Most, hogy egy darabig nem volt internetem, igen gyakran kapcsoltam be a televíziót. Így valamelyik közszolgálati csatornán láttam egy filmelőzetest. A benne szereplő színésznő valami hasonló dolgot mondott: "Az egy dolog, hogy hiszel Isten létezésében. Az igazán fontos, hogy bízol-e Benne!"
...
Nagyon meghatnak azok a történetek, amikor valaki Isten segítségéről, a bajban is ott levő jelenlétéről beszél. Arról, hogy mutatkozott meg Isten az életében. Épp ezért örültem annak, amikor megtaláltam Földi atya blogját. Az egész csupa-csupa ilyen történetből áll, és mind igaz. Egy papi élet tapasztalatai.
De nem kell papnak lenni ahhoz, hogy Isten hű társunk legyen. Ő akkor is az, ha mi nem vagyunk azok. A katolikus ember a nap minden percében megtapasztalhatja Őt. Ehhez nem kellenek nagy csodák, egész napos imádkozások, jelenések, vagy valamiféle magasba szállott lelkiállapot. Nem, egy egyszerű világi ember is ott érezheti homlokán Isten simogató kezét, ha meri észrevenni.
Úgy gondolom, hogy az az élet keveseknek adatott meg, hogy szerzetesek és papok legyenek. Többen leszünk mindig azok, akik a világban élnek. Ez nem is baj. A szerzetesi, aszketikus életforma, főleg a szemlélődőké egy jel: annak a jele, hogy - amint Avilai Szent Teréz mondta - "Isten egyedül elég!". Viszont Ő a legtöbb embernek akar mást is adni, pusztán pazarlásból: szerelmet, gyermekeket és eredményeket világi dolgokban. Mindez viszont nem istentelen dolog, hiszen Ő szeretné, hogy így legyen, és a hatalom, gazdagság, siker is fordítható az isteni Ige javára! Sőt igazából azért kapjuk őket, hogy a keresztény hit terjedésére és erősődésére szolgáljanak. Meg persze, hogy Isten még boldogabbnak láthasson minket!
Az emberarcú Isten
Véleményem szerint a keresztényeknek meg az evilági életben megkezdődik a mennyország. Isten nagyon közel lesz hozzánk. Ahogy az armageddon után, az új Földön majd Isten közöttünk jár, úgy most is velünk van, a legközelebb az Oltáriszentségben. Az Úr mindent, ami fontos számunkra, megszentel: legyen az a születés (keresztség), az értelem kinyílása (elsőáldozás), a felnőtté válás (bérmálás szentsége), a hivatás elfogadása és kezdete (házasság szentsége, papi szentség) vagy a betegség próbatétele és a halál (betegek kenete). Ezen kívül Isten minden "kis halálunkkor" ott van, amikor újra akarjuk kezdeni azt, amit elrontottunk (bűnbánat szentsége)! Mennyivel szebb és emberibb tan a bűnbocsánat és megtisztulás már a földi élet során, mint a reinkarnáció! Ráadásul annyiszor élhetek vele, ahányszor csak szükségem van rá!
A keresztény életben az is csodálatos, hogy Istent bármikor megszólíthatjuk az imádságban, és hogy akár minden nap egyesülhetünk Vele az Oltáriszentségben. Nagyon jó, hogy sok más vallási elképzeléssel ellentétben az Igazság azt tanítja, hogy Ő személy, nem egy elvont valami. Az is nagyszerű, hogy a kereszténység szerint az embert azért teremtette Isten, hogy szerethesse.
Mi, akik részesültünk abban a kegyelemben, hogy gyakorló keresztényként élhetjük az életünket, arra kell törekedjünk, hogy ezt a szeretetet meglássák embertársaink. Elsősorban azt a ragaszkodó szeretetet kell megmutatnunk, ami Isten felé irányul. Hogy bármi történjék, tudjuk, hogy van remény, és hogy Ő gondoskodik rólunk. Bizalmunknak olyannak kell lennie, mint Noé bizalmának: nevessenek bár körbe a többiek, mi tudjuk, hogyha Isten igéjét követjük, nem veszünk el. Ilyen szív dobogjon bennünk akkor, ha betegség ér, ilyen szív verjen mellkasunkban, hogyha a sokadik gyermeket várjuk szívünk alatt a szegénységben. Tudjuk, mindig tudjuk: Isten ha feladatot ád, megadja hozzá az eszközöket és a kegyelmet is! Amint Izsákot sem kellett feláldoznia Ábrahámnak, mert - bár az utolsó pillanatban -, de Isten megadta az áldozati állatot az ősapának.
Aki nem ezzel a szilárd hittel indul neki az életnek, az a biztonságáért és a földi javakért gyávává és megalkuvóvá válik. Az kétféle keresztény törvényt lát majd: azt, amit be lehet tartani különösebb erőfeszítés nélkül, és azt, aminek a teljesítése teljes bizonytalanságba taszít és emberi ésszel mérve irracionális.
Emberi ésszel mérve... Emberi ésszel mérve Isten akarata.
Ne tegyük ezt. Isten minden egyes parancsáért és tanításáért legyünk hálásak, és még ha nem is értjük, tegyük és akarjuk érteni! Sok dolog van, amit jobb, ha előbb megtanulunk és elfogadunk, és csak utána cselekszünk szerinte, de amikor a keresztény tanításról van szó, el kell fogadnunk, hogy Isten csodálatos terve nem mindig tárul fel rögtön; ahogy a kereszthalál csodálatos következménye sem lett világos a tanítványok előtt mindaddig, amíg az Úr fel nem támadt.
Alleluja!
