Sokan az erkölcs szó alatt a nemi erkölcsöt értik - tévesen. Ez a köznyelvi jelentésszűkülés jól mutatja azt a gondolkodásbeli torzulást is, ami a 68-as eszmék térnyerése előtti időszakot jellemzi. Azt hiszem, a mai hozzáállás a nemiséghez egy természetes és érthető kilengés eredménye, persze a szabadköművesek által felduzzasztva és meglovagolva, saját céljaik szolgálatába állítva. Ez pont olyan, minthogy az orosz parasztok lázongása is érthető volt, hiszen borzalmas körülmények között éltek, de a helyes megoldás nem a királyi család csúfos elűzése és lemészárlása volt, főleg nem a kommunizmus!
Ennek analógiájára elmondható, hogy a nemi erkölcs beteges szigorúsága és az, hogy valakinek csak a nemiséggel, házassággal kapcsolatos viselkedését nézik, és csak az számít, hogy "meglegyen a ház becsülete", szintén rossz dolgok, de nem az az ön-, család- és nemzetpusztító felfogás és életmód rá a megoldás, amit ma hirdetnek és élnek a legtöbben.
A Szentírás és a Szent Hagyomány sosem tévedett, csupán egyes egyházi tendenciák és a nép volt az, akik rosszul értelmezték az erkölcs - nemi erkölcs kérdését. A kereszténység nem kerülhette el azt, hogy ne nyomja rá bélyegét a pogány vagy eretnek tévedéshalmaz, mely a testtel kapcsolatban született. A kereszténységben az egyik legszebb dolog a hülémorfista emberkép, mely szerint mi test és lélek egysége vagyunk. Ez szembemegy a dualista nézettel, amely azt mondja, hogy a test rossz, a lélek jó. E gondolatból fakad a manicheizmus téves tana. Jól megismerhetjük ezt Szent Ágoston Vallomásaiból többek között, aki egy ideig Mani követőjeként élt. A manicheusok elitje, a kiválasztottak elvetették a testet, szexuális életet egyáltalán nem éltek, a gyermeknemzés számukra megvetendő volt. Ehhez hasonló a bogumilok és az albigensek tana is. A virágzó középkor idején rágta Európát az eretnekségnek ezen hullámra. Asszonyok hagytak fel csecsemőik szoptatásával, férfiak hagyták ott feleségeiket csak azért, mert az új eszme szerint a test, az anyag a sátántól származik. Egész nap semmit nem csináltak, mint elmélkedtek: nem dolgoztak, nem segítettek másokon, egyszóval felborították a társadalmi rendet, és csak Istent szerették, ami önmagában nem megy, hisz Őt a leginkább embertársaink által tudjuk szeretni.
A középkori behatások hírhedt párja az ún. viktoriánus erkölcs, amikor már az nagy hatással volt egy férfira, ha kivillant egy női boka, és még a jegyesek is csak gardedám jelenlétében beszélgethettek egymással. Beteges volt ez, ahogy betegesnek tekinthetjük a manicheus vagy az albigens, bogumil szemléletet is.
Ezek a tendenciák a keresztény hívekre is nagy hatással voltak. Egy nő akkor volt tisztességes nő, ha a nászéjszakán adta csak oda szüzességét a kedvesének, s ha nem vált el. Egyszóval az erkölcs leszűkült nemi erkölccsé. Az nem számított, ha esetleg pletykál, házsártos vagy egyéb más nagy jellemhibája van. A lényeg az, hogy a hatodik és kilencedik parancsolattal ne kerüljék konfliktusba.
Nem szeretném elvitatni, hogy e két parancs betartása hihetetlenül fontos. Ezek biztosítják egyéni boldogságunkat, családi boldogságunkat, s ezáltal nemzetünk boldogságát is. A nemi erkölcs az örömteli házasság kulcsa, s ebből fakadóan gyermekeink boldogságáé is. Aki tisztán készül, az nagyobb bizonyosságot kaphat arra, hogy jól választot, s aki a házasságán lankadatlanul dolgozik és Istenben éli meg azt, valószínűleg boldog, amint a férje és a gyermekei is azok.
Ez azonban nem elég!
Tisztaságunk, hűségünk, házastársi szeretetünk marginális kérdésnek számít, de nem ez minden. Sőt, azt mondom: aki botlott egyet a tisztaság útján, kisebb vétket követett el, mint az, aki aki egy felebarátját megrágalmazta, kibeszélte, nevetség tárgyává tette, esetleg az az ember, aki gyáva, nem vállalja fel a feismert igazságot. Erkölcsiségünk katedrálisának a tisztaság elengedhetetlen tartóoszlopa, de ez csak egy oszlop a sok közül! Hajlamosak vagyunk ezzel igen sokat foglalkozni, hiszen ez az, amit a mai világban a legnagyobb támadás ér, és úgy fedezzük fel, mint csodálatos kincset a tenger mélyén, de ne vakítson el minkett ennek szépsége, mert van erkölcs ennél tovább is!
Bizony, van. Emlékezzünk csak a házasságtörő asszony történetére. Jézus azt mondta neki: "Menj, és többet ne vétkezzél!". A legtöbbször azok, akik a nemiséget rosszul élik meg, tudatlanságból teszik, boldogságkeresésből, korántsem gonoszságból. Ellenben az, aki meg akarta kövezni ezt az asszonyt, milyen volt? Csupa zsidó, akik ismerhették volna az igazságot, de nem álltak mellé. Annyi tisztességük volt, hogy eloldalogtak. Talán volt közülük, aki megtért.
Lehet, hogy valaki az önkielégítés rabja, vagy nagy harcokat, bukott harcokat vív azért, hogy kikerüljön egy házasság előtti szexuális kapcsolatból, esetleg félrelépett, egy szerető karjai fonják körül, és nem akarják elengedni. Ezek az emberek, ha törekednek - még ha esetleg sikerek nélkül is -, a szememben szentek, mert igenis Jézusba kapaszkodva igyekeznek és harcolnak! És az olyan férfit vagy nőt se ismerem, aki régen rosszul élte meg a szexualitást, de most már minden másképp van. Megbélyegzett? Kurva? Szoknyapecér és kéjsóvár? NEM! Ha Istennek meggyónta, akkor bűnei nem csak bocsánatot nyertek, de el is felejtődtek - az Ég szemében már NEM LÉTEZNEK!
Ez a csodálatos a kereszténységben. Egyrészt az, hogy Isten nem azt nézi, le tudtuk-e győzni a bűnt, hanem hogy törekedtünk-e rá (meggyőződésem, hogy Szent Pál tüskéje is egy bűn vagy jellemhiba volt, amit nem bírt lekűzdeni - mert bizony a tökéletesség önhitté tehet), másrészt az, hogy amit képesek voltunk letenni, az már nem létezik. Csak az ember olyan gyarló, hogy felhánytorgassa a múltat. Így emlegetjük Mária Magdolnát 2000 év után is prostituáltként, nem pedig szentként...
Mi a konklúzió? Az arany- és ezüstszabály. Tedd azt a másikkal, amit te is akarsz, hogy tegyenek veled. És ne tedd azt a másikkal, amit nem akarsz, hogy veled is tegyenek. Ez a kereszténység egyedi, nehéz, de csodálatos iskolája.
Ideje beiratkozni - kezdjük együtt az első osztálytól!
