Keresztény szerelem 4. - Udvarlás, járás, jegyesség...

A világ rendje szerint a férfi választ egy nőt, és annak, csakis annak a szívét kívánja meghódítani, őérte tesz meg mindent. Így tehát a szerelem során a férfi az, aki először dönt a lány mellett. A nők sokaságából kiválasztja őt, vállalva egy óriási kockázatot e bő választékért: hogy "jutalma" elutasítás lesz. Ám ha igenlő választ kap, akkor már biztos lehet a dolgában.

Nekünk, lányoknak és nőknek kisebb a választási lehetőségünk. Mi csak azok közül a férfiak közül választhatunk, akik elkezdtek nekünk udvarolni. Mi nem udvarolhatunk, legfeljebb csak erkölcsös és finom módszerekkel felkelthetjük a férfi érdeklődését, de csakis úgy, hogy meg legyen róla győződve: övé volt az első szó. Viszont vágtatni senki után nem vágtathatunk, csakis azokra mondhatjuk ki az igent, akik ránk tekintettek. Viszont ezért megkaptuk azt a nagyon kellemes és kényelmes dolgot, hogy elutasítás már nem érhet! Ha egy nekünk udvarló férfinak nyitjuk ki szívünk kapuját, akkor biztosak lehetünk benne, hogy benyargal rajta, hiszen ez volt a szándéka, ezért dörömbölt, nem csak úgy kedvtelésből.

Aki már futott valaki után mindhiába, az tudhatja, milyen borzalmas érzés a visszautasítás. Egy nő lelke egyszerűen ezt irtózatosan nehezen viseli el, éli át. Egy férfi viszont, a természet rendje szerint fel van készülve arra, hogy a kérdésére nemleges a válasz, így ha egészséges a lelkülete, hamar kiheveri és megy tovább máshol szerencsét próbálni.  (Itt nem a szakításról van szó, hanem arról, hogy valaki a másik közeledésést utasítja vissza.)

Ehhez persze tisztességes férfiakra és nőkre van szükség. Arra, hogy a férfi ne udvaroljon egyszerre több nőnek, ne szórakozzon a másikkal, ne gondolja meg magát hirtelen, miután kimondtad az igent.

És az is nagyon fontos, hogy a nők igenje biztos legyen, ne mondják egyszerre ki többeknek, ne vonják vissza, majd mondják mégegyszer. Annál a nőnél, aki bizonytalanságban hagy egy férfit, aki játszik vele, gonoszabb teremtmény nincs! A férfi racionális lény, nála nincs talán. Dönts, mit akarsz, és határozz! Ne azzal növeld az önbecsülésedet, hogy minél többeket bolondítasz magadba, hogy aztán eltaszítsd őket. Amint kiderül, hogy olyasvalakinek dobog érted a szíve, akit te nem tudnál elképzelni magad mellett, rögtön igyekezz tisztázni a helyzeted. Legyen szíved és bátorságod kosarat adni! A férfi túléli. Nehezebben éli azt túl, ha hosszú időn át hamis reménnyel kecsegteted.

Persze ahhoz, hogy eldöntsd, fogadod-e szíves udvarlását a másiknak, és lekötöd-e magad mellette, hogy a házasságra készüljetek, más-más idő szükségeltetik. Két csoportja van: az első, akikről randevú nélkül is tudod, hogy nem lenne belőle semmi, és a második, akiről a randevúk során derül ki. Bárhogy is legyen, a testi közeledést mindenkép halaszd addigra, mire elhatároztátok, hogy együtt jártok. A csók nem kis dolog! Ne add olyannak, akitől visszavennéd.

Járást emlegetek, ám régen nem is volt olyan, hogy járás. Egy lánynak többen udvaroltak, többen meg is kérték a kezét, aztán ha valamelyiknek igent mondott, az lett a jegyese, ami annak felelt meg, mint ma a járás. Ekkor csattant el az első csók - mert az nem osztogatta ám csak úgy egy lány se! -, és ekkortól fogva volt világos, hogy ők most Isten színe elé készülnek lépni. Ezért nem is volt horribilis, hogy egy vagy két évig is jegyesek voltak valakik.

Most más a helyzet. Ma öt ismeretségi fok állhat fenn egy férfi és egy nő között: ismerősök, barátok, munkatársak (stb.) -----> romantikus céllal ismerkednek, randevúznak ------> járnak ------> jegyesek ------> házasok.

Véleményem szerint az első felosztás, amiből kimaradt a járás, sokkal egészségesebb volt. Manapság furcsa, hogy bár csak a másiknak vagy lekötve és ő is neked, csókolóztok, egymásnál és együtt töltetek sok időt, mégsincs az hitelesítve és világossá téve gyűrűvel. A jegyesség óriási dologgá értékelődött, pedig az is felbontható. Semmivel sem lenne másabb, mint a járás, csak annyival, hogy ott van rajtad a brill. Azzal, hogy a mai világ elutasítja a jegyességet és helyette a járást ajánlja, azt mutatja meg, hogy kapcsoaltaiban nem törekszik a házasságra. Hiszen a jegyesség mégis csak ezt mutatja: egyszer el fogom venni feleségül! Elmondható így, hogy a járás igazából a hedonista világ találmánya. Egy olyan időszak, amikor le vagytok kötve egymásnak, de  nincs az elköteleződésnek a leghalványabb jele sem, semmi se mutat arra, hogy ez a lekötöttség azért van, hogy a házasságra készüljünk. Arról nem is beszélve, hogy a járásba manapság beletartozik a szeretkezés, vagyis egymás kihasználása - mert esküvő előtt ez az!

Ma keresztény körökben is van azonban járás. El kell mondjam, hogy nálunk, ez sokkal szebb dolog, és helyre került a kapcsolatok sorában! Így a fenti véleményemet enyhíthetem: de csak is akkor, ha tisztán élő keresztényekről van szó!

A keresztény járás egy nagyon szép időszak. Bizonyos számú randevú után megbeszélitek a másikkal, hogy most akkor csak vele találkoztok, csak neki kötitetk le magatokat, viszont ez még nem jegyesség. Megbeszélitek, hogy a kapcsolatotok a házasság irányába fut, de még nem biztos, hogy ez bekövetkezik. Elkezdetek komolyabban ismerkedni egymással, elcsattan az első csók. Megismeritek nem csak egymást, de a másik rokonságát is. Összecsiszolódtok lassan.

Ezek után egy bizonyos idő után felmerül benned az a boldogan izgatott kérdés: vajon mikor kéri meg a kezemet? Azt hiszem, ez egy nagyon izgalmas dolog, és talán életünk egyik legfontosabb perce lehet, amikor a másik a kezdet kéri. Ez egy hatalmas megtiszteltetés: azt jelenti, a másik méltónak érez rá, hogy feleségéül akarjon. Ezen kívül még biztosabb lehetsz abban, hogy szerelmetekből házasság lesz.

Hogy mennyi idő után történjen meg az eljegyzés? Sokan, akik szeretnek álmodozni és megtervezni a jövőjük minden részletét, arra vetemedhetnek, hogy ezt is megtárgyalják a kedvesükkel, holott ez a férfi dolga! Aki tervszerűen előkészíti és megbeszéli a másikkal, hogy no ekkor és ekkortól legyenek jegyesek, óriási hibát követ el. Egyrészt elveszi magától azt az izgalmat, hogy nem tudja, vagy legalábbis pontosan nem tudja, mikor kérik meg a kezét, másrészt azt a férfinak adta jogot kitépi kedvese kezéből, hogy ő lépjen fel és ő döntse el, mikor lesz ez. A lánykérés a férfi joga és privilégiuma! Neked ebbe nincs beleszólásod!

Tehát az, hogy mégis mikor legyen az eljegyzés, az legyen a leány előtt boldogító titok. Az viszont legyen konkrétabb, hogy mikor legyen az esküvő, vagy legalább az, hogy meddig biztosan ne legyen (bizonyos iskolák elvégzéséig, bizonyos összeg összegyűjtéséig, stb.) És ha ez megvan, akkor a férfi eldönthetni, hogy nagyjából mikor kérje meg a kedvese kezét. Figyelem! Most itt a férfiakhoz szólok: úgy jegyezzétek el kedveseteket, hogy tudjátok, a keresztény jegyesség már nem egy rétestészta, hanem kb. fél év, mert a járás a régi jegyesség nagy részét átvette magának. Az eljegyzés ma már azt jelzi, hogy hamarosan itt az esküvő, szorosan és komolyan ideje felkészülni rá! Ezért, urak, gondoljátok ki, mikor akartok esküvőt, és akkor azelőtt olyan fél évvel kérjétek meg hölgyetek kezét. Persze ez a fél év csak egy olyan behatároló dátum, lehet az 3 hónap vagy háromnegyed év is... Én azért mondok itt fél évet, mert a jegyesség fontos eleme a jegyesoktatás, ami szintén általában fél évig szokott tartani.

A jegyesoktatás során egymást jól ismerő, összecsiszolódott fiatalok (vagy idősebbek) egy pap segítségével kapnak egy intenzív tréninget arról, mi a házasság, mi a katolikus házasság, s mi vár rájuk. Ennek fontos része a közös élet lelki oldala mellett a testi is. A fiatalok megtanulják a tcst-t (természetes családtervezés), a menyasszony elkezdheti gyakorolni a termékenység jeleinek észrevételét s a számolást. Ez a félév segít abban egy atya segítségével, hogy szóba kerüljenek fontos kérdések, amikről eddig talán nem esett szó. Ha korábban nem történt meg, ideje elbeszélgetni a közös élet apró és kevésbé apró részleteiről. Hol fogtok élni, hogy tervezitek a gyermekvállalást, a munkát, a tanulást és a szexualitásról is jó, ha szó esik. 

A katolikus házasság megértése s a fontos dolgokról való beszéd persze a jegyesség előtt is megtörténhet. A jegyesség arra jó, hogy mindez egy felszentelt pap segítségével történjen meg, és hogyha fontos dolgok kimaradtak, még most pótolják a szerelmesek!

A jegyesség időszaka ezen kívül a közös Istenhez fordulásé is. Ha eddig nem történt meg, ideje elkezdeni a közös misére járást, és ha egymásnál aludtok (a tisztaságot őrizve persze), akkor jó, ha begyakoroljátok a házaságra az esti imát. Jó dolognak tartom, ha a házasságban van esti ima, egy Miatyánk és egy Üdvözlégy. A "miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek" NAGYON fontos mondat lehet nap mint nap! És a közös imában este van valami máskor nem tapasztalható érzés, ami megható és felemelő... Azt hiszem, látni a másikon, hogy neki is fontos a Jóisten, mind a misén, mind az imában nagyon szép. Szerintem kevés kedvesebb dolog van annál egy nőnek, mintha látja kedvesét áldozni vagy imádkozni.

Persze az ima egy nagyon személyes dolog és az egyén ügye Istennel. Ezért azt ne várjuk el, hogy a másik (főleg, mert a férfi zordonabb, zárkózottab lény nálunk) előttünk ájtatoskodjon. De úgy vélem, egy kötött ima közös elmondása nem olyan ördöngős dolog a férfiak számára sem, ha már a jegyese vagy a házastársa vagy, mert ennyi bizalom a legtöbb esetben természetes. Azt viszont ne várjuk el a másiktól, hogy előttünk hálálkodjon Istennek vagy vallja meg Neki a bűneit. Lehet, vannak ilyen lelkialkatú férfiak, de szerintem kevés. És még valami: ha semmiképp se akar veled imádkozni a párod, azt se bánd. Csak azt bánjad, ha akkor se imádkozik, ha egyedül van. Az már baj. De erről a későbbiekben lesz szó.

Képek: Edmund Blair Leighton