltozásom, jobbá levésem serkentője. Az igazi szeretet ilyen: szeret úgy, ahogy vagyok, de serkent abban, hogy olyan legyek, amilyen lehetnék.

A szeretet e két dolgon szokott elbukni: vagy nem feltétel nélküli, vagy nem serkent a jobbra.

A nem feltétel nélküli szeretet önző és válogat. A tökéleteset keresi a saját hasznára. Bukásra ítéltetett, mert tökéletes nincs. Amint rájön, hogy a másik nem olyan, mint elképzelte, csalódott benne, otthagyja. Ha a másik nem úgy szereti őt, mint ahogy elvárta, szintén így jár az illető. Ez nem szeretet, hanem önzés. Bábokat keresünk életünk színdarabjához, nem pedig hús-vér, önálló lélekkel, és bizony hibákkal is bíró embereket.

Az a szeretet, ami nem serkent a jobbra, destruktív szeretet. Majomszeretet. Gyáva szeretet. Az ilyen szeretet eredménye a sok neveletlen gyermek, önnevelésre képtelen felnőtt. Elhitetjük a másikkal, hogy tökéletes, hogy minden jó, amit csinál. Azt hiszem, vékony mezsgye van a keresztény szeretet és e között. Igazából valakit így kell szeretnünk. Szüleinket, tanárainkat, papjainkat, főnökeinket Nem mondhatjuk a szemükbe, hogy ilyen vagy olyan jellemhibájuk van, hiszen kik vagyunk mi, hogy lenne képünk hozzá? De ha ránk bízott kisebbekről van szó, gyerekeinkről, fiatal rokonainkról, akkor mindenképp serkenteni kell, ha tudunk. Ha nem tesszük, az általában azért van, mert az egyszerűbb utat választjuk, vagy épp félünk. A velünk egyenrangú feleket pedig - házastárs, korunkbeli barát, barátnő, testvér, osztálytárs - attól függ, milyen a viszonyunk velük, nyitottak-e tanácsunkra, vagy csak az ellenkezőjét érjük el vele, kell e módon istápolni.

A más jóra serkentésének első útja azonban sosem a kioktatás, megszidás. Mindenképp imával kell kezdeni, amit mindenkire alkalmazhatunk, a második feladat pedig a tettekkel való példamutatás. Lehet még az is, hogy olyan embernek szólunk, aki figyelmeztetheti, jó hatással lehet rá. És csak eztán jöjjön a mi szánkból a "nagy kinyilatkoztatás"...

Krisztus születésével a feltétel nélküli szeretet jött el közénk. Mindig van egy valaki, aki biztosan szeret minket feltétel nélkül, akármilyenek is vagyunk, és az az Úr, aki azt várja, hogy megjobbuljunik. Persze csak a nagy szenteknek elég az a tudat, hogy a Jóisten szereti őket.

Nekünk kellenek mások is. Isten feltétlen szeretetének első hírnökei a szüleink. Nem tudják, milyenek leszünk, de ők mégis akarnak minket, szenvednek értünk, gondoskodnak rólunk, és bármivé is kanászodunk, mindig mellettünk állnak -- már ha ők Krisztus szerint szeretnek. A legtöbb szülő szerencsére ilyen, még ha Krisztusról soha se hallottak is.

A feltétel nélküli szeretet következő földi hordozói a barátaink. A barátságok, amik megköttetnek kisgyermekkorban, majd a sírig kísérnek, Isten szeretetkapcsolatát tökéletesen mutatják.

Ezt teszi a házasság is az, mely soha fel nem bomlik. Minden emberi kapcsolat a Szentháromság szeretetének prizmája kell, hogy legyen, így házasságnak is csak az nevezhető, ami nem szűnik meg házasság lenni. Hisz a Szentháromság szeretetének sem szakad vége soha, az Isteni Személyek nem hagyják el sem egymást, sem az embert, ahogy a férj sem a feleséget, s az anya sem a gyermekét.

A kereszténységnek az a lényege, hogy Isten meg akarja mutatni, milyen jó, ha szeretve vagyunk, és milyen jó, ha mi is szerethetünk. A szentháromságos szeretetkapcsolat gyümölcse a szülő-gyermek, férj-feleség, barát-barát viszonya. Mind az isteni szeretet egy-egy oldalát mutatja meg a világmindenség számára.

Azáltal, hogy Isten emberré lett, megszentelte mindhárom fent említett viszonyt. Az elsőt azzal, hogy valakinek a gyermeke lett, a másodikat azzal, hogy házasságba született bele, a harmadikat pedig az apostoli közösség által. Jézusnak voltak szülei, egy házaspárra bízta magát, és barátságokat kötött.

Viszont Krisztus azt is megmutatta, hogy bánik az idegenekkel. Igen, ő mindenkit szeret. Nem segíthet mindenkin egyformán, de ha a sors bárkit elé fújt, azt szívébe fogadta. Legyen az halász, vámos vagy épp egy pogány százados.

Nemsokára megszületik a Szeretet. A mi szívünkben mikor fog? Készítsünk finom helyet az Úrjézusnak bensőnkben, ami legalább olyan biztonságot adó és kedves lehet számára, mint a Szűzanya méhe volt. Gyónjunk, áldozzunk! Béküljünk ki Istennel és emberrel, de legfőképpen ezer hiánnyal küzdő önmagunkkal. Lépjünk a lelki harc útjára abban a boldogító tudatban, hogy van, Aki mindig szeret minket. Majd nézzünk körül, és lássuk meg, mennyien vannak még ilyenek... Mi pedig? Mi pedig törekedjünk rá, hogy amikor a másik körül néz, a szemében mi is ezek közé az őt feltétel nélkül szerető emberek közé tartozzunk.

Kereszténynek lenni azért csodálatos, mert megtanít szeretni. Életcélt ad, támaszt nyújt és megannyi örömöt. Új, felsőbbrendű életünk lesz annál, minthogy csak a saját érzéki vágyainkat elégítsük ki. A másokkal való kapcsolat útvesztőin eligazít és megszenteli azt.

Jó érted dolgozni, Uram! Jó szeretni tanulni útmutatásod szerint. Jó érezni a Te szeretetedet, és azokét, akik Téged hordoznak. Jó meglátni a másikban azt, akit Te teremtettél, és jó elhinni magamról is, hogy engem is Te akartál és engem is lehet szeretni. Sőt, kell! És jó észrevenni magunkon, hogy bár van, aki megbántott minket, becsapott és hazudott nekünk, nem haragszunk rá és mégis tudjuk szeretni.

A karácsony nekem ezt jelenti. Ezt jelenti kereszténynek lenni.

Cuando miro en tus pupilas se que Dios no dejo de existir

2010-12-19T11:03:00.001+01:00

Vajon mi hitethetné el végre a hitetlen emberiséggel, hogy létezik Isten? Hiszen magára Jézusra is akkor kezdtek igazán megorrolni, amikor megtette azt a hatalmas csodát, hogy föltámasztotta Lázárt a halálból. Nem tudom. Mellém beült a templomba egy párocska, a szentlecke alatt estek be, láthatólag nem tudták, mit kell csinálni, az Isten bárányakor nem térdeltek le. Sugdolóztak. Arra gondoltam, vajon mi fogja meg őket ebből a liturgiából? Bárcsak tridenti szertartásra tévedhettek volna be...

Aztán hazafele sétálva a hóban - az orrom majdnem lefagyott - arra gondoltam, hogy én sosem fogom elveszíteni a hitemet. A hitemet nem. Olyan erős tartóoszlopa életemnek az, hogy katolikus vagyok, hogy gyónok és áldozok, hogy imádkozom, hogy van egy személyes Istenem, hogy nem, én ezt sosem fogom elveszíteni. Mint ahogy semmi nincs, ami elhitetné velem, hogy kettő meg kettő az nem négy, hanem három...

Felesleges azon gondolkodnom, mivel érdemeltem ki a hitet, a hitet kiérdemelni nem lehet. Lelki kínjaim megszüntetését kerestem Istennél, az Egyháznál, hát önző módon, de eljutottam Hozzá... Nem tépem magam, hogy nem érdemlem. Inkább gyermeki szeretettel örülök nagy kegyelmének. Az is a szeretet egyik jele, ha hagyjuk magunkat szeretni, és Isten a szeretet, hát megadjuk magunkat előtte, úgysem tehetünk mást! Szabó Magda írt egy nagyon szép könyvet, Pilátus a címe, egy felnőtt nőről szól, aki megölte édesanyját azzal láthatatlanul, hogy nem hagyta magát szeretni. Felesleges emberré redukálta édesanyját aki az öngyilkosságba menekült. És közben azt hitte a lánya, hogy a lehető legjobban bánik vele. Így lett ő anyja életében Pilátus. "Mosom kezeimet!"

Vissza a hithez: Ádám és Éva története azt tanítja nekünk, hogy romlásba dönthetjük egymást. A sátán a másik által is pokolra juttathat minket. Éva megkínálta Ádámot. Persze Ádám döntése volt, hogy elfogadta az almát, de ha Éva nem nyújt felé semmit, ha nem kísérti meg, nem lett volna, amire - vesztére - igent tud mondani.

A karácsony üzenete viszont az, hogy üdvözíteni is tudjuk egymást, nem csak megrontani. Isten csodálatos üdvtörténetében lehetünk lélekmunkáló kovácsai, és életünk igazi értelmét és boldogságát az adja, hogy a Legdicsőségesebbnek szolgálhatunk mások javára. Az egymásért való csodálatos felelősségvállalás a gyermek születésében ragyog fel. Az Úristen nem külön-külön teremt meg minket, mint az angyalokat, hanem embert bíz az emberre. A szülőkre bízza, életet adnak-e a gyermeknek, akit Ő - mint mindenkit - a legjobban szeret. Legnagyobb kincsét, Fiát bízta a világra, de ugyanígy legnagyobb kincse minden ember, így minden egyes fogantatáskor a karácsony misztériuma zajlik le. Szűzanya igent mondott a gyermekre, így minden emberrel a lehető legjobbat tette - elvállalta azt, amiből a megváltás fakadt. Ha nemet mondott volna...

Mi mennyien nemet mondunk. Egykézünk-kettőkézünk, vagy épp megöljük magzatunkat. Embereket, egyedi létezőket, akiket Isten általunk is boldoggá akart tenni, és akikből ezer más ember üdve eredhet. Mi lett volna, ha méhében megöli Sarolt Szent Istvánt, édesanyja Assisi Szent Ferencet, Ávilai Szent Terézt, hol lennénk Szent Pió atya nélkül, aki nem mellesleg így vall életéről: "családunkban nehéz lett volna tíz lírát találni, de sohasem hiányzott semmink se". És én sem léteznék, ha dédszüleim egykéznek, hiszen például mindkét nagyanyám harmadik gyermek...

"Amikor a szemedbe nézek, tudom, hogy Isten létezik." - énekli Shakira, a kolumbiai énekesnő. Nekem is van több ember, aki segített és segít hinni. Szerintem mindenki életében van ilyen. Ha Isten úgy akarja, általam is segít másoknak. És boldog vagyok, hogy élhetek.

Hiszem, hogy minden emberre szükség van. Hogy minden embert akart Isten, aki látszólag csak átkunkra van. Mindenkiben ott van egy kép, amilyennek Isten őt látta, a kegyelmi állapotban levő érett férfi vagy nő, nem pedig a gyilkos... Halálunk pillanatáig mind átformálódhatunk. És mind azért vagyunk, hogy formáljuk a másikat és szeressük nagyon. Pénz, siker, csillogás... Egyik sem ad olyan édességet, mint az igazi szeretet. Csak az teszi meg élete fő céljának e három dolgot, aki nem tapasztalta meg az utóbbit. És hogy ez így van, mi is tehetünk róla.

Végül egy másik dallal zárnám a bejegyzést, a nő után a férfi dalával -- spanyol után immár magyarul. Hálaénekem majd elrebegem az Úrnak, hogy tudok szeretni és tudom magam szeretni hagyni, mélységesen és testestül-lelkestől.

"Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!" - mondta Jézus, És tanúsítom, én, most és mindörökre, hogy igaza volt.

A szeretetről - VIII.

2010-12-15T21:03:00.011+01:00

Azt képzeltem régebben, hogy úgy tudom a másikat megszeretni, hogyha a megismerés során felbukkanó hibáit elmismásolom, észre se veszem, félremagyarázom, nem törődöm velük. Álomvilágban éltem, ahol vannak jók és rosszak, de főleg egy jó, a férfi, mint valamiféle mitikus Messiás, meg persze a barátnők, udvarhölgyek, akikben hiba nincs.

Azonban ilyen nincs, épp ezért nem is működik. Az egész csak öncsalás. Hazudok magamnak és a másikat nem reálisan szemlélem, hanem azt a valakit tudom csak szeretni, akit én magamban tökéletessé retusáltam. Ilyenkor a másikból bálványt faragunk, és hogyha a hibái már kiszúrják a szemünket, esetleg leromboljuk a bálványt és a másik végletbe csapunk át. Utáljuk őt, mert csalódtunk benne - pedig nem is benne csalódtunk, hanem abban, akivé magunkban kreáltuk.

Hogy kell tehát szeretnünk? Azt hiszem, az az igazi szeretet, hogyha reálisan látom a másik hibáit, tudatosítom magamban, hogy igenis ezek az ő hibái, de ennek ellenére mégis szeretem. Nem elbagatellizálom, nem félremagyarázom, nem lehunyom a szemem a hibái előtt, hanem rájuk nézek és azt mondom: nem zavarnak. Mert nincs is jogom hozzá, hogy zavarjanak.

Gondoljunk bele, Krisztus, a tökéletes látja minden hibáját és mégis szereti. Mi, aki hibái töredékét ismerjük csak fel, és magunk is tökéletlenek vagyunk, szűkkeblűsködhetünk ennek tükrében? Azt hiszem, a válasz egyértelműen a nem kell, hogy legyen.

Persze mivel a mi szívünk semmi Krisztus Szentséges Szívéhez képest, nem lángolhatunk mindenki iránt érzelmi szeretettel. De mint tudjuk, a szeretetnek egyrészt hierarchiája van, másrészt nem csak érzelem...

A hibák elfogadása persze nem jelenti a bűn elnézését. Az ő érdekében igyekszem segíteni, ha tudok, ezek felismerésében és legyőzésében. Ez már művészet. Kinek mondhatom meg, hogy ez vagy az a hibája és hogyan. Van, akinek nem tisztünk megmondani. Van, akinek, hiába akarunk, nem mi vagyunk azok, akiknek segítenie kell személyesen. Ilyenkor marad az ima és az érte való áldozás.

Nem csoda, hogy a szeretet hármas egység. Szeretni Istent, magamat és embertársamat. Istent magamnál és embertársaimnál jobban. Embertársaimat úgy, mint önmagamat. Ez a három összefügg. Ha elhiszem, hogy Isten szeret engem hibáim ellenére, és engem akar használni, én is tudom majd szeretni magamat, és el tudom hinni, hogy mások is képesek szeretni engem. Ez nagyon nehéz.

Mindig rácsodálkozom arra, ha valaki, bár ismeri hibáimat, szeret engem. Inkább félremagyarázom: biztos nem is szeret igazán, vagy csak addig, míg meg nem ismer rendesen, esetleg nem is engem szeret, hanem a retusált képemet, amint fentebb leírtam... Vagyis saját csorbult szeretetem hibáit vetítem ki rá. Ha én nem tudok szeretni, azt képzelem, mások sem tudnak engem. Ez hatalmas lelki gondokhoz vezet, ráadásul a másokkal való kapcsolatainkat is erősen rombolja.

A legnagyobb kaland és egyben legfontosabb dolog megtapasztani a szeretetet és megtanulni azt... A legszebb dolog, ha a másik szemébe mondhatjuk József Attila, a feltétlen szeretetért való elemi epedés leghitelesebb megéneklőjének sorait:

Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

Szülő-gyermek viszony, házastársi kapcsolat, igaz barátság csak ennek az élménynek a megtapasztalásán nyugodhat.

És Isten segít, hogy tökéletesen tudjunk szeretni.

Te vagy a jó!

2010-12-14T18:53:00.002+01:00

Elvem, hogy mindenki Krisztus menyasszonya a Földön, a mennyben pedig a boldog és örök házasságot éljük Vele, Aki a legjobban szeret és akit a legjobban szeretünk. S mivel úgy gondolom, hogy Krisztusra vőlegénykén tekinteni nem csak a szerzetesek privilégiuma (bár náluk nyilván sokkal erősebb és valódibb ez az eljegyzés), merem és szeretem úgy nevezni magam, mint Krisztus hiszterikás menyasszonya. Aggályos, bizonytalan, hullámzó, szavart, elhagyó, ha elhagyottnak érzi magát kis időre: rettegő. Ilyen a kapcsolatom Istennel és, be kell lássam, emberrel is. Biztosan vannak, akik még terheltek ezzel, az ilyen lelkialkattal.

Valamiféle méltóság is van ebben, ami azért simogatja a lelkemet: lehet, hogy gyatra, lehet, hogy rémes, lehet, hogy hiszterikás, de azért mégis csak menyasszony. Azt hiszem, magam is ilyen vagyok. Annyi mindent kaptam születésemmel, tálentumok ezrét, és annyi mindent kaptam és kapok életem során is, amiben nagy méltóság van, mint a menyasszonyságban, de közben érzem, mennyi hibám van, amik talán ezek tükrében kiélesednek. Mennyivel másabb egy férfi által elkerült hisztis hajadon, mint egy hisztis menyasszony! A hajadonnak talán el is nézzük, hogy hisztis, hiszen nincsen abban része, hogy vőlegénye legyen... De hogy egy menyasszony ilyen legyen!

No mindegy, mindenki a maga terhének kupáló kovácsa, nem is elemezném továbbá magamnak, remélem, annyi értelme volt, hogy valakinek szolgált okulására. Inkább egy képet mutatnék:

Egyik kedvenc Krisztus-ábrázolásom

Urunk Színeváltozásáról nevezett Kinga kármelita nővér Vőlegény-ikonja.

Advent egyik megtapasztalása az a számomra - a hisztis menyasszony számára -, amit Sík Sándor ír le az alábbi versében. Elhanyagoltam az imát, az elmélkedést. Magával ragadtak a napi gondok, az iskola és a magánélet viharai és örömei. Pont Arra nem figyeltem, Akiben e helyzetekben meg kéne kapaszkodnom... És akkor megtapasztaltam, miután segítséget kértem, hogy

Te vagy a jó

Én Uram, Istenem, velem mit tettél!
Már újra megintcsak megszégyenítettél.
Századszor is újra Te vagy a jó,
Én a rossz kisgyerek, vesszőzni való.

Ficánkoltam megint lábbal, kézzel,
Játszottam megint a kifent késsel,
S amikor az ujjam majd megvágtam,
Jóságod kézen legyintett lágyan.

De még le se zörrent a földre a penge,
Már mosolygott is szemed a szemembe,
Mintha mondta volna: Légy szófogadó,
Gyerek kezébe kés nem való!

Csak arra volt jó vihar és villám,
Hogy megrebbenjen aluszékony pillám,
Hogy éberséggel látni tanuljak,
Meglátni messziről felemelt ujjad.

Persze tudom magamról, hogy talán egy nap se kell bele, és ismét jön egy helyzet, amiben elfelejtem, hogy Te vagy a jó. De az utolsó két versszak az én számból is ezerszeresen sóhajt:

Ó látom, Uram, hogy is ne látnám.
Szívembe maradjon vésve e látvány,
Bár el ne mosódnék onnan soha,
Ne lennék többé se vak, se puha.

Csak benned, Uram, s csak egy a reményem:
Csak annyit engedj kérni szerényen,
Hogy amit most némán súgok eléd,
Álljam becsülettel, legalább felét!

S mire való az advent, ha nem arra, hogy formálódjunk, és ezer segítséget kapjunk arra, hogy legalább a felét, legalább a felét...

(A bejegyzésben Sík Sándor piarista költőnk versét idéztem.)

Van kiút - morzsák adventra

2010-12-13T18:02:00.000+01:00

Mi az életfeladatom? Istennel személyes kapcsolatot kiépíteni úgy, hogy a katolikus Egyház által tanított igazságok útján a lehető legjobban megismerem Őt, az Ő tükrében pedig önmagamat, s nem csak megismerem, de meg is szeretem, s ezáltal másokat is.

Oh, Uram, de nyugtalan az én szívem, érzelmeim hullámzanak, hangulatomban biztos, élhető pontot keresni meddő próbálkozás. „Advent arra hív, hogy növeljük lelkierőnket, azt a belső tartást, ami nem engedi, hogy elkeseredjünk, ha lassan érkezik a várva várt jó, hanem segít, hogy bizakodva készüljünk eljövetelére” - XVI. Benedek pápa

Még ha szívem nyugodt is, annyi de annyi hibám van, melyeket évek óta nem tudok nevelni. Hogy tegyek ezek ellen? "Egészsége nagyon törékeny volt, sokat betegeskedett. Ifjú éveiben idegességgel, aggályossággal, a gőg kísértésével és más nehézségekkel harcolt. De rendszeres aszkézissel, gyóntatója iránti tökéletes engedelmességgel, a csend és az alázat gyakorlásával úrrá lett mindezeken. Megtanulta összeegyeztetni a szemlélődést az intenzív tevékenységgel. 1920-ból való följegyzései között áll ez a mondat: Egyre szentebbé kell lennem! És ezt a legnehezebb körülmények között is tartotta."- A Szentek élete jellemzése Szent Maximilian Kolbe atyáról

Köszönöm, Uram, Te vagy a megnyugvás és a minduntalan segítő Igazság. Dicsőség!

Cor Iesu Sacratissimum
Miserere nobis!

Gaudete! Gaudete!

2010-12-12T10:38:00.002+01:00

„A nyomorúság mértéke betelt, a hajnal pirkad, s megjött Ő, kit a lelkek vártak. Ó, szálld meg az én lelkemet is, hadd reméljek erősen, lelkesen; gyöngeségem, nyomorom dacára bízom, hogy győzök. Advent van bennem is, édes, erős, szent remény. Reményben van az én erőm, meg nem fogyatkozhatom.” (Prohászka Ottokár)

***

Gaudete! - hangzik a felszólítás advent 3. vasárnapját jellemző énekben. Örvendezzünk! De minek is? A válasz ott a dalban: a Szent Szűz fogant és fiat szült, a mi Megváltónkat.

Felszólítanak az örömre. Örüljetek, hisz Isten emberré lett és megváltott titeket. Ezt mind tudjuk, talán hisszük is. Ám annyi gond epeszti lelkünket. A munkahelyen, az iskolában, otthon... Hogy mer minket az Egyház mégis arra szólítani, hogy örvendezzünk?

Talán sivatagos a lelkünk. Talán attól félünk, hogy rossz úton járunk, hogy nem vagyunk képesek szeretni. Nem jutunk a mindennapi kenyérhez se fizikális, se lelki értelemben. Miért örvendezzünk hát? A felszólítást dühödtem söpörnénk le magunkról. Gaudete. Könnyű annak, aki már üdvözült, vagy akivel minden rendben van!

Advent csodálatos misztériuma a krisztusvárás. A Szűzanya, a zsidó nép és a lelke mélyén az egész emberiség óhajtotta és sóhajtott az Isten Fia után. Ki azt várta, aki segíti őt jobbá lenni, ki azt, aki megszabadítja a római igától, ki pedig csak kíváncsi volt. De olyan is akadt, aki rettegett Tőle, mert tudta, Ő megváltoztatja az egész világot - így a mi személyes élünket is. Aki tud a világra jött és feltámadt Krisztusról, nem tud szó nélkül elmenni mellette. Vagy gyűlöli, vagy természetellenes módon ki próbálja zárni életéből, vagy, hogy megnyugodjon a lelke de azért túlságosan megváltoznia se kelljen, a saját képére igyekszik formálni Őt. Vannak viszont olyanok, akik magukat hagyták Őáltala megváltozni. Így jött létre bennük az Új Ember.

Gaudete. Az örvendezhet csak igazán, aki az utolsó csoportba tartozik. Az, aki a megváltásnak tud örülni, a Megtestesült Igének, a testté lett Igazságnak. Aki nem retteg az igazságtól se a világra, se saját életére vonatkozóan. Aki Krisztus kezébe adja élete kormánypálcáját, hogy ő a kardért nyúljon, mely a sátánt csapdossa.

Gaudete! Örvendezzünk, mert van, Aki mindennél jobban szeret minket. Gaudete! Mert Őérte harcolhatunk! Legyen bár a szívünk fájó, az asztalunk üres, tudjuk, van, Aki látja ezt és aki segít! Gaudete! Mert bár lelkünkön át fúj a szél, mi akkor is forgatjuk a kardot! Gaudete! Mert nem azért jöttünk e világra, hogy minden nap az örömökben és elragadtatásokban lubickoljunk, hanem hogy szeressük Urunkat, Istenünket teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből és minden erőnkből!

Minden erőnkből! Akkor is, ha érzelmeink nincsenek épp az Úristen iránt, akkor is, ha nehezünkre esik, mi csak szeressük Őt! Lehetséges! Épp ezért lehetséges az is, hogyha bár úgy tűnik, nem az öröm lakja lelkünket, akkor is örvendezzünk!

Gaudete! - mondom tehát. Gaudete! Örülj, mert lettél, örülj, mert Isten szeret, örülj, mert a mennybe juthatsz, ahol nem hangzik más ige, csak ez: Gaudete! Gaudete! Gaudete! Kérd Uradat, hogy szeretni tudj, kérd Uradat, hogy hasznos légy, kérd Uradat, hogy örülni tudj, és boldog leszel a földön s majdan a mennyben is.
Énekelj az Úrnak örvendező igét, mert lelked nagypéntekje után jő el az örömben való felszabadult feltámadás.

Tarts ki, mert mindjárt megszületik Krisztus!

Hamar kell felnőni, ó, hamar

2010-12-08T16:25:00.006+01:00

Bizony, riasztóan hamar, és mennyi téren..

De nem lehet örökké gyerekesnek és hajadon, harcos, megközelíthetetlen Jeanne d'Arcnak maradni. El kell veszteni valamit, amit éledésünk óta védtünk, azért, hogy megkapjunk valami ezerte szebbet, fontosabbat és értékesebbet. Ez a valami pedig, amit oda kell adnunk, tulajdonképpen önálló önmagunk. Ezt az őrültséget csak egy hatalmas viharba tudjuk beledobni, hogy vigye, vigye a forró szél, s ne piruljunk, ha perzseli arcunk.

A szeretet egy őrületes kockázat, a bizalom a legnagyobb lehetetlenség a világon, a szerelem pedig, ami leginkább megköveteli mindkettőt, a soha fel nem érhető abszurd.

Abszurd, mint meghalni a kereszten sokakért.

...de ugyanannyira dicsőséges és gyönyörű, mint a feltámadás. És ugyanúgy elképzelhetetlen lenne az élet nélküle, mint a megváltás nélkül.

Soha többé háborút? - néhány sor egy logikai bukfenc margójára

2010-12-01T01:39:00.001+01:00

Nemrégiben a Counter-Revolution blog a pacifizmus kérdésével foglalkozott. Ehhez fűzném hozzá bejegyzés formájában a saját gondolataimat, ugyanis a háború kérdését igen fontosnak tartom, fontosabbnak annál, hogy egy kommentárban fejtsem ki a véleményemet.

Nagy érv(nek tűnik) a hungarizmus és a kereszténység közti kibékíthetetlen ellentét apostolai számára az a gondolat, miszerint a kereszténységgel nem férnek össze sem a katonai formák, sem pedig a harc folytatása 1944. október 15-én. Az ilyen hangok pacifista hangok, mely eszmét - mint meglátjuk - egy katolikusnak meg kell vetnie.

Mi is a pacifizmus?

"A pacifizmus a viták erőszakos úton való rendezésének elutasítását, ezen belül elsősorban a háborúk, fegyveres konfliktusok ellenzését jelenti. A vallási meggyőződésre alapozott pacifizmus az erkölcsfilozófia egyik ága." - mondja a wikipedia.

Ez nagyon szimpatikus lehet nekünk, főleg két világégés meg a zsinat szellemétől megszédítve. Azonban a pacifizmusban a sátán lakik, amint minden szépen hangzó elvben, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség vagy épp a vallásszabadság, esetleg a semlegesség.

"Az emberek azért hiszik el olyan könnyen és szívesen a hazugságokat, hogy áldozatot ne kelljen hozniuk az eszméért, és ne kelljen szenvedniük az igazságért." (Szálasi Ferenc)

Miért? Azért, mert egy logikai bukfenc, tehát távol esik az igazságtól, az Igazságtól, aki maga az Isten. Logikátlan, tehát káoszos, szétszórt, s a szétszóró nem más, mint a diabolos, vagyis az ördög. Az ördög arra törekszik, hogy káoszt keltsen a világban és bennünk is, ezért ágál minden úton az ellen, hogy az embernek egy vallási-politikai, egységes és ellentmondásokat nem tűrő világnézete legyen. De nézzük csak most, miért is logikátlan a pacifizmus.

Azt mondják a pacifisták vagy a háborút ellenzők, hogy a háború rossz. És miért rossz? Mert szenvedést okoz. Más érvet nem tudnak felhozni különösképpen. Emberek halnak meg, épületek pusztulnak el, árvák és özvegyek, romok maradnak a harcok után.

Tehát a háború, mivel szenvedést okoz, teljesen megengedhetetlen eszköz az igazságért vívott harcban. És mivel a cél nem szentesíti az eszközt, keresztény ember, keresztény ország nem ragadhat fegyvert, például erkölcstelen tett volt ezért a Délvidék vagy Kárpátalja visszaszerzése is Horthy alatt, vagy a fent említett harc az orosz ellen. Hiszen a harc rossz, többet ér az emberélet, mint a haza becsülete és az igazság védelme.

Hogyha én így gondolkodnék, akkor azt is kijelenthetném, hogy soha nem akarok gyermeket a világra hozni, és az a katolikus erkölcstan szerint tilos Miért? Mert az szenvedést okoz, tudniillik a gyermek világrahozatala. Lehet, hogy hatalmas jó dolog származik belőle, egy új élet teremtődik általa, egésszé lesz a család, anyai örömök elé nézhetek és a férjem is boldog édesapa lesz... Azonban ott van az a fránya szülés. És mint tudjuk, a cél nem szentesíti az eszközt, tehát mivel a szülés fájdalommal, szenvedéssel jár, sőt, még akár bele is halhatok (mert az ilyesmi megeshet, és régen főleg megesett), ezért én leszögezem, hogy sosem fogok szülni, sőt, erkölcsi kérdéssé emelem, hogy a szülés tilos.

Persze erre azt mondják, hogy egy édesanya az életét is kockáztatja a gyermekérét, és mi az a pár órányi szenvedés a gyermek életéért.

Tudjátok, Isten, a történelem Ura szemszögéből és a nemzet szemszögéből a mi életünk, az özvegységünk, a felrobbantott hidaink, a lebombázott Budapestünk is csak egy pár órányi szenvedésnek tűnik ahhoz képest, amekkora jót az összességében és végeredményben okoz. Annyit ér a haza becsülete, mint a vajúdáshoz képest a gyermekem élete.

Ezért nem volt bűn a harc folytatása 44-ben. Ezért nem lenne sátánfajzat az, aki fegyveresen fellép a trianoni békediktátum következményei ellen. Ezért nem vagyok pacifista... És ezért fogok gyermekeket szülni és szeretetben nevelni, ha a Jóisten is úgy akarja.

Boldog Károly király és Zita királyné,
könyörögjetek érettünk és hazánkért!

Szimbolika

2010-11-27T10:10:00.005+01:00

Ma reggel fölébredtem, megbizonyosodtam róla, hogy a tegnapi napot nem álmodtam, aztán kinéztem az ablakon, és láttam, hogy mindent puha fehérség borít. Nem tudom, miért, de eközben a Megállj, megállj kutya Szerbiát énekeltem lelkem gyönyörűségére, és elkészítettem ezt a fotót.

Ha kinézek az ablakon, ez a látvány tárul a szemem elé. Jobb alul sarokban - bár nem akartam - de látszik a panelház szürkés oldala. A háttérben garázsok. Messze távol (nem látszik) a szomszéd város terül el, melynek templomában kereszteltek, bérmáltak, és ahol először járultam Szentáldozáshoz hófehér ruhában, mint a táj. Annyi volt a különbség, hogy apró, alig látható rózsaszín hímzés is volt rajta itt-ott. Sajnos a képek nem lettek a legjobbak, én nem voltam olyan bájos, mint Mirjam.

Csodálatos, ahogy megtapasztaljuk, Isten valóban Mindenható. Úgy tudja rendezni az élet folyását, a világ dolgait, hogy bár hatmilliárd társam él itt a Földön, mégis minden olybá tűnik, mintha csak értem történt volna. Valóban, az ember kis világegyetem, apró, összesűrített mindenség.

Egy-két hete elkapott pillanatkép a Nagymamám kertjében: az utolsó rózsafej

Érzem, ahogy a szívem együtt dobban Krisztuséval, ahogy életem folyása együtt lüktet az egyházi év történéseivel. Valami véget ért, valami új kezdődik, és az Úristen hófehérséggel köszönt, örvendezve egész lényemet betöltő, mindent jellemző tisztaságomnak, amit viszont csak Neki köszönhetek. Úgy köszönt, mint beöltözése napján Lisieux-i Szent Terézt...

Új év, új feladatok, új remények. Kezdődik az Advent, és én boldogan várhatom Azt, Akit ezen a világon a legjobban szeretek, abban a biztos tudatban, hogy - mint mindenkit - engem is a legjobban szeret. És hogy Általa engem is lehet szeretni, és én is szerethetek. Csak annyit kell tennünk, hogy remegő, gyenge kezünkből átadjuk Neki életünk kormányrúdját...

Tizennyolcadik születésnapomra

2010-11-16T17:43:00.005+01:00

- Avilai Szent Teréz -

TIÉD VAGYOK,

Érted születtem,

Mit kívánsz tenni velem?

Szentséges méltóság,
Örök bölcsesség,
Jóság, mely elárad lelkemben.

Isten, fenség, egyedüli Létező,
Irgalmasság,
Lásd milyen hitvány az a lény,
aki ma ezekkel a szavakkal hirdeti
Szeretetedet:

Mit kívánsz tőlem, Uram?

Tiéd vagyok,

Mivel Te teremtettél,

Tiéd, mivel megváltottál,

Tiéd, mivel hívtál,

Tiéd, mivel vártál,

Tiéd, mivel elviselsz,

Tiéd, mivel nem vesztem el.

Mit kívánsz tőlem?

Nemcsak emberek halhatnak meg

2010-11-14T17:21:00.003+01:00

Az emberek gyászolnak és temetést tartanak, ha meghalt valakijük. Rituálisan búcsúznak el tőle. Sokan manapság nem mennek el a temetésre, a gyerekeket távol tartják. Holott a léleknek kell, hogy meglegyen az a pont, ahol tudatosul benne: vége, nincs többé. Kell neki, hogy kisírja magát, hogy sokként újra érje, hogy tudatosuljon benne, vége.

De nemcsak emberek halhatnak meg. Ezer dolog meghalhat bennünk. Elképzelések, vágyak, érzések, tervek, remények. Ezek a belső dolgok, amiknek külső materiazálódása talán nincs is. Amiről talán senki sem tudott, csak mi. Egy szó, egy esemény tönkretehet mindent, amit mi belül felépítettünk. Mégpedig a lehető legingatagabb alapra; a gondolatokra. Az elképzelésekre. A talánokra.

Azt mondják: két életünk van. Az álmok és az, ami az ébredés után jön. Én is kettőt tartok számon, de nem így. Szerintem az egyik az, ami valójában történik, a másik pedig, ami bennünk zajlik, nem pedig, amit alva álmodunk. Nagyon is ébren vagyunk, amikor a másik élet eseményei zajlanak, mert a másik világ abból áll, amit elképzelünk, amit gondolunk. A ki nem mondott szavakból, a meg nem cselekedett tettekből épülnek a belső világ kastélyai.

Sok olyan ember van, aki inkább a belső életében él, és közben elzúg felette a valódi élet. Van, hogy fel próbálják ébreszteni őket, akik nagyon szeretik, de hiába. Van viszont, akinek sikerül felébrednie, hála egy másiknak. Hisz még Csipkerózsika is fölébredt egyszer, pedig azt hitte a rút boszorkány, hogy a szép leány örökre a 100 évig tartó álom foglya marad. De vajon a királylány fel akart-e ébredni egyáltalán? Lehet, hogy gyönyörűt álmodott... Csakhogy az álomvilág egy hazugság, s mivel a hazugság rossz, ezért egyedül a valóság lehet szép. S mint ilyen, bizonyosan szebb lesz az álmoknál.

Baj, hogy nemcsak emberek halhatnak meg? Nem baj, Istenem, nem baj! Bárcsak mindenki hagyná magát felébreszteni, bárcsak mindenki hagyná a másikat, hogy felébredjen az álom lebegő hazug szépségéből.

Az élet rendje, hogy meghalunk -- de az elhunytak helyére Jézus odalép.

Az élet rendje, hogy álmok halnak meg -- de az elhalt álmok helyébe Jézus újakat támaszt.

Ezt is csak hittel lehet. Ez is csak az Úrjézustól fakadhat. Rengetegszer kértem már Istentől, jöjjek rá, tudjam meg, legyek biztos abban, mi az igazság. A megtérésem is így zajlott. Mertem kérni, hogy tudjam, mi az igaz. Amikor először jöttem rá, hogy szakítanom kell mindazzal az álomképpel, amiben éltem, amit én a jövőmnek akadtam, de nem akarhattam, mert fertő volt, nagyon erős istenélményem volt, és mégis visszacsúsztam. Aztán bátorkodtam kérni még egyszer: és ismét ugyanaz, pontosan ugyanúgy megadatott. Aztán gyóntam és áldoztam, de megint visszacsúsztam. Majd ismét kértem: és újra kaptam. Akkor még a szívemből is eltűnt az, ami nem odavaló. Nem volt hatalma felettem még a szerelemnek sem.

Én hiszek Isten mindenhatóságában. Épp ezért tudom, hogy a lelkemen és a jövőmön semmi nem uralkodik, csak Ő! Taszít a predestináció, taszít a fatalizmus, taszít az, amikor valaki az érzéseket teszi meg a mindent eldöntő istenségének. Ó, ember, te sokkal több vagy ennél. Akik ezt elhiszik magukról, azok nem vétenek a cölibátus ellen, azok nem törnek házasságot, azok nem mocskolják be hófehér önmagukat a menyegző előtt. Azok nem fogják sebeiken pihentetni a fejüket, fel-feltépdesni azt, nem élni meg a hivatásukat egy csalódás miatt, ami talán a lehető legrosszabb bálványimádás.

De a bálványoknak vesznie kell. És haljon meg, aminek halnia kell! A főnix is azért élhet örökké, mert mer elporladni, hogy újra feltámadjon. S amíg nem meri megtenni azt, hogy felégeti önmagát, öregen és legyengülten szenved. Viszont amint szembenéz a sorsával, felismeri az igazságot, bátorságot gyűjt, pár pillanat, és - fájdalmak árán ugyan - de a legyengült és kínlódó állatból gyönyörű és új erőre kapó lény válik.

Olyan rossz látni ilyen embereket. Olyan rossz látni azokat, akik elrontják az életüket, akik nem látnak kiutat. Akik ahelyett, hogy a múlt árnyait elfelednék, vagy bizonyosan be nem teljesedő álmaikat lebontanák önmagukban, inkább sebeiket nyaldossák és bálványukat imádják. Inkább ezt teszik, minthogy hagynák Jézus Krisztusnak, hogy gondviselő szeretetével begyógyítsa a szívüket és új életcélokat, új reményeket ültessen beléjük.

Miattuk írtam ezt a bejegyzést. Miattuk, hogy felrázzam őket, legyenek akár általam ismertek vagy idetévedt ismeretlenek. Szeretném zengeni, az evangéliumok neve nem véletlenül örömhír! Hagyjátok magatokat boldoggá tenni Krisztus által!

Merjétek eldobni mindazt, amit hittetek és hagyni, hogy új hitet adjon nektek akár egyetlen szó!

Ez ám a nem mindegy!

2010-11-13T12:56:00.002+01:00

Az alább videón egy ronda, modernista, Novus Ordós, a zsinat szelleme által megszállt oltárt alakítanak át az FSSP tradicionalista szervezet atyái egy gyönyörű, valóban katolikus oltárrá.

Érdemes megnézni - az eredmény magáért beszél!

Idézet a II. vatikáni zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű konstitúciójából:

124. Az ordináriusok, amikor az igazán szakrális művészeteket szorgalmazzák és támogatják, inkább a nemes szépségre, mint az üres pompára törekedjenek. Ez érvényes a szent ruhákra és a berendezésre is.

A püspököknek szigorúan távol kell tartaniuk a templomoktól és más szent helyektől az olyan műalkotásokat, melyek ellenkeznek a keresztény hittel, erkölcsökkel és jámborsággal; melyek a józan vallásos érzést sértik akár azzal, hogy a formákat elcsúfítják, akár azzal, hogy művészi szempontból nem kielégítőek, középszerűek vagy utánzatok.

A templomok építésénél ügyelni kell arra, hogy alkalmasak legyenek a liturgikus cselekményekre, s tegyék lehetővé a hívek tevékeny részvételét.

Mert gyönyörű...

2010-11-13T12:43:00.002+01:00

Részlet a True Confessions c. filmből.

Miért olyan egyértelmű?

2010-11-11T01:49:00.001+01:00

Nemrégiben elgondolkodtam azon, hogy mennyire furcsa is a mai történelemoktatás és -szemlélet. Ez nem is feltétlen tanárok hibája, hisz ők is sokszor a félretájékoztatás áldozatai. Maga a szemlélet és a könyvek azok, amik rosszak; a könyvek írói. Sőt, van egy bizonyos tudatunk alá beépített kép, amit nem is az iskolában szerzünk, vagy nem elsődlegesen ott, hanem valahogy beszivárog. Ilyen képek például, 10 éves korom előtti érzés- és gondolatfoszlányok, melyekre emlékszem:

"Milyen jó, hogy már demokrácia van, régen olyan szörnyű lehetett a királyok és diktátorok alatt!"

"Magyarország egy kis nép, kis ország. Nagyok voltunk, már kicsit vagyunk. Trianonnal eldőlt minden. Milyen rossz, hogy magyar vagyok, és nem valami gazdag, erős, dicső nép szülötte! Magyarnak lenni a legrettenetesebb és legnehezebb Európában."

"Milyen rettenetes volt régen nőnek lenni!"

"Mennyire rémes a militarizmus!"

Az érthetőség kedvéért persze nem egy 8 éves gyerek szintjén fogalmaztam meg az akkori gondolataimat... Azonban vannak későbbiek is. Emlékszem, amikor az általános iskola utolsó évében megkérdezte tőlem az egyik osztálytársam, kinek drukkoltam volna a II. világháborúban, a németeknek vagy az USÁ-nak, és én rávágtam, hogy a németeknek. Tágra nyílt szemek fogadtak. Hát miért? Miért nekik? Bennem valamiféle igazságérzet mozgott és ezt válaszoltam: Azért, mert mi velük voltunk. Az ő győzelmük a mi győzelmünk is. Az ő győzelmükkel legyőztük volna a szovjeteket!

Ezzel persze egy bökkenő van a mai ember szerint, az úgymond kárhozatos náci eszmék terjedése. Sokan elgondolkodnak rajta, melyik lett volna a jobb: a kommunista vagy a náci uralom? Csakhogy rendes válasz nem születhet meg a fejükben, mert egyrészt teljesen téves kép él bennük a német nemzetiszocializmusról, másrészt nonszensz a "náci uralom" megnevezés, mivel minket, magyarokat többre becsült a kárhoztatott fajelmélet, mint a mai magyar felfogás; többre tartott minket Hitler, mint amennyire a mai magyar ember tartja önmagát. Fröcsögik, hogy a Mein Kampfban Hitler szidja a magyarokat - el kell mondjam, nem, sőt; dicséri. Merthogy én azon veszélyes egyedek közé tartozom, akik elolvasták ezt a könyvet. Sőt, németül is megnéztem a magyarokra vonatkozó részt. A magyarokra vonatkozó rész dicséret, magasabbra tesz minket Hitler, mint az ebben a térben élő szlávokat, nem véletlen és nem jogtalanul. Tehát az sem lehet mondani, hogy - enyhén szólva - a fordító eufemizált.

Persze Hitlerről pozitívat írni nem lehet, mert ha már egy pozitívumot írsz, nácinak bélyegeznek azok, akik azt sem tudják, mit jelent. Akik nem tudják, hogy egy magyar ember nem lehet "náci", tehát német nemzetiszocialista; ha ilyen influenciái vannak, akkor ha magyar csak hungarista lehet, viszont ha a spanyol, falangista, ha olasz, fasiszta (stb.), amik viszont rengeteg lényegi elemben különböznek egymástól. Dr. Joseph Goebbels, a III. Birodalom propagandazsenije (zsenijét azért el lehet ismerni, ugye?) is azt nyilatkozta: a német nemzetiszocializmus nem exportcikk. Emberek, gondolkozzanak! A nemzetek különböznek, ezért mindben máshogy csapódik le a nemzetiszocialista korszellem! De itt ismét kiütközik a magyar ember lenézése önmaga iránt: szerinte a hungarizmus csupán egyfajta - nyilván, mivel magyar, csakis gyengébb - kópiája lehet a német gondolatnak. Ebben is hatalmas tévedéssel állunk szemben. Édesapám is megkérdezte: hát a hungarizmus és a kereszténység hogy fér össze? Hát úgy, hogy három alapvető eleme van a hungarizmusnak: nacionalizmus, szocializmus és kereszténység. És anno a pártba fel se vették volna azt, aki nem keresztény.

Ilyenkor ismét jön egy egyértelmű reakció: de a zsidókkal miket csináltak! Erre három botrányt tudok mondani 1. egyik eszmének sem a leglényegibb eleme a zsidókérdés, még ha manapság ezt is domborítják ki 2. ennyi erővel elítélhetném a kereszténységet, mert a kereszt jele alatt is bántottak másokat, akár zsidókat 3. engem elsődlegesen nagyon nem az érdekel egy eszmében, hogy bánik a zsidókkal, hanem az, hogy bánik a magyarral, mert nem ők a világ közepe! Másrészt pedig nyilván elítélem az olyan szólamokat, mint pl. a zsidók szisztematikus legyilkolása, de ilyen a hungarizmusban nincs! (A német nemzetiszocializmusban pedig egy ideje előírja a törvény, hogy volt.)

Miért olyan egyértelmű - teszem fel tehát a magam kérdéseit -, hogy ami magyar, az csak alacsonyabb rendű lehet akár a németnél; amit Hitler csinált (vagy esetleg más démonizált alakok), az csak rossz lehet, és aki mond róluk egy jó szót, az már rögtön a hívük és szemét; ami ideológia vagy megvalósult rendszer, annak mindig és elsődlegesen a zsidókkal való bánás a mércéje (egy zsidónak lehet az, de ő meg ne felejtse el, hogy nem a saját államában történtek e dolgok)?

Én szeretném észérvek és a valóság alapján elítélni vagy magasztalni a történelem személyiségeit és az eszméket, és az alapján, hogy nekem, magyar és keresztény embernek mi az érdekem. Szeretnék utánajárni, kutatni, olvasni. Szeretném, ha ezt megbélyegzés nélkül tehetném.

Mert számomra nem egyértelmű az, amit a szabadkőműves, egyházgyűlölő és magyarrontó korszellem közöl az eszmékről, személyekről és történelemről.

Elvileg ehhez van jogom. De akkor ez miért nem olyan egyértelmű?

De szeretnék, de szeretnék Szent Istvánnal beszélni!

2010-11-10T17:54:00.000+01:00

avagy munkát, kenyeret és - királyságot is.

Mivel megszűnt a monarchista blog, ezért átmentem ide egy számomra nagyon fontos írásomat, hogy elérhető maradjon, bármi is történjék a másik bloggal. Ez az írásom még abban az időben jelent meg, amikor volt szerkesztői jogom, és egy új gondolkodásmód születéséről árulkodik. Talán van, aki nem olvasta el júliusban, a megjelenésekor - az tegye hát meg most!

Olyan világban élünk, amelyben származástól függetlenül lehet valaki filozófus, politikus, agysebész vagy akár a történelemtudományok doktora. Lehet széplélek is, aki panelházból vágyódik a nemesi életforma, egy kis kellem és úri tartás után, elmerengve a köznép lelki proletárrá süllyedésének drámáján. Ez a liberalizmus, ez az osztálytalanság, ez a liberté, égalité, fraternité, vagyis mindenkinek joga és lehetősége van annyira okosnak lenni, amennyire csak tud, csak épp tudjon megküzdeni a felülről jövő szellemi elnyomással.

Elméletileg tehát bárkiből lehet akárki, csak bírja. Ezért könnyen esik az ember abba a hibába, hogy nagy szavakra ragadtatja magát. Például ilyenre, hogy: felesleges a pórnép közt terjeszteni az eszmét – jelen esetben a monarchizmust-legitimizmust – mert úgy sem érti meg; de nem is kell neki.

Ezt, aki kimondja, nem realizálja igazán, hogy manapság nem munkás van meg nem-munkás, hanem a lélekben kell keresni a különbséget. Nincs nemesség, csak pénzarisztokrácia. Szegények vannak és gazdagok, nem nemesek és nemtelenek, polgárok és munkások. Lelkileg lehet valaki negatívan értve "munkás" – ahogy fentebb írtam, lelki proletár -, holott öt diplomája van és fordítva: gépelhet itt valaki monarchista kritikát úgy, hogy ősei között egy diplomás, egy nemes, de még csak egy polgár sem volt – pont ahogy én is teszem épp.

Le kell szögeznem: azt nem tagadom, hogy mindenkinek meg van a helye. Egy munkásembernek nem kell értenie feltétlen a politikához, ahogy egy nőnek sem. De nem szabad, hogy kasztrendszer alakuljon ki, hogy – a női politizálásból példát merítve - ne lehessenek Jeanne d’Arcok és Slachta Margitok, a maguk helyén és idejében.

Ez persze az aktív politizálás kérdése. És ha az aktív politizálást tekintjük, valóban nem kell, hogy mindenkinek joga legyen például szavazni. Ámde mi van a lelkekben! – és itt jött el tulajdonképpen az a forduló, ahol kifejthetem, feltárhatom azt az égető problémát, amit nekünk, monarchistáknak, illetve azok többségének kezelnünk kell – hiszen közöttünk is vannak bizonyosan olyanok, akik erre a problémára már régen rájöttek és azt orvosolnák, orvosolják is.

Ki a lelki proletár, az alsóbb rétegbe tartozó ember, vagy egyszerűség kedvéért és a klasszikus fogalmak szerinti szóhasználatot követve: a munkás? Mi az ő szerepe? És nekünk, akik a monarchizmust üdvösnek és jónak tartjuk, mit kell kezdenünk vele?

Biztos egyszerűbb azt mondani, amit még írásom elején vázoltam: a munkásnak nem kell értenie a politikához, a munkás - az csak tegye a dolgát. Azonban az ilyen ember elfelejti, hogy a munkás is gondolkodik. És hogy a munkásnak is van lelke, ami megmentésre szorul.

De hogy jönnek ide vallásos dimenziók?

Hiszem és vallom, hogy gondoskodni kell a munkásról – nem csak egzisztenciális, de szellemi tekintetben is. A tévedések poklot hozhatnak rájuk. És nekünk ezáltal felelősségünk van irántuk, ugyanis minden eszme tulajdonképpen az isteni igazságot hivatott a társadalomnak átadni és aszerint kialakítani állami szinten a nemzet életének kereteit. Így – persze csak amennyire az államnak lehetősége van rá, hiszen ez elsődlegesen az Egyház feladata -, biztosítania kell az egyén és az egyénekből felépülő társadalom erkölcsös, istenhívő életének kereteit. Alapot kell adnia a keresztény életnek, az államtól telhető legmagasabb ugródeszkát az üdvösség felé. Ez nem csak az egyén, de az állam érdeke is. És mi lenne erre leginkább hivatott, mi lehetne erre a legjobb példa, mint a monarchia. S ha már monarchia, kötelessége olyan monarchiának is lennie, mely valóban az isteni rendet képezi le a lehető legmagasabb szinten, amennyire csak tudja, biztosítva az isteni igazság érvényesülését az államban és a társadalomban, ezáltal pedig az egyén életében.

A társadalom összességébe tartozik bele a munkás rétege, és ez a társadalom munkás-egyénekből is áll. Ezért hát nem szabad mellőzni, elfeledni a munkást, a munkásságot.

Úgy veszem észre, hogy köreinkben – és elnézést, ha olyasvalakit kényszerítek ezáltal a velem való közösködésre, aki ezt nem szeretné – dívik egyfajta idegenkedés a munkás szótól, vagy maguktól a munkásoktól. Mintha ez a jelző vagy főnév egyet jelentene a baloldalisággal!

Valóban, baloldali mozgalmak kezdték el hatalmukat a munkásságra építeni, kezdték el téríteni úgymond ezt a réteget. És akkor? A munkások máris fertőzöttek lesznek, csak kommunisták lehetnek, jobb karanténba zárni őket, a nem-gondolkodás sivárságába taszítani és remegni a trónuson, fel ne tudja heccelni őket az ellenséges világhatalom?

- hát nem pont ez ellen a kép ellen küzdünk mi magunk, a monarchisták?

Azt mondom, fel kell vennünk a kesztyűt és igenis használnunk a munkás szót, igenis szólni ehhez a réteghez És nem azért, mert populista pártokraták vagyunk; nem azért, mert el akarjuk adni a monarchizmust valamiféle vörös ál-mázba csomagolva, hogy a leginkább a Kádár-korban sikeres Mari néninek is tetsszen. Egyszerűen csak ki kell törnünk ebből a szűk intellektuális körből és le kell végre lepleznünk a munkás-mumust: használni a kifejezést, nem rögtön baloldalinak bélyegezni azt, aki használja (ezt máshogy kéne bizonyítani), és valóban a magunkévá tenni azt a gondolatot, miszerint a munkásról is gondoskodni kell, és még ha politikai aktivitásában nem is fejezheti ki királyhűségét és szilárd keresztény erkölcsiségét, valamint az ebből fakadó véleményét, mindenképp ez kell, hogy éljen a szívében.

Ne engedjük hát, hogy a baloldal kisajátítsa a munkásokat, vagy bármely más társadalmi réteget! Ha mi nem érünk el hozzájuk, majd más elér, és majd más magához csábítja őket, ahogy tette rég és nem is olyan rég. Nekik is fel kell kínálni a színtiszta isteni igazságot, vagy a sátán kínálja majd fel magát. Mert szólhat még így a dal: „De szeretnék, de szeretnék Szent Istvánnal beszélni!” és eljöhet a kor, amikor a plakátokon ez a felirat díszeleg majd: Munkát, kenyeret és igaz keresztény apostoli királyságot!

Ne így olvasd a verseket

2010-11-09T20:54:00.008+01:00

Hatalmas tévedésben vagyunk.

Reggel fölkeltem és behúztam az Ákos-összest a lejátszóba. Megszólalt a kedvenc dalom, és figyelmesen meghallgattam. Körülbelül két éve ez a kedvencem Ákostól. Csakhogy most értettem meg igazán, miért ezt szeretem a legjobban, igen, csak most! Eddig ugyanis hatalmas tévedésben voltam. Ennek a felismerésnek örültem, meg a boldogságnak, ami a felismerésből fakadó új szemléletmódból ered, és mivel egyedül voltam a lakásban, még meg is hatódhattam az ajtónak dőlve, lehunyt szemmel, hogy aztán pörögjek egy-kettőt és dobáljam a hajam, majd sóhajtsak mosolyogva és megnézzem, mi van a hűtőben, amit meg lehet enni, és még jól is esik.

Eddig ezt a dalt úgy szemléltem, mintha én lennék az énekes és szövegíró pozíciójában. Pozsonyi Ádám erre azt mondaná: ferde, ferde forma. Egy NŐ azt gondolja, lefestheti, megértheti, leírhatja, elénekelheti egy FÉRFI az ő érzelmeit. Hát nem! Nem, nem, nem.

Ez a hatalmas tévedés.

Az, hogy úgy olvassuk a férfiak verseit, úgy hallgatjuk a férfiak énekét, mintha a mi érzéseinket és gondolatainkat szólaltatnák meg. Holott a férfi máshogy szenved, máshogy óhajt, máshogy teljesül be, mint a nő. Ez így van.

Persze erre mondhatnánk, hogy olyan kevés női költő van - azt már nem, hogy kevés női előadó -, de csss. Én nekidőltem az ajtónak, behunytam a szemem, dobáltam a hajam és pörögtem kettőt a szobámban, pedig nem éltem át azt az egyébként hatalmas élményt, hogy valaki az én érzéseimet énekli el, hogy én is vele énekelhetek, mert megfogalmazódott az, ami bennem van. Nem. Ennél valami sokkal többet éreztem és éltem át.

Úgy éreztem, mintha ezt a dalt nekem énekelnék.

Így kell olvasnunk a férfiak verseit, így kell hallgatnunk a férfiak dalait. Hagyjuk meg nekik az aha-élményt. Mi egyszerűen csak dőljünk neki az ajtónak, eresszük le a szempilláinkat, és gondoljuk azt, hogy amelyik hang szól, belénk szerelmes. Higgyük el, hogy az összes szép szó nekünk zeng. Az összes vers miértünk sóhajt, az összes dallam a mi szívünkbe akar beszökni nagyon, nagyon, túl könnyedén.

Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet OCD imája

2010-11-08T15:00:00.001+01:00

Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet OCD
(1880. július 18. - 1906. november 9.)

Istenem, imádott Szentháromság, segíts, hadd felejtsem el teljesen magam, hogy mozdulatlanul és békésen beléd helyezkedjem, mintha lelkem már az örökkévalóságban időznék. Semmi se zavarhassa meg békémet, se ne vonhasson ki Belőled, én változatlan Istenem, hanem minden pillanat vigyen beljebb misztériumod mélységeibe. Tedd békéssé lelkemet, tedd mennyországoddá, kedvelt hajlékoddá, pihenőddé. Soha se hagyjalak magadra, hanem teljes létemmel ott legyek Veled, folyvást ébren a hitben, tejes imádásban, teremő működésednek teljesen kiszolgáltatva.

Szeretett Krisztusom, te szeretetből vállaltad a keresztet, szíved jegyese szeretnék lenni, meg szeretnélek dicsőséggel beborítani, szeretnélek szeretni ..., annyira, hogy belehaljak. De érzem: erőtlen vagyok. Kérlek, „öltöztess magadba", azonosítsd lelkemet lelked minden rezdülésével, meríts magadba, árassz el, lépj helyembe, hogy életem csak a Te életed sugárzása legyen. Szállj belém Imádóként, Megváltóként, Üdvözítőként. Örök Ige, Istenem Szava. Egész életemben Téged akarlak hallgatni, nagyon tanulékony szeretnék lenni, hogy mindent megtanuljak Tőled. Azután, minden éjszakán, minden ürességen, minden tehetetlenségen át mindig Rád akarom szegezni tekintetemet, és megmaradni nagy fényességedben ; szeretett Csillagom, igézz meg engem, hogy soha többé ne vonhassam ki magamat fénykörödből.

Emésztő tűz, zeretet Lelke, „szállj le rám", hogy lelkemben mintegy megtestesüljön az Ige : hadd legyek számára egy új emberi természet, amelyben megújítja egész misztériumát. És Te, Atyám, hajolj le szegény, kis teremtményedhez, „borítsd be árnyékoddal", csak „szeretett Fiadat - lásd benne -, akiben miden kedved telik".

Én Hármam, mindenem, boldogságom, Te végtelen magányosság, Te végtelenség, akibe beleveszek, zsákmányként szolgáltatom ki magamat Neked. Temetkezzél belém, hogy én eltemetkezhessem Benned, amíg várom, hogy majd fényedben szemlélhessem nagyságod mélységeit.

(1904. november 21.)

A negyedik hely a Tiéd!

Könyörögj érettünk!

2010-11-05T08:28:00.006+01:00

A jó lelkeknek nincs halál
Csak Jézus Krisztus ölelése
A hátramaradottaknak nincs gyász
Csak megrendült szeretet az Úrban

A zsidó tudós mondá: "Lehet, hogy..." - és lőn világosság a magyar keresztény elmében!

2010-11-03T12:49:00.006+01:00

Tegnapelőtt egy tudományos dokumentumfilmet volt szerencsém megtekinteni a National Geograpic nevezetű csatornán. Tudjuk, ez az a csatorna, ahol lerántják a leplet a Bibliáról és Jézusról, de főképp az Egyházról. Ezek a dokumentumfilmek pedig mindig a nagy katolikus ünnepekkor sűrűsödnek be, minő véletlen. A port.hu tanúsága szerint mindenszentek ünnepén csak déli 12 óráig két ilyen elmetágító filmet nézhetett meg a kedves televíziónéző honpolgár, de délutánra is jutott egy Jézus: Ami kimaradt a Bibliából című remek.

Én nem azért írom ezt a bejegyzést, hogy megcáfoljam mindazt, amit állítottak az általam látott filmben -- mivel nem is kell, hiszen egy biztos állítás sem hangzott el! Volt szó a torinói lepelről, előkerült a Jézusnak nője volt-történet (Ti nem unjátok?) és persze a stigmatizáltakon is röhögtünk egy jót, sőt, megtudtunk, Pio atya is egy szélhámos volt De - hogy a néző ne legyen félretájékoztatva - mindezt csupán feltételezésként.

Mert én figyeltem. Figyeltem, hogy két olyan állítása volt a filmnek, ami elé ne tették volna oda az ateista zsidó tudósok: "Lehet, hogy..." Csupán kettő. Ebből az egyik: a katolikus Egyház xy stigmatizáltságát nem fogadja el, valamint a másik: egy, a Jézus vérvonalát őrző társaságról szóló irat hamisítvány. A hatvanas években csempészte be egy férfi a párizsi könyvtárba, hogy aztán 10 évvel később rátaláljon.

Nem cáfolni akarok tehát, hanem az undoromat kifejezésre juttatni. Azt a taszító érzést, amit az vált ki belőlem, ahogy ateista, "szkeptikus" zsidó emberek közelítenek Jézus Krisztushoz, az Egyházhoz és a hívő emberekhez: végtelen lenézéssel, végnélküli cinizmussal és önteltséggel. Ők, akiknek semmi köze a Megváltóhoz, irányítottan butítják el a keresztény embert, hogy még annak se legyen! Ráadásul azt a Megváltót szidják és mocskolják, aki - noha elárulták és minden egyes mozdulatukkal és szavukkal ellene tesznek -, mégis szereti és várja őket. Aki mégis azt akarja, hogy tiszta és boldog életet éljenek, hogy a mennybe jussanak.

Kedves ateista zsidó tudósok! El a kezekkel! El a kezekkel a naturaliter keresztény emberektől, el a kezekkel a tiszta lelkektől, el a kezekkel a Fehér Vászontól! Ne fessétek be őt a saját mocskotokkal! Nem ő akart hálni Mária Magdolnával, hanem ti! Nem ő akarta egy szervezet által irányítani saját önző javára az embereket, hogy világuralomra törjön, hanem ti!

Vajon miért kell tájékoztatni és felvilágosítani az embereket? Miért rossz az nektek, ha valaki hívő? Mert szent akar lenni? Mert hasznára akar lenni a társadalomnak? Mert szeretni akar? Mert nem akar vétkezni? Mert tiszteli a szüleit? Mert nem lop? Mert segít, ahol tud? Mert nem öli meg a saját magzatát? Mert nem hagyja el a feleségét? Mert szorgalmasan végzi a munkáját? Mert lelki békére talál, és ha éri egy csapás, nem őrül meg? Mert nem eszi a drogjaitokat? Mert nem adja oda magát nektek?

Miért akkora baj ez nektek, hogy undorító pökhendiségetekkel fel kell világosítanotok a keresztény hívő lelkeket, hogy amit hisznek, butaság? Ráadásul úgy, hogy nem tudjátok bebizonyítani, hogy az?

A sátán perverzitásának a szolgái vagytok. Isten irgalmazzon lelketeknek.

...qui vivit et regnat...

Magyarok! Mi maradjunk meg kereszténynek és ne hallgassunk korunk írástudóira. A tudomány nem mondja meg, hogy légy boldog, nem tudja garantálni, hogy hasznos életet élj, nem ad választ soha arra, hogy juss el a mennyek országába. Hallgassunk ezért Krisztusra, éljünk hasznos, istenközeli életet, hogy mások javára lehessünk, s hogy aztán a mennyben örvendhessünk az Örök Igazságnak. Fedezzük fel saját értékeinket, igyekezzünk betölteni azt a helyet, amire méltók vagyunk. És ne féljetek! A langyos az, aki kiköpettetik, az Istent szeretőknek pedig minden a javukra válik.

Mindenszentek

2010-11-01T10:12:00.001+01:00

Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül sem a Földön, sem a mennyben. Jó tudni, hogy olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek minket, legyenek azok a mennyben vagy a Földön. Hányan imádkoznak értünk fenn és lenn! Sosem vagyunk egyedül, sosem vagyunk szeretet nélkül!

Ki az európai?

2010-10-28T20:46:00.011+02:00

Felröppentek a hírek: a magyar kormány teljes mellszélességgel támogatja Törökország EU-csatlakozását. Sőt, még a Jobbik is, valami nagyon kocsmázós vérmagyar-szagú indoktól hajtva, miszerint a török rokonnép. Tessék, ezt jelenti az, hogy ideológiai katyvasz, meg populizmus.

Ki az európai? Egyesek szerint az európai valami elegáns humanistát jelent. Valakit, akinek félre van nyalva a haja, pipával pöfékel, ámde azért mégiscsak az emberi jogokon mereng az ötórai tea mellett.

Sajnos azonban el kell keserítsek mindenkit: az európai nem ilyen.
Az európai ember ugyanis
1. fehér
2. keresztény
Ez a két dolog az, ami valakit európaivá tesz. Amint valamelyik hibádzik, az az ember nem tekinthető minden ízével és vérével európainak. Ezek a rideg tények. Mert Európa nemcsak egy terület, hanem hit, történelem és vér.

Tehát köszönjük szépen, normális keresztény és magát magyar nemzetéhez és Európához hűnek valló ember nem kívánhatja a törökök csatlakozását.

Because this is Europe not L.A.

Katolikus-legitimista csoport Pécsett

2010-10-25T16:36:00.002+02:00

Manapság Magyarországon több olyan csoport is van, amely keresztény királyságként szeretné látni hazánkat. Amelyben Isten, haza és család valóban központi szerepet játszik minden ember életében.

Nagy örömmel teszek eleget annak a felkérésnek, hogy bemutassam a 2007-ben alakult pécsi csoportot, az Szent Magyarországért Testvériséget (PPAS) és Szent Magyarországért c. honlapjukat.

Álljon itt ismertetőül saját leírásuk:

Napjaink divatos jobboldalisága bizonyos vitathatatlan értékei mellett sok téves irányzatot, meggyökeresedett baloldali nacionalizmusba hajló nézetet, popularizmust, és az egyetemes hitet tekintve szinkretizmust is magában hordoz.

Szövetségünk ezzel szemben a Magyar Királyság és annak rendi intézményének, az (1918 előtti) magyar országgyűlések hagyományának illetve jogfolytonosságának, a ma is egyedül legitim, Árpád vérével bíró, örökös Habsburg Ház királyságának a híve. 1687-ben a pozsonyi országgyűlésen a magyar rendek képviselői lemondtak a szabad királyválasztásról, és az Aranybulla ellenállási záradékáról, majd Esterházy Pál nádor vezetésével kimondták a Habsburg Ház örökös királyságát. Az 1723-as Pragmatica Sanctioban pedig elfogadták a Birodalom együttbirtoklásának sérthetetlenségét és a nőági örökösödést. Hagyományőrző egyesületként tehát a tradicionális keresztény értékrendet, s a legitimizmust képviseljük és hirdetjük. Hisszük, hogy egyedül ez az irányvonal van összhangban Megváltónk, Jézus Krisztus követésével, a Katolikus Egyház (dogmatikus) tanításával, és Hazánk felemelkedésével.

A honlap címét – nem véletlenül, szó szerint – boldogemlékű Mindszenty József bíboros-hercegprímás jelmondatából kölcsönöztük. Az ő szellemében és a fentiek alapján előadásokon, vitaalkalmakkor, s itt e színtéren is szeretnénk ismertebbé tenni az örökletes Magyar Királyság és a konzervatív kereszténység üdvözítő ügyét minden jó szándékú, kereső, törekvő magyar nemzettestvérünk számára.

Végezetül Isten kegyelmét és a Boldogságos Szűz Mária imáit kérve indítjuk útjára honlapunkat Isten dicsőségére, a Habsburg Dinasztia és a Haza üdvére ajánlva!

Az üdvös, katolikus együttműködés értelmében ajánlanám a szervezetet és a holnapot is, bár tagjának nem tekinthetem magam. Első körben, affajta gyors ízelítőül fel szeretném hívni a figyelmet az 1944. október 15-én folytatott harcról való értekezésre.

Nagyon sok sikert és Isten áldását kívánom a munkájukra!

És ezzel szeretnék buzdítani más, hasonló célért és hitben küzdő egyéneket és csoportokat konstruktív párbeszédre és üdvös együttműködésre! Hisz tudjuk, a sátán nem más, mint a diabolosz, aki szétszór és megoszt minket.

A tegnap hősei...

2010-10-23T08:24:00.001+02:00

Fölébredtem e napra. A tegnap felhúzott matrózblúz már a szennyesben hever. A Szózat és a Himnusz éneklése alatt szinte csak a saját hangomat hallottam. Hát túl vagyunk ezen is. Megvolt az iskolai ünnepély. A tévécsatornák emblémája mellett lyukas zászló. Talán akik egész nap bámulják, elgondolkodnak rajta, mi ez...

Fölébredtem e napra. De milyen volt annak, aki 54 évvel ezelőtt ébredett Budapesten? Tartozom egy vallomással: nagyon szeretem a fővárosunkat. Ez manapság nem divat. De én a 100 éves, omladozó falú házak között embereket látok. A mindennap hőseit. Csodálom az utcákat, mert tudom, hogy egykor ezen lépdeltek a XX. század hősei: itt az I. világháború katonái és a II. világháborúéi. A Szegedről indult ellenforradalmárok is itt arattak diadalt. És itt folyt vérük azoknak az ötvenhatos ifjaknak, akiknek ugyanúgy a hazaszeretet lángolt a szívükben a szovjet tankok láttán, mint apáiknak 12 évvel előtte!

Fiatalok voltak. Olyan fiatalok, akiknek apjukat megölte az orosz, anyjukat özveggyé tette, nővérüket meggyalázta. Olyan fiatalok, akikre az elkényelmesedett mai világ talán azt mondaná: jobb lett volna meg sem születniük. De miért is érdemes megszületni? Hát nem a hőstettekért? Nem a Szent Célért, ami hajt? És nem a Szent Célért vívott harcért ezer gyarlóság, kicsinyesség és elbukás között?

Ma már nem lehet forradalmat csinálni. Ma már nem tudnánk megvívni a sátán elleni szabadságharcunkat. A mai fiataloknak nincsenek hőseik. A mai fiatalok sem lesznek hősök. Nem tudták megtörni a magyar ember gerincét: inkább meghajlították. Így görnyedten jár és nyomorultan.

Én mégis bizakodom. Mert tudom, hogy Isten a történelem ura. Tudom, hogy akinek akarja, megadja a lehetőséget az Igazság felismerésére és az azért vívott hadszínteret is megadja. Ha követeljük a kardot, mi a sárkányt szívén megdöfi, lassan elég erőssé tesz rá, hogy a kezünkbe adja a fegyvert, el is bírjuk, és még forgatni is tudjuk azt.

Dicsőség az 56-os hősöknek, és dicsőség apáiknak is! 

És dicsőség legyen a mi nevünk is, unokák!

IV. Boldog Károly apostoli királyunk ünnepe + programajánló

2010-10-21T19:59:00.007+02:00

Ma ünnepeljük IV. Boldog Károly királyunkat, aki az utolsó uralkodónk volt, ezidáig. Ő egy ajándék a számunkra, szent királyaink egyike, akire ugyanúgy reménnyel és büszkeséggel tekinthetünk, mint Szent Istvánra vagy Szent Lászlóra a középkorból. Nemcsak koronás főként, de férfiként, férjként, édesapaként is felnézhetünk rá, és a keresztény hit bajnokaként.

Habsburg-Lotharingiai Károly 1887-ben született. Édesapja, "szép" Ottó léha életet élt, és ebbe a léha életbe halt bele. Felesége, Mária Jozefa szász királyi hercegnő - akinek édesanyja portugál infánsnő volt - így egy boldogtalan házasságban nevelte két fiát, Károlyt és a nála 8 évvel fiatalabb öccsét, Miksát. Mélyen vallásos nő volt. Fia, Károly is rá ütött e tekintetben.

I. Ferenc József egyetlen fiúgyermeke, Rudolf 1888-ban öngyilkosságot követett el. A trónöröklési sorrendben így Károly nagybátyja, Ferenc Ferdinánd volt az első. Az ő halála esetén viszont mindenképp Károly következett volna, hiszen Ottó 1906-ban, alig 41 évesen meghalt szifiliszben, Ferenc Ferdinánd pedig rangon alul nősült, így gyermekei kizárattak az öröklésből. Károly tehát mindenképp a második helyen állt a nagybácsi mögött, a trón árnyékában. Azonban nem gondolta volna a világ - sem pedig ő -, hogy 1914-ben bekövetkezik a tragédia, és a trónörököst megölik, így I. Ferenc József halála után az ő fejére kerül a korona, s az ő kezébe a jogar.

De ne szaladjunk ennyire előre. Boldog Károly királyunkat október 21-én ünnepli az Egyház, holott nem ez a mennyei születésnapja. Az ok egyszerű: ekkor vette el hűséges hitvesét, Bourbon-Pármai Zita királynét. A menyasszony 100 évvel az én világrajövetelem előtt, 1892-ben született. 19 éves volt 1911. október 21-én, az esküvő napján, boldog királyleány. Házasságuk 12 évig tartott és felnőtt, komoly asszonyt faragott Zitából: hisz kezdődött gondtalan szerelemmel, de folytatódott a nagy háborúval, egy ország irányításával, vereséggel, tróndöntéssel, egy hűnek hitt ember, Horthy Miklós gyáva árulásával, s végződött a száműzetésben lelt korai halállal.

Sokan írtak Károlyról már. Én csupán a haláláról szóló részt szeretném idézni Jean Sévilla Zita királynéról szóló könyvéből, melynek címe Zita, a bátor császárné:

Március 26. vasárnap. A császár már tizenkét napja beteg. A császárné részt vesz a Nossa Senhora do Monte-templomban a férje gyógyulásáért tartott körmeneten. Zsámboki páter misét celebrál Károly szobájában, másnap feladja neki az utolsó kenetet. Károly kimerülten is hibátlanul mondja a rituális fohászokat. Amikor a pap befejezte az istentiszteletet, a császár még hozzáteszi: - Megbocsátok minden ellenségemnek. Továbbra is imádkozom és szenvedek értük. - Ott van Ottó is, aki még nem töltötte be a tízet. Az apja ragaszkodott a jelenlétéhez, "hogy mint katolikus tudja, mi lesz a teendője hasonló esetben".

(...)
- Most a szenvedések völgyében járunk - mormolja Zita - De ezután jön a feltámadás. - Nagypéntek van. Habsburg Károlynak most kezdődik a Passió. - Nincsen semmi baj, ha az ember ismeri Isten akaratát - mondja Károly a feleségének. Hangosan imádkozik, remegő keze egy pillanatra sem engedi el a feszületet.

Április elsejének hajnalán leesik a láz, de csak azért, hogy magasabbra szökjön. (...) Ez már az agónia. A császár Ottót hívatja. Pulzusa leesik, de a tudata tiszta. Utolsó erőit szedi össze, hogy beszélhessen. - Úgy szeretlek! Annyira szeretem a gyerekeinket! De mitévők leszünk a kicsivel? Menjünk haza! Úgy szeretnék hazamenni veled, annyira fáradt vagyok! - Majd az anyjáról motyog néhány szót, aki olyan messze van.

Arca szederjesedik, elszivárog belőle az élet. Még egy utolsó gondolat a családnak. - Jóságos Megváltó, őrizd meg a mi drága gyermekeinket: Ottót, Adelheidet, Róbertet, Félixet, Károly Lajost, Rudolfot, Saroltát és az icipicit. Vedd oltalmadba testüket-lelküket. - Feje lecsúszik Zita válláról. Néhány perc múlva: - Jövel, Jézus!

A császárné nem tudja megállni, hogy fel ne szakadjon belőle a kétségbeesés kiáltása: - Károly, most mi lesz velem nélküled? - Összeszedi magát és hangosan imádkozik: - Uram legyen meg a Te akaratod. - A császár hörög. Egy perc csönd, majd egy sóhajban: - Jézus. - Aztán elhallgat, örökre.

Nagyszombat, 1922. április elseje, tizenkét óra huszonhárom perc. Ausztriai I. Károly császár, Magyarország e néven negyedik királya harmincnégy éves korában visszaadta lelkét teremtőjének.

Zita lezárja a férje szemét. Összekulcsolja feszületet tartó kezét, olvasóval átköti. Letérdel Ottó mellé, imádkozik és zokog.

Minden hitére szüksége van, hogy elfogadja: Isten a legnagyobb áldozatot követeli tőle. A család a rózsafüzért imádkozza a kápolnában; Zita szól nekik, hogy mindennek vége. Ám a többiek előtt nem szabad elgyengülnie. Tartania kell magát, büszkeségből, a gyerekekért. Az erő az, ha nem mutatjuk a gyengeségünket.

A császárné azon a napon rózsaszínben volt. Akkor látták utoljára színes ruhában.

Károly és Zita példája úgy ragyog fel előttünk, mint Szent Erzsébet és Thüringiai Lajos képe. És így kell, hogy világítson mindenki előtt. Életükből láthatjuk, milyen a szerelem, a házasság, az anyaság és apaság Krisztussal -- a mai világ mindennapos családjaiban pedig, hogy milyen nélküle.

Károly nem csak maga volt szent, de felesége is méltó társa volt. Nyolc gyerekkel maradt egyedül 30 évesen, várandósan. Komolyan vette mind gyermekei, mind pedig a haza sorsát. Ottóból trónörököst akart nevelni, de nem esett a basáskodó édesanyák hibájába. Amint a fiú 16 éves, vagyis nagykorú lett, térdet hajtott előtte, jelezve: mostantól ő a leendő király, a családfő. Férje mellett is így állt helyt: nem buta bábként, kirakatasszonyként, de nem is parancsolgató, kotnyeleskedő nőszemélyként. Hanem mindent értő, mindent meghallgató feleségként.

Példaként állhatnak ők előttünk, még ha nem is születtünk uralkodónak vagy nemes hölgynek. Ha csak egyszerű, hazáért tenni akaró, szent életre törekvő fiatalok vagy házas emberek vagyunk. Példaként, hogy szemünk előtt mindig három dolog ragyogjon saját kényelmünk és szeszélyeink helyett: Isten országa, szent hazánk és nemzetünk, valamint a család.

Imádkozzunk IV. Boldog Károly királyunkhoz és Zita királynéhoz, akinek boldoggáavatása jelenleg zajlik, hogy hazánk felvirágozzék, és egy szent házasság hivatásában mi is Istenért és hazáért élhessünk, vagy ha már abban élünk, szentül kitartsunk benne minden percében!

Amen.

PROGRAMAJÁNLÓ